52/23. Georg Trakl

KOmplett

Beteg volt, alkoholista, kábítószeres, a saját testvérébe volt szerelmes. Ha nem tudnám, ki ő, a róla készült portrékat nézve megijednék. Igaz, a versei sem a megnyugtató, léleksimogató fajtából valók. Hatalmas, esszenciális költészet az övé. Mióta megragadott, nemhogy nem enged el: belém kúszott, átitatott, a véremmé vált.

Talán az ősz illik leginkább hozzá, a vég előtti utolsó tündöklése a természetnek. Talán ő az a költő, akinek a legtöbb versét tudom fejből idézni, megmaradtak bennem, nem tudnak kopni. Hogyan is tudnának: gyakran éppen a már kopottat, lecsupaszítottat ábrázolják, a csontba vájódnak, de szépen és lassan, nem tűnik fel, ahogy végzik a munkájukat, csak mire már belénk épültek.

Lélek, mélabú, bánat, hold és ősz – másnál összerándulnék, ha így olvasnék róluk. Trakl – szerintem – az egyik legnagyobb expresszionista költő, világa szűknek tűnik, képei egyneműnek, mégis ebből a monomániás, konok és következetes tébolyból végtelen és összetéveszthetetlen univerzum épül fel. (Egyik kedvencem a Helian című vers. „A szellem magányos óráiban / oly szép járni a napban / a nyár sárga falai mentén. / A fűben halkan csengenek a léptek; a szürke márványban / a pán fia még egyre alszik. (…) Ó, a drága holtak arca mily komoly. / De igaz pillantásuk örvendezteti a lelket.” Ford.: Erdélyi Z. János)


A karcsú kis kötetet (mint annyi kedvenc költőm munkáit) Rita barátnőmtől kaptam 1994-ben, a születésnapomra. A kép is (éppen ezért) egy régi születésnapi bulimon készült, a Sarkban, talán épp tíz évvel ezután. Nem egy jó fotó, én sem nézek ki valami fényesen rajta, ám a szemem olyan, amilyen akkoriban igen gyakran volt: az bizony meg-megtörő fénnyel ragyog, teli van mámorral, ritkán kijózanodással, mindig az aznappal, ami nem lendületet ad, hanem csak a kétely nélküli meggyőződést, hogy igen, megyek tovább. Jó kis évek voltak ezek, extázis és megborulások váltogatták egymást, követhetetlen ütemben. Else Lasker-Schüler és Trakl évei, gyakran olvasgattam őket a lesötétített szobám mélyén. Ők ketten közel álltak egymáshoz, testvér szenvedés és őrült belső lángolás kötötte őket össze – a barátság mellett. Amikor először megtudtam, hogy ők ismerték és szerették egymást, nagyon megnyugtatott a tudat, hogy végtére is: a rokon szellemek tényleg tudnak találkozni.

Innen, távolról, a mai napig érzem a húzásukat, tudnak vinni magukkal. Értem sebzett magányukat, alkotói vágyukat, szenvedélyeiket. Trakl költészetében is akkor a legjobb elmerülni, mielőtt leszáll az este. Az alkonyat versei ezek, a derengésé, az öntudat határain levésé. Akkor az igazi olvasni őket, mikor eltűnnek a körvonalak, kontúrtalan a létezés. Homály, szürkület, nem látni, hol kezdődik az égbolt, lekúszik az erkély korlátjára, ráül a lapokra. Menni tovább ilyenkor, merülni öntudatlan, mintha langyos tengervízben úsznánk, lebegnénk. Ám a víz is anyagtalan, lehetne lég is, összemosódnak az őselemek, hiszen belső tűz fűti mindet. Úgy távolodhatunk el e versek olvasása közben a földtől, hogy tudjuk: megtart, még itt vagyunk. És ez sem biztos.

Ha költőkről írok, nem állom meg, hogy legalább egyetlen verset ne tegyek közzé. Hát álljon itt is egy, nyári estékhez. Rövid darab, zenei, könnyen bemászik a fülünkbe. Pár napja elalvás előtt újra ez mantrázódik bennem, míg át nem úszom az álomba:

Rondó

Elcsordogál az arany nappal,

az esti színek, barna és kék;

halkká haltak a pásztorflőték

az esti színek, barna és kék

elcsordogált az arany nappal.

(Ford.: Erdélyi Z. János)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.