Vágytalanul, lassan - Imre Mariann és Kótai Tamás kiállítása (képzőművészet)

szerző
Hajdu István
publikálva
2005/36. (09. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A hetek, hónapok óta érkező meghívók s nyomukban a magabiztos kiállítások arról értesítettek, hogy bekövetkezett, ami várható volt.

A hetek, hónapok óta érkező meghívók s nyomukban a magabiztos kiállítások arról értesítettek, hogy bekövetkezett, ami várható volt. A 19. század harsányan-hetykén újra beköszönő szalonrealizmusa, vagyis annak remixe revivalba csapott, s mindaz, ami ellen Fülep Lajos (ki írta le hivatkozásképpen, referencia gyanánt és bűntudat nélkül utoljára a nevét?) életét tette föl, az az elmúlt néhány évben diadalt ült és most torol. Karlovszky- és Margittay-díjakat kellene alapítani, ez már biztos, sőt a jövőben még Fried Pál-stipendiumot is lehetne. Jöjjön el az ő országuk, és hallelujázzunk mindazoknak, akik savanyú szagú, de roppant igyekezettel beszélik rá a fiatal művészeket, hogy fessenek Isten látogatta műterembelsőket vagy digitalizált plein-airt, amennyit csak bírnak. A nagy dráma persze nem ez, s nem is a művészettörténet halála, s nem is a szembe-oldal, az absztrakció partszakadása, s nem is a konceptualizmus végzetes kiürülése; a nagy dráma, hogy mindenki tehetséges, mindenki csinál valamit (csinál, amit akar), következésképpen most már tényleg mindenből annyi vanÉ, hogy annyi baj legyen (a la Bizottság).

Nem egészen ide tartozik, de talán mégis: 2005. augusztus 19-én 23.43:11-kor a következő e-mailt kaptam:

J'AIMERAIS VOUS FAIRE SAVOIR QUE

Picasso a dit un jour

L'art est un mensonge qui nous fait comprendre la vérité.

A mondatot magában foglaló üzenet az ego@ben-vautier.com címről érkezett, vagyis Ben Vautier küldte szokásos, két-három naponta érkező levél-naplójának soros darabjaként. Szó sincs arról, hogy Ben levele - "Szeretném tudatni, hogy Picasso egy nap azt mondta: a művészet olyan hazugság, mely megérteti az igazságot" - szíven ütött vagy csak mélyebben meghatott volna, ám arra mégis elegendő "üzenettartalékkal" rendelkezett, hogy sejtelmekkel töltsön el. Tudom, közvetlenül sem Ben Vautier-nak, sem Picassónak nincs köze a magyar művészet jelenéhez, ám a mondat mégis, áttételesen, váratlanul, de nagyon, már-már mákonyosan jókor jött segítséget és érveket sugallt a helyzet (valahai-majdani) értelmezéséhez. Vautier ugyanis, akinek a koncept arthoz a kezdetektől, s- ez már nem gyakori - máig szerves köze van, két dologban erősített meg. Egyrészt abban, hogy az elméletileg valóban ellenszenves utólagos, visszavetített interpretáció bizonyos esetekben igencsak hasznos, sőt kikerülhetetlen eszköz lehet, már azért is, mert az aktuális értelmezés nem bújhat el az idő elől, snem teheti meg, hogy tudomáson kívül hagyja az idő által épített, vagy ellenkezőleg, elkoptatott érveket, másrészt: mert éppen a koncept art (volt) az a művészeti módszer, mely Picasso cinikusnak tetsző, epe-keserű (prekonceptuális) mondatának szögesen ellentmondva a tiszta, maradandónak vágyott igazság vizualizálására törekedett.

Picasso mondata ugyanis - Vautier elselymásított-elselypített interpretációjával együtt - ma (tehát az elmúlt években) kifordult önmagából, s annyit jelent: a művészet olyan hazugság, mely megérteti a hazugságot; másképpen: végleg elfedi az igazságot.

Tudom, a fenti drámai, dupla nyitány Imre Mariann és Kótai Tamás kiállításával kapcsolatban túlméretezett és kifejtetlen is, de arra talán mégis alkalmas, hogy tértivevényezzen egy sajátos patthelyzetet, melyről a két művész természetesen nem tehet, melynek nem részesei, de közvetve, azt érzem, mégis szereplői (vagy áldozatai).

Imre Mariann és Kótai Tamás ismert, az évek során már bemutatott műveket szerkesztett most új rendszerbe, s a tárlat, ha nem is tragikus, de mindenképpen szomorú igazságot "ábrázol": az általuk képviselt művészeti gondolkodás és praxis napja - úgy rémlik - leáldozóban van. A két művész, ha más-más módon is, a végső, elfedetlen igazságot egyfajta posztkonceptuális eklektika szellemében igyekszik feltárni. Mindketten szimbólumok értelmezésével és újrafogalmazásával foglalkoznak: Imre Mariann jelképek elemzésével, aktualizálásával az örök, spirituális igazság megjelenítésére, Kótai pedig jelek teremtésével az igazság spiritualizálására törekszik. Imre Mariann a hetvenes évek közepe óta ismert magánmitográfusok nyomán a kilencvenes évek második felétől "privát helyzeteket", partikuláris sorsokat, saját életet akar - finoman és lírai módon - univerzalizálni, vagyis: egyetemes jelképekkel leírni, szinkronizálni az örök névtelenséget, vagy fordítva, a névtelenség állandóságát aranyfénybe vonni, míg Kótai Tamás naturális vizuális elemeket szakralizál-általánosít jelképteremtő igénnyel. Imre Mariann szimbóluminterpretációi - a szívé vagy a kézé - sajátos, költői szinkretizmusról tanúskodnak, Kótai Tamás számára pedig a természetadta véletlenszerű, mesterséges kép sugall valamifajta teremtő erőt. A baj azonban akkor jelentkezik, amikor Imre Mariann "túlsúlyos" szimbólumai már-már önjáróan, automatikusan telepszenek a privát mitológia kifejthetetlen, mert kimondhatatlanul saját, egyszersmind gazdag világára, s nem tesznek, mert nem tehetnek mást, mint egyetemessé nivellálják az egyedit, Kótai esetében pedig épp ellenkezőleg: a privát jel nem képes kibontakozni és közelíteni - kikeveredve a puszta harmónia szépségéből - az általánosabb felé. Munkáikban, természetesen, ott rejtezik az igazság (szépsége), nem is felfedhetetlenül, csak épp a világrajövetel vágya nélkül.

Úgy tetszik, a sokáig szeretett, fátyolos-okos szépség, az elharapott enigma, a félig kimondott mondat, a falhoz kent szivacs nyomában születő éteri titok összeroppant s kimúlt. Ki hiszi már, hogy a szív és az ész együtt mindenre kész?

Raiffeisen Galéria, október 9-ig

szerző
Hajdu István
publikálva
2005/36. (09. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...