Az egyébként is beszédes nevű Basin City egyszerűen csak Bűnvárossá változott Frank Miller alkotó képzeletében, ahol a körülmények valóban elengedhetetlenné teszik a címben szereplő imperatívusz betartását - itt minden megtörténhet és szükségszerűen meg is történik; persze, mindezt már jól tudjuk a Rodriguez-féle film bemutatása, illetve a korábbi három, magyarul megjelent kötet óta.
Az említett film egyik alapsztoriját vehetjük most kézbe ismét (A nehéz búcsú és A nagy mészárlás után): az ott Bruce Willis alakította Hartigan nyomozó, aki a "jó rendőr" mintaképe (kérdéses lehetne, hogyan is maradhatott így életben ilyen sokáig) nyugdíjba vonul, és utolsó napján sem tétlenkedik, társa ellenkezése ellenére megment egy tizenegy éves kislányt, akit a szadista, pedofil ifjabb Roark rabolt el, akit megnyomorít, ám áruló társa lelövi, s ő maga kerül börtönbe a kis Nancy megrontása miatt. A börtönben sem törik meg, éveken keresztül nem írja alá a koholt vádakat beismerő vallomást, ám egyszer csak elmaradnak a lány addig rendszeres (és álnéven jegyzett) levelei, sőt egy levágott ujj érkezik - idealista hősünk ekkor mindent "bevall", hogy kiszabadulhasson, hátha megmentheti még a lányt, ám csak későn jön rá, hogy épp ezzel vezeti el ellenfeleit hozzá. Néhány akciójelenet után természetesen a lány megmenekül, ezúttal örökre, mert Hartigan főbe lövi magát, csak hogy többé ne árthasson, és ne sodorhassa veszélybe még akaratlanul sem, még ha meg is ölte az ifjabb Roarkot, aki a modern orvostudománynak hála időközben visszanövesztette "fegyverét" is, bár épp emiatt sárgult ki.
A némiképp (és már-már giccsesen) példázatszerű, itt-ott (majdnem gyomorforgatóan) érzelmes(kedő) történet ennyi, levonhatjuk a tanulságot, érdemes másért élni, s ha kell, az érdekében még hazudni is (akár neki magának), sőt meghalni az ő élete biztonságáért. Majdhogynem szimpla sztori, mondhatnánk, ám Miller műve mégsem az, még ha a szerzőtől cseppet sem áll távol, hogy didaktikus felhangokat üssön meg.
Amiben Miller kétségkívül nagyon erős, az az egészen egyedi narrációs technika, melyet a képi világ igen pontosan kísér. A dramaturgia ugyanis, ahogy a korábbi kötetekben, úgy ebben is a főszereplő belső, nem kevés ismétlést alkalmazó monológjaira épül, a párbeszédek is leginkább mintha idézetekként jelennének meg az elbeszélés szövetében; ám jelen kötetben már-már bosszantóan vontatottnak is tűnhet a történetmesélés szempontjából ez a fajta repetitivitás. A rajzok pedig még csapongóbbnak, a panelek elhelyezései még szétszórtabbnak, esetlegesebbnek hathatnak, mint az előző kötet esetében. Azonban mindezekben inkább a távol-keleti képregények (közvetett) hatását vélem felfedezni, amikor az egész oldalas rajzokra mint "háttérre" egyszerűen "feldobott" paneleket látom. Hasonlóképp nem tűnik számomra üresjáratnak a majdnem vagy akár teljesen fekete oldalak alkalmazása, sőt inkább az az érzésem, az alkotó itt jut el a végletekig sajátos, csak fekete és fehér foltokat használó, rasztereket viszont nem (vagy alig) alkalmazó, ezáltal pedig figuráiról szélsőségesen sarkított jellemzést adó ábrázolásmódjában. Ezt erősíti az is, hogy ez az első könyv terjedelmű Sin City-sztori, melyben megjelenik egy szín, a monokróm sárga, mely egyébként sikeresen teszi rendkívül visszataszítóvá a pszichopata szereplőt.
Azaz ezúttal még komolyabban számolnunk kell a film ismeretének kártékony hatásaival (ráadásul a magyarítás is a filmfordítás alapján készült), ugyanis az ott megjelenített sztori sokkal dinamikusabb, beállításaiban nagyvonalúbb, jelenetezésében szigorúbb volt, mint az eredeti képregényé - véleményem szerint ennek köszönhetőek A sárga rohadék negatívba hajló visszhangjai, mert ezek mintha kissé elrugaszkodnának az eredeti műtől, annak létformájától és működésmódjától. Holott ez a kötet is kiválóan kidolgozott, láthatóan alaposan átgondolt koncepció szerint készült el, melynek magyar kiadása is igényes kiadói és nyomdai munkát mutat.
Fordította Heltai Olga filmfordításának felhasználásával Benes Attila. Fumax Képregények, Goodinvest Kft., 2008, 240 oldal, 3790 Ft
