k.kabai lóránt

A Wittgensteinre utaló cím mögött beszélgetőkönyv rejtőzik, az elmúlt másfél-két évtized két meghatározó jelentőségű és hatású alkotója - köztudottan jó barátok - közötti három beszélgetés többször átdolgozott és bővített leiratai - éppenséggel gyanakodhatnánk is.

Egy ma már szociológiai közhelynek ható tézis genuin gondolata, egyetlen hasonlat forrásjelölés nélküli átvétele jelenti a plágiumvád alapját, melynek a szerző e "tényirodalmi" regényében utánajár - s kutatásai folyamán sokkal messzebbre jut, mint várnánk, vagy mint ő maga tervezte volna.

A kortárs magyar irodalom egyik legkülönösebb, legsokoldalúbb, legtermékenyebb és vitathatatlanul legnagyobb hatású szerzőjének új, az Ünnepi Könyvhétre megjelent verseskötete határozottan építi tovább azt a "TD-leltárt", melyet a mester a 2007-es "létösszegző kötettel", a rajzokkal teli Ördöglakattal (erről lásd: Tandori foreÖer, Magyar Narancs, 2007. augusztus 30.) és A komplett Tandori - komplett eZ? című regénnyel kezdett meg, majd tavaly folytatott a 2 és fél töredék Hamletnek, illetve A Rossz Reménység Foka című verseskötetekkel. E "leltár" léte és működése megdöbbentő pontossággal modellezi az életmű egészének alakulását, ide értve nemcsak a kötet- és ciklusszerkezetek egymásra olvashatóságát, a motivikus kapcsolatok hasonló módon való működését, de még a rosszmájú kritikusok részéről oly sokat hangoztatott "önkontroll-nélküliséget" vagy "grafomániát" is.

A tavaly bemutatott, azonos című mozifilm (nálunk DVD-n került forgalomba) adta az alapot e regényhez (szerzője forgatókönyvíró-társ volt a rendező Spike Jonze mellett) - ám mindkettő jócskán eltávolodott a forrásul szolgáló eredetitől. Maurice Sendak képeskönyve volt ugyanis az ötletadó, ez a magyarul soha meg nem jelent, a film ajánlójában viszont "a világ egyik legnépszerűbb könyve" címkével ellátott, alig harmincoldalas kiadvány. A történet egyetlen mondatban összefoglalható:

Az elsősorban drámaíróként ismert és elismert szerző prózakötetét többnyire óvatos várakozások, a színpadra szánt művek felőli olvasatok szándékai övezik, holott e tizenhét novella létmódjában és működésében is autonóm mű, ráadásul nagyon pontosan és egyértelműen állnak össze novellafüzérré, szembefordulva a mindenáron regényt (el)várás manapság oly jellemző divatjának. Egressy kis történetei nem is akarnak többnek mutatkozni, mint amik: a Most érsz mellé "mindössze" jól megírt novellák ügyes és jelentéssel bíró szerkezetbe foglalt gyűjteménye.

Ha az ötrészesre tervezett Abarat-sorozat első kötetéről azt mondtuk (lásd: "Hol a mikor?", Magyar Narancs, 2008. december 4.), hogy vajmi keveset tudhatunk mi, fantáziátlan és szánalmas emberek itt, az Ideáton arról, hogy épp mi történik az Abaraton, most elmondhatjuk: az mindenesetre jól látszik, hogy Barker e második kötetben megemelte a tétet. Nemcsak a meseszövésre, a történet alakulására igaz ez, hanem a regényfolyam újabb részének elbeszéléstechnikai megoldásaira is.

Tandori Dezső prózájáról sok jót, de még több rosszat elmondtak már - voltaképp közhelyes dolog ezzel kezdeni egy recenziót, és hasonlóképp közhelyes azt is felidézni, hogy a szerző rendre reagál kritikusainak véleményére. És sorolhatnánk még hosszan a további bevett fordulatokat: "önkontrollt nem ismerő zseni", "grafomán", "olvashatatlan próza" és így tovább. Azonban az új TD-regényben épp ezek a szólamok "torlódnak meg": Tandori relativizálja és dekonstruálja, de-/reaktiválja ezeket - konkrétan önnön értelmetlenségükre vagy épp e megközelítésmódok használhatatlanságára, semmiképp sem célravezető mivoltára mutat rá.

A szerző a neoavantgárddal kapcsolatos tanulmányait és kritikáit gyűjtötte össze ebben a kissé széttartó kötetben, melyet három plusz egy, nagyjából tematikus-problémaszempontú fejezetre osztott. Azonban, mint az Előszóban is megjegyzi, bizonyos írások akár több fejezetben is helyet találhattak volna - az egyes fejezetek címeiben (Médiumok; Színterek; Szövegek és diskurzusok) megnevezett problémák gyakran érintkeznek és kereszteződnek a vizsgált korszakban, ugyanis a neoavantgárd jellemző sajátossága, hogy igyekszik elmosni, viszonylagossá tenni mindenféle határvonalat, legyen szó művészet és élet, szerzői mű és csoportos alkotás, mű és annak terve, vagy akár mű és interpretáció közötti különbségekről. Ráadásul

Miközben ezt írom a papírfecnikkel elborított asztalon alig helyet találó klaviatúrát püfölve, hallom, hogy az udvar felől a szokásos hang ismét rosszat kíván valakinek, "rák legyen a tüdődben" - de már nem csak azért írok, hogy megszabaduljak a szorongástól, hogy az "újrakezdés" annyi tétovázás és bénultság után ne valami újabb melléfogás, üresjárat, zsákutca kiindulópontja legyen. Nem csúszik ki kezemből a rongyossá forgatott, impozáns borítójú, ám a meglehetősen kis betűméret és a túlságosan is nagy szedéstükör miatt kissé riasztó belívekkel megvert könyv; Roubaud regénye végül mégsem vált a tökéletes rombolás és a kudarcok emlékművévé.

Jó pár hete egy korabeli metszet kissé túlzó, ám mégis megkapóan szép reprodukciójával nézek szembe, erős kontúrokkal rajzolt térkép barnított pauszon, Le Golfe de Venise, s miközben ennek története több szólamban, több hangon is felhangzik bennem, a férfiállat szenvedésein és szomorúságán, olykor pedig szenvelgésein gondolkodom, amennyire ez egyáltalán lehetséges; az asztalomnál ülök és sírok, míg ezt olvasom: "Solari gróf az asztalnál ült, és írt." k.kabai lóránt

Az egyébként is beszédes nevű Basin City egyszerűen csak Bűnvárossá változott Frank Miller alkotó képzeletében, ahol a körülmények valóban elengedhetetlenné teszik a címben szereplő imperatívusz betartását - itt minden megtörténhet és szükségszerűen meg is történik; persze, mindezt már jól tudjuk a Rodriguez-féle film bemutatása, illetve a korábbi három, magyarul megjelent kötet óta.

Ugyan, mit tudunk mi, szánalmasan fantáziátlan, egyre inkább csak a hétköznapi gyakorlatiasságban otthonra találó emberek itt, az Ideáton arról, hogy épp mi történik az Abaraton? Mit tudunk egyáltalán arról, ami rajtunk vagy nyomorúságosan racionális világképünkön túl van? És miért igyekszünk kiszorítani tudatunkból annak még a lehetőségét is, hogy lehet bármi mindezeken túl?