Nem kiáltanánk ki még a zeneipar revolúcióját. Az, hogy a mindig új utakat kereső oxfordi zenekar legújabb lemezét nem a hagyományos módon jelentette meg, hanem hozzáférhetővé tette a hálón az inrainbows.com honlapon - a letöltőkre bízva, mennyit fizetnek érte (a minimális összeg nagyjából fél font) -, még nem jelenti azt, hogy a nagy multik, illetve a független kis kiadók holnaptól lehúzhatják a rolót. Kétségkívül fontos és újító a Radiohead lépése, de mégsem annyira meglepő: ma már minden valamirevaló zenekar vagy előadó elérhetővé tesz két-három számot a neten, ráadásul számos ilyen felépítésű honlap van, arról nem is beszélve, hogy idén járt le a szerződésük az EMI-nál, és a honlapon előrendelhető, dupla bakelitet, bónusz CD-t és egy könyvet is tartalmazó disc box azért fix (40 fontnyi) áron vásárolható majd meg. Mindenesetre megkerülhetetlen és iránymutató gesztus, de majd akkor zengünk ódákat korszakváltásról, ha az élvonalbeli előadók döntő többsége megteszi ugyanezt a lépést, ami, lássuk be, kevéssé valószínű.
Most az következne, hogy az ismét Nigel Godrich producerrel készített lemez furcsa, elsőre nehezen emészthető, később már igen élvezetes, rutinos mestermunka. Ez az okfejtés azonban nem teljesen állja meg a helyét: az In Rainbows még sokadik hallgatásra is furcsán működik nemcsak a mezei befogadónak, hanem a B oldalas ritkaságokat is kívülről fújó Radiohead-rajongónak (nekem) is. Sietnék leszögezni, hogy Thom Yorke és zenekara szívügy, az OK Computer nálam a nonpluszultra, a Bends is rajta van a "minden idők top 5" listáján, és bizony fanyalgások ide, Thom Yorke-hisztik oda, a Kid A és az Amnesiac kísérletező tájait is felettébb kedveltem. Igaz ugyan, hogy a 2003-as Hail To The Thief már nem fogott meg annyira, de mondom, szívügy, tehát minden okom megvan a lelkesedésre és az őszinteségre is. Az összegzés pedig a jó, a nagyon jó és a "nem tudom hova tenni" véleménytengelyeken mozog. Mert nagyon erős, okos és szép dalok sorakoznak (a Weird Fishes/Arpeggi, a Faust Arp és a House Of Cards egészen odaható), megborulást is kapunk az erősen atmoszferikus All I Need szám végi fokozásával, de valahogy, valamiért nem áll össze kerek egésszé az album. Tíz dal, amelyből nyolcat már koncertverzióban is sikerült sokszor végighallgatni (a 15 Steps és a Nude tavaly a Szigeten is elhangzott), és az a furcsa helyzet állt elő, hogy ezek a korai változatok jobban működtek. Talán a hangszereléssel lehet bajom - ez a túlzott minimalizmus valahogy összeegyeztethetetlen nekem a Radioheaddel; a Videotape például teljesen le lett csupaszítva a koncertverzióhoz képest (nincs meg az a szétcsúszott dobtéma, és az ének is más). Az In Rainbows nagyon szép, de nem problémamentes lemez: alapanyagában erős, velős, zenei csomagolásából viszont nagyon hiányzik valami.
Szerzői, letölthető kiadás, 2007
