Hajdu István

Ha jól számoltam, harminc művész hatvan munkáján keresztül ismerkedhetünk a 20. századi mexikói festészet ötven évével; a kiállítás a húszas évek közepe és a hetvenes évek eleje közötti periódus keresztmetszetét igyekszik feltárni.

Hogy a dal írja-e költőjét vagy a költő a dalát, hogy a festmény teremti-e festőjét vagy a festő festményét, nem tudom; az azonban nyilvánvaló, hogy önarcképeivel Moizer Zsuzsa önmagát igyekszik megalkotni (a szó szoros, nem pedig bombasztikusra koptatott értelmében) folyamatosan, a legvégzetesebben lírai módon.

Nem tudom eldönteni, kedves koincidencia vagy bölcs előrelátás volt-e a múlt héten éppen Picassóra hivatkozva elnyafogni, miszerint nincs már igazság a képzőművészetben (sem), mindenesetre megnyugtat, hogy Király András is így gondolja, vagy ha nem, munkái - készítőjüktől elszakadva - ezt igazolják.

A hetek, hónapok óta érkező meghívók s nyomukban a magabiztos kiállítások arról értesítettek, hogy bekövetkezett, ami várható volt.

Eredetileg a Parttalan realizmus címet akartam adni az írásnak, kölcsönvéve a gaz filozófustól, Roger Garaudytól a jelzős szerkezetet...

Azt hiszem, szimplán "egzisztenciális" alapokon nyugszik ama kérdés: hogyan érzi magát az ember Moszkvában.

Az elmúlt napok kiállítási programjait tallózva az ember örömében - vérmérsékletétől függően - vagy a szívéhez, vagy a whiskysüvegéhez kapott...

Siránkozhatnánk - amúgy joggal is tennénk -, hogy mi a fenének kellett harminc évet várni Warhol katekizmusának magyarországi megjelenésére, de ne kezdjünk lamentálni mégse, mert sorsszerű és teljesen rendben lévő, hogy a szöveg csak most "ért ide".

A (rettenetesen hangzó) címben természetesen kérdés rejtőzik, nem is egy.

Salvador Dalí és Peter Weibel váratlan randevúja a budapesti Műcsarnokban legalább annyira meglepő és termékeny, mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a műtőasztalon.

Kövess! - szólítja fel nézõjét Braun András, s az izgatottan villódzó képeket látva hallgassunk is a szóra: kövessük, mint a reptéri felvezetõ autócskát a hatalmas, mégis kecses gépmadár. Na jó, nem azt és nem úgy, de vegyük magunkra az utasítás kiterjesztett érvényét, s hatoljunk elõre Braunnal, a magunk módján.