Örvény - Lightning Bolt: Hypermagic Mountain (lemez)

  • Greff András
  • 2005. december 15.

Zene

A kilencvenes évek utolsó néhány esztendejében figyelemre méltó egyidejűséggel köszönt le a színről az amerikai noise-rock mezőny - a búcsút még közvetlenül megelőzően is remekműveket világra vajúdó - élvonala:

A kilencvenes évek utolsó néhány esztendejében figyelemre méltó egyidejűséggel köszönt le a színről az amerikai noise-rock mezőny - a búcsút még közvetlenül megelőzően is remekműveket világra vajúdó - élvonala: legfontosabb zenekarai (a Jesus Lizard és a Cows, a Killdozer és az Unsane) letették a lantot, és beadta a kulcsot, illetve profilt váltott a két legizgalmasabb, mintaadó lemezkiadó is, az Amphetamine Reptile és a Touch and Go. Manapság, hat-hét évvel később a jenki zajbrigádok újfent masíroznak kifele a naposabb terepekre; az olyan kimagasló új zenekarok tevékenykedéséről, mint a Wolf Eyes, a Black Dice vagy éppen recenziónk tárgya, a Lightning Bolt, legalábbis már nem csak a lokális fanzinok maroknyi olvasója szerezhet tudomást - ami nagyszerű dolog.

A providence-i Lightning Bolt nélkül például mindenképpen eseménytelenebb mindennapokkal kellene kalkulálni. A zenekar 1995-ben alakult, első, a duó nevét viselő lemeze négy évre rá jelent meg, azóta kétévente gazdagodik újabb tétellel a zenekari diszkográfia: Ride The Skies, Wonderful Rainbow, Hypermagic Mountain. Dalait mindössze dob és basszusgitár (meg néha egy kis kiabálás) segítségével hozza létre, de nem kell félni, attól még úgy szól, mintha focicsapatnyi muzsikus terrorizálná a hangszerét. Brian Chippendale sebes és fifikás dobolása is megérne egy misét, de Brian Gibson basszusgitárjánál mindenképpen el kell időznünk kicsit. Ilyen hangokat ebből a hangszerből én még nem hallottam. A csellók kvint hangolását követő speciális, negyedik húrként bendzsóhúrral felszerelt hangszerből kicsiholt hangokat Gibson megannyi effektpedálon vezeti át, s amihez így eljut, az egészen ámulatba ejtő: abszint töménységű, szakadékmély torzulások és sivalkodó magasak tömegkarambolját halljuk - amit John Zorn szokott a szaxofonjával művelni olykor, az ilyen.

Nagyobbik részét tekintve a Hypermagic Mountain az elődjével azonos szinten áll. A Wonderful Rainbow tételei inkább a hagyományos dalszerkezetekhez álltak közelebb, míg ez az új lemez szertelenebb és vadabb darab, a számok minősége között nincsen lényeges különbség - leszámítva három tételt. Megaghost, Magic Mountain, Dead Cowboy; bő negyedóra a lemez közepén, ám ennyi elég is ahhoz, hogy a Hypermagicet a Lightning Bolt eddigi legerősebb munkájának gondolhassuk. Mert bármilyen radikális, széttorzított vadulásokba feledkezzen is, legtöbb számában a játékosság és az irónia roppant hangsúlyos szerepet kap - ettől válik olyan élvezetessé és relatíve könnyen hallgathatóvá, ám éppen emiatt korlátozódik a hatása rövidebb távra. Ebben a három szerzeményben viszont elemelkednek a szűrők az indulatok elől: az első kettőben a sötét, zavaros hangfolyamból vészjósló örvények tölcséresednek, az utolsóban ellenben már fehér fények villognak eksztatikusan. A kolosszális témák torlódása pedig szerencsére nem csak ezeket a perceket jellemzi: ebben a térben még sok szegletben érdemes kutatni a mágia után.

Load Records, 2005

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.