Karafiáth Orsolya

Minden oda-vissza hat, ezt nem győzöm figyelni és értékelni. Legutóbb Szilas Ritával működtem együtt. Illetve először benne kezdtek el működni kortárs írónők szövegei, amiből először táskák, majd visszafelé szövegek születtek…

Az Elfújta a szél az abszolút kedvencem, és pont.

Ma volt az idei ArtBasel VIP-nyitónapja. (Illetve még annak is az első napja, mert idén két zárt nyitónapot is szerveztek.) Nem lehet elég korán érkezni – mi három körül estünk be, ilyenkor már rengeteg műtárgyat eladtak. Ez a két nap ugyanis erről szól.

Beteg volt, alkoholista, kábítószeres, a saját testvérébe volt szerelmes. Ha nem tudnám, ki ő, a róla készült portrékat nézve megijednék. Igaz, a versei sem a megnyugtató, léleksimogató fajtából valók. Hatalmas, esszenciális költészet az övé. Mióta megragadott, nemhogy nem enged el: belém kúszott, átitatott, a véremmé vált.

Mindig utáltam a mondást, amit főképp a nagymamámtól hallottam gyerekkoromban, ha féktelen jókedvem volt. „A vesztedet érzed.” Eleinte nem is értettem. De mélyen belém ivódott, hogy ha valami fantasztikusnak (netán csak nem teljesen reménytelennek, csüggesztőnek, életveszélyesnek) tűnik, akkor utána menetrendszerűen bekövetkezik a bukás.

Emily a tragikus sorsú három lány közül a középső. Irodalmi tehetsége először versírásban mutatkozott meg, de nem a versek tették ismertté a nevét. Az Üvöltő szelek az írónő egyetlen regénye, melyet Ellis Bell álnéven jelentett meg 1847-ben. A korabeli kritika a bonyolult regényszerkezetet vegyes érzésekkel fogadta, de a mű később bejárta az útját: alapregény lett, nagy klasszikus, amit mindenki más miatt szeret.

Ha valaki költözködik, nemigen marad ideje önmaga csinosítgatására, ráadásul egy ponton túl a célszerszámok is (teszem azt hajsütő, körömlakklemosó stb.) hiányoznak hozzá. A törülközők elkezdenek fura szagokat árasztani, de ki már nem cseréljük őket, mert minek… Másfél hete a felmosócuccokat is elpakoltuk, marad a sár… És ez még csak a kezdet.

A Semmi hozta meg számára a világsikert. Az a könyv, amiről már mindenki tudja, hogy először provokációnak bélyegezve betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették a dán oktatásban. Nem akartam írni róla, annyit foglalkoztam már vele, de valahogy nem tudok szabadulni a hatása alól.

Ági vagy két hete írt, hogy szállás kellene neki Grazban. Rögvest küldtem egy e-mailt az egyik kinti ismerősömnek, ám kiderült, hogy ő éppen egy nagyobb úton van, nem tud segíteni. Tovább nem is keresgéltem. Ma este jött a következő levél Ágitól, hogy holnap este tízre ér a városba, mi legyen.

Bizarr. Különös. Érzéki, de nem úgy. Vagy úgyabbul. Már akinek. Éjerdő – a cím maga is elég lenne egy egysoros versnek. Idegen könyv, távoli szöveg, ami behúz, beszippant mégis. Nagyon régen olvastam, de éveken túli, belülről táplálkozó, erős impressziókat hagyott hátra.

Hogy éppen a hoteloktól ne szoronganék? Természetesen ez is annak a hatalmas és mindent behálózó rettegéskomplexumnak a része, amit folyamatosan adagol (hol kisebb, hol nagyobb dózisokban) az élet. De mit lehet tenni? Egy magányos utazás esetén szinte kihívjuk magunk ellen a sorsot. Igen gyakran bukkan fel kéretlen kérő, vehemens udvarló a lobbiban, a bárban, a wellnessrészlegről pedig ne is beszéljünk…

A homok asszonya a talajvesztés regénye, minden értelemben. A küzdelem könyve és egyben a reménytelenségé is. Általános elidegenedettségével lesz személyes, hiszen úgy mutat rá a létünk céltalanságára és nevetségességére, hogy egy másodpercre azt érezzük, fellélegezhetünk. De éppen ettől lesz aztán homokkal teli a szánk.