Mit szólnánk ahhoz, ha a feszes popdalaival befutott Franz Ferdinand hirtelen elkezdene "pinkfloydizálódni"? Nem vennénk éppen jó néven - tánczenére ugrálás helyett nem esik jól a cipőbámulás. A 2005-ös év első számú indie-felfedezettje, a sokak által "következő Franz Ferdinandnak" titulált Bloc Party új lemezével ezen az úton halad - az erős bemutatkozó lemez (Silent Alarm) és az azt megelőző-követő kislemezek (Little Thoughts, Two More Years) alapján valahogy nem ezt vártuk az észak-londoni négyestől. Ez a zenekar két éve sűrű, egymásnak válaszolgató, lefelé pengetett gitárokkal és sajátos ritmusértelmezésekkel teli, azonnal ható tánczenés himnuszokat (Banquet, Like Eating Glass) tett le az asztalra, amelyekben nem volt nehéz megszeretni a sajátos részleteket: Matt Tong szétcsúszottnak hangzó, mégis pontos dobjátékát, Gordon Moakes dögös basszusfutamait, Russell Lissack gitáros szürreális gitárszólóit, vagy a nigériai származású Kele Okereke emocionális énekstílusát és politikailag érzékeny, a nagyvárosi életforma elé görbe tükröt tartó szövegeit. A BP minőségi indie-dance újításaival rászolgált arra, hogy ismert és elismert legyen a globális popzenében, de a nagy kérdés most bizony aktuálissá vált: megmarad-e a banda úgynevezett egylemezes zenekarnak vagy sem?
Az A Weekend In The City meghallgatása után nehéz válaszolni. Van ugyan néhány dal, amely feszességével és húzásával még a megszokott Bloc Party-s zenei világot képviseli - ilyen a Song For Clay (Disappear Here), a Hunting For Witches vagy a legerősebb Waiting For The 7.18 -, de a lemez nagy részében fölöslegesen hosszú intrók, belassulások, stílusidegen mantrázások és szokatlan finomkodások vannak - ez részben valószínűleg a producer Jacknife Lee-nek köszönhető, aki többek között a U2 mellett szerzett hírnevet magának. Ami az előző lemezen revelatív, ötletes volt, az most modoros kísérletezgetésnek adta át a helyét - nincs meg az egység, szétfolyik az album. Kísérletezni ügyesen is lehet (halld Mars Volta, Explosions In The Sky), de a Bloc Partynak egyszerűen nem áll jól az experimentál.
V2/CLS, 2007
