Egy tisztes iparos - Nine Inch Nails: Year Zero (lemez)

  • Hó Márton
  • 2007. május 17.

Zene

Manapság egy új NIN-lemeznél a kérdés már nem is annyira az, hogy tud-e még újat mutatni Trent Reznor, az 1965-ös születésű multiinstrumentalista stúdiófenomén, hanem inkább, hogy lázba tudunk-e még jönni a jövőre huszadik születésnapját ünneplő zenekartól.

Manapság egy új NIN-lemeznél a kérdés már nem is annyira az, hogy tud-e még újat mutatni Trent Reznor, az 1965-ös születésű multiinstrumentalista stúdiófenomén, hanem inkább, hogy lázba tudunk-e még jönni a jövőre huszadik születésnapját ünneplő zenekartól. A Nine Inch Nails nyilván viszonyítási pont, stílusokon átívelő, megkerülhetetlen jelenség - már az is megérne egy külön tanulmányt, ahogy a debütalbum (Pretty Hate Machine) szintipopból és indusztriális rockból vegyített rideg világától eljutott a banda csúcslemezének számító, zseniálisan összetett The Downward Spiralon keresztül a The Fragile "duplán" hátborzongató utazásáig. Tiszta sor, hogy Reznor hozta be az indusztriális rockzenét a mainstream popba, és ő volt az, aki az elsők között bizonyította, hogy egy szénné torzított, széteffektezett számból is lehet sláger (Closer, vagy a Lost Highway filmzenelemezére készült The Perfect Drug), s hogy kulcsfontosságú zenekaroknak és előadóknak mutatott irányt (a legismertebb Reznor-tanítvány Marilyn Manson, akinek szintén mostanában jön ki az új lemeze).

Csak éppen az is hozzátartozik a történetéhez, hogy a kétezres években készült munkái már inkább egy tisztes iparos műveiként hatnak. A remixgyűjtemény (Things Falling Apart, 2000), a koncertlemez (And All That Could Have Been, 2002) és az előző nagylemez (With Teeth, 2005) is ezt igazolja: voltaképp minőségi, ám meglehetősen szellemtelen kísérletek. És bár az egyedülálló reklámkampánnyal bevezetett, az apokalipszis aláfestő zenéjének szánt új lemez erősebb és változatosabb, mint a With Teeth volt, azért a szájíz még mindig keserű: nincsenek igazán jó és maradandó dalok, nincsenek azonnal ható refrének, hanem ismét a kísérletezgetés és a nem túl izgalmas konceptzene van. Mintha a reklámkampány aláfestője lenne inkább. Van ugyan néhány tisztességes elrugaszkodás az indusztriális rocktól (a játékos, pattogós ritmusú Survivalism, az egyetlen erős refrénnel bíró Capital G vagy a zúzósabb Meet Your Master), de az egész (NIN-es viszonylatban) zavaróan puha és visszafogott. Persze lehet, hogy ez kell Reznor fejlődéséhez: a Year Zero talán egy ígéretesebb nagylemez előfutára. Mi meg reménykedjünk erősen, hogy a Szigeten több 2000 előtt írt dalra is bólogathatunk majd.

Universal, 2007

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.