Hó Márton

Nem kiáltanánk ki még a zeneipar revolúcióját. Az, hogy a mindig új utakat kereső oxfordi zenekar legújabb lemezét nem a hagyományos módon jelentette meg, hanem hozzáférhetővé tette a hálón az inrainbows.com honlapon - a letöltőkre bízva, mennyit fizetnek érte (a minimális összeg nagyjából fél font) -, még nem jelenti azt, hogy a nagy multik, illetve a független kis kiadók holnaptól lehúzhatják a rolót.

Az 1970-es születésű zongorista egyáltalán nem sorolható be a hagyományos dzsesszzenész-kategóriába. Párhuzamosan ad szóló- és triókoncerteket, a saját zenekarával is jelentet meg lemezeket, és közben nagynevű dzsesszzenészek lemezein és koncertjein hallhatjuk közreműködőként (két évig koncertezett a szaxofonos Joshua Redman együttesével, játszott Charlie Haden és Lee Konitz oldalán, illetve olyanok albumain kísérőzenészként, mint Wayne Shorter, John Scofield és Charles Lloyd).

A legfontosabb hazai etno-rockzenekar 13 év után tért vissza új lemezzel. Az 1990-ben megjelent Barbaro I és a 94-es kettes lemez után három és fél éve szerveződött újjá a zenekar a Napra fiatal énekes-gitárosával, Both Miklóssal. Az október elején megjelent harmadik lemez kapcsán vele és Herpai Sándor dobossal vettük fel újra a fonalat.

Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor először találkoztam Damon Albarnnal: a kilencvenes évek közepe táján egy karizmatikus, oldalra fésült hajú brit későkamasz csíkos melegítőfelsőben ismertette nézeteit a párkapcsolatokban betöltött nemi szerepekről a Girls and Boys refrénjében. A Blur énekese igazán sokszínű zenei pályát futott be azóta - augusztus 9-én a kortárs popzene kulcsfontosságú individuuma érkezik a Nagyszínpadra.

Rendszereztem a nullás évtized meghatározó zenekarait, a szaksajtó által csak "új rockforradalom" címke alatt emlegetett garázstársaságokat - próbáltam egy olyan bandát kiemelni, amelyik már most, 2007-ben elmondhatja magáról, hogy komplett és tisztes életműve van. Bizarr, de nagyjából csak Jack és Meg duóját tudtam megjelölni.

Manapság egy új NIN-lemeznél a kérdés már nem is annyira az, hogy tud-e még újat mutatni Trent Reznor, az 1965-ös születésű multiinstrumentalista stúdiófenomén, hanem inkább, hogy lázba tudunk-e még jönni a jövőre huszadik születésnapját ünneplő zenekartól.

Nem is emlékszünk rá, volt-e már ilyen: egy fiatal magyar rockzenekar másfél hónapig turnézott Amerikában. Élményeiről a The Moog háromötöde (a dobos, a bőgős és az énekes) számolt be a Narancsnak.

A montreali szabadcsapat 2003 nyarán alakult: a két alapító, Win Butler és felesége, Régine Chassagne köré hamar szerveződött egy feszes alapokat és széles zenei spektrumot vegyítő kollektíva, majd megjelent a bemutatkozó lemez (Funeral), amely 2004-ben az Egyesült Államokban, 2005-ben pedig a világ többi részén is elképesztő sikereket aratott.

Zeneszerző, zenész, író, kritikus, egyetemi tanár. Eddigi főműve, az eredetileg 1995-ben megjelent Hangok óceánja néhány hónapja magyar fordításban is elérhető. A kifogástalan angol úriember benyomását keltő, visszafogott, halk szavú David Toop a Nagy Britmánia március 4-i záró partiján lépett fel a Trafóban.

A nevét a Roxy Music 1972-es debütalbumának egyik dalából kölcsönző Ladytron nemcsak zenéjében, hanem a tagok származását tekintve is eklektikus: a két frontlány, Mira Aroyo és Helen Marnie bolgár, illetve skót származású, Reuben Wu effekt- és szintifelelős Hongkongban látta meg a napvilágot, Daniel Hunt gitáros-szintis pedig tősgyökeres liverpooli. A második alkalommal megrendezett Nagy Britmánia február 3-i nyitópartiján ők voltak a főzenekar. A koncert előtt az együttes egyetlen angol tagjával beszélgettünk.

Mit szólnánk ahhoz, ha a feszes popdalaival befutott Franz Ferdinand hirtelen elkezdene "pinkfloydizálódni"? Nem vennénk éppen jó néven - tánczenére ugrálás helyett nem esik jól a cipőbámulás.