Könyv - Többszörös jelzések - Tandori Dezső: Úgy nincs, ahogy van

  • k.kabai lóránt
  • 2010. június 10.

Zene

A kortárs magyar irodalom egyik legkülönösebb, legsokoldalúbb, legtermékenyebb és vitathatatlanul legnagyobb hatású szerzőjének új, az Ünnepi Könyvhétre megjelent verseskötete határozottan építi tovább azt a "TD-leltárt", melyet a mester a 2007-es "létösszegző kötettel", a rajzokkal teli Ördöglakattal (erről lásd: Tandori foreÖer, Magyar Narancs, 2007. augusztus 30.) és A komplett Tandori - komplett eZ? című regénnyel kezdett meg, majd tavaly folytatott a 2 és fél töredék Hamletnek, illetve A Rossz Reménység Foka című verseskötetekkel. E "leltár" léte és működése megdöbbentő pontossággal modellezi az életmű egészének alakulását, ide értve nemcsak a kötet- és ciklusszerkezetek egymásra olvashatóságát, a motivikus kapcsolatok hasonló módon való működését, de még a rosszmájú kritikusok részéről oly sokat hangoztatott "önkontroll-nélküliséget" vagy "grafomániát" is.

A kortárs magyar irodalom egyik legkülönösebb, legsokoldalúbb, legtermékenyebb és vitathatatlanul legnagyobb hatású szerzőjének új, az Ünnepi Könyvhétre megjelent verseskötete határozottan építi tovább azt a "TD-leltárt", melyet a mester a 2007-es "létösszegző kötettel", a rajzokkal teli Ördöglakattal (erről lásd: Tandori foreÖer, Magyar Narancs, 2007. augusztus 30.) és A komplett Tandori - komplett eZ? című regénnyel kezdett meg, majd tavaly folytatott a 2 és fél töredék Hamletnek, illetve A Rossz Reménység Foka című verseskötetekkel. E "leltár" léte és működése megdöbbentő pontossággal modellezi az életmű egészének alakulását, ide értve nemcsak a kötet- és ciklusszerkezetek egymásra olvashatóságát, a motivikus kapcsolatok hasonló módon való működését, de még a rosszmájú kritikusok részéről oly sokat hangoztatott "önkontroll-nélküliséget" vagy "grafomániát" is.

Az Úgy nincs, ahogy van kötet épp oly módon "redundáns", mint a szerző korábbi verses- és prózakötetei - és ahogyan a nyelv, gyakorlatilag minden beszélt nyelv is hajlik a redundanciára, a különböző viszonylatok többszörös jelzésére. TD mindenesetre e kötetben is reflektál erre a tényre: "nem akarok divatosan szórakoztatni, mindent ezerszer / megírtam, mert egyszer se olvassák el" (Időállásjelzés) - eme kiszólás a kritika kritikája is (szintén egy Tandorira oly jellemző gesztus), miközben továbbra is meggyőződésem, hogy ez a "beszédkényszer" az elmúlással folytatott harc része (lásd még: Séta egy gondolkodás kertjében, Magyar Narancs, 2010. január 21.).

A "Dante Purgatóriumának" ajánlott kötet szerkezetében is tükrözi azt a "kopernikuszi fordulatot", melyet a bevezető vers - egyébként egy Bán Zoltán András írta TD-kritikából véve a szókapcsolatot - felemleget: a kötetnek címet adó vers (mely valódi nagy vers!) első két sora hogyan változott meg alapvetően a folyóiratközlés "Úgy nincs, ahogy van. / Ne mondd, nem szóltam" alakjából ("sokat idézgettem, fejből, s mindig így jött") a véglegesnek tekinthető, a kötetben szereplő "Úgy nincs, ahogy van. / Ne mondd, hogy szóltam" formára (lábjegyzetben ismét jelezve az eltérést). A fordulat pedig az utóbbi évek fentebb említett köteteihez képest itt az, hogy nem egyszerűen a "leltár" épül tovább, de az önálló ciklust kapó (és stílszerűen Seurat-nak ajánlott) Pontversek egy új versformálási módot mutatnak be, amikor a pointillista festészet nyomán afféle "szó-" vagy "tőmondat-pontokból" állnak össze e dalszerű, jambikus lüktetésű, változatos rímelésű versek; csak egy jellemző (és ez esetben kombinatorikus) részlet: "Kevés, hogy kevés. / Sok, hogy sok-egész. / Kevés, hogy egész. / Sok, kevés-egész. // Kevés-egész-sok. / Sok-egész, hogy sok. / Kevés, hogy sok. S sok. / S sok, hogy kevés. Ok." (Dal, ha kevese. Dal, de ha lesz-e? I.) Talán mondanom sem kell, TD erre is reagál a ciklust záró Tartalom helyett. Könnyű dobálózás című versben, miközben már a ciklus elején jelzi, hogy hasonló "jegyű" költeményeiből az első, Az egzisztencialista című ciklusban is olvashatunk - igaz, ott sokkal határozottabban a sajátos Tandori-féle egzisztencializmus (exisztencializmus) motiválja e (kvázi) dalformában íródott műveket, miután számtalan kis szentenciáját és hommage-ait, egy Seurat-hoz címzett külön versciklust, illetve kedves mestereiről készült rajzait is bemutatta.

Felvethető lenne annak következetlensége, hogy az azonos módszerrel írt versek miért nem egy közös ciklusban szerepelnek, ám erre a harmadik elején magyarázatot kapunk: "Ezek a munkák itt jelennek meg először" - a könyv impresszumában is szerepel, hogy "a kötet verseinek, rajzainak nagy része első közlés". Azaz talán volt valamiféle kiadói elvárás egy efféle "saját" ciklusra is - ezt elég nehezen nevezhetnénk esztétikai szempontból elfogadható vagy szerencsés megoldásnak, ám a szerző ezt a problémát is könnyedén megkerüli Kurt Schwitters többszöri említésével és az első ciklus ötödik alciklusával, melyet egy Schwitters-portrésorozat alkot. Ugyanis Schwitters volt az a "vasárnapi festő", aki ilyen-olyan kisebb munkáiból, egyéb maradékokból, különböző talált tárgyakból, nemritkán szemétből épített saját lakásában "Merz-épületet", mely az évek során lassan egészen lecsökkentette saját életterét is - az Úgy nincs, ahogy van szerkezete mintha mimetikusan leképezné eme kollázsra alapozott alkotásmódot. (Külön írást érdemelne Tandori effajta "médiaközi" ihletettsége, más művészeti ágak technikáit az irodalomra konvertáló elkötelezettsége.)

A meglehetősen sok rajzos munka (a második ciklus, a Zárványok teljes egészében ilyenekből áll) megjelenésével kapcsolatban külön dicséret illeti a kiadót, mert miután tavaly igényes formában újra kiadták az 1983-as, A feltételes megálló című (képversekkel, ideogrammákkal teljes) TD-kötetet, ezúttal is az ezeket megillető méretben, teljes oldalon és kiváló minőségben reprodukálták eme irodalomtól első ránézésre távolinak tűnő, ám szerzőnk esetében azzal szoros egységben létező műveket.

Scolar, 2010, 286 oldal, 3120 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.