Zsákút - Dave Eggers: Ahol a vadak várnak

  • k.kabai lóránt
  • 2010. április 22.

Könyv

A tavaly bemutatott, azonos című mozifilm (nálunk DVD-n került forgalomba) adta az alapot e regényhez (szerzője forgatókönyvíró-társ volt a rendező Spike Jonze mellett) - ám mindkettő jócskán eltávolodott a forrásul szolgáló eredetitől. Maurice Sendak képeskönyve volt ugyanis az ötletadó, ez a magyarul soha meg nem jelent, a film ajánlójában viszont "a világ egyik legnépszerűbb könyve" címkével ellátott, alig harmincoldalas kiadvány. A történet egyetlen mondatban összefoglalható:

A tavaly bemutatott, azonos című mozifilm (nálunk DVD-n került forgalomba) adta az alapot e regényhez (szerzője forgatókönyvíró-társ volt a rendező Spike Jonze mellett) - ám mindkettő jócskán eltávolodott a forrásul szolgáló eredetitől. Maurice Sendak képeskönyve volt ugyanis az ötletadó, ez a magyarul soha meg nem jelent, a film ajánlójában viszont "a világ egyik legnépszerűbb könyve" címkével ellátott, alig harmincoldalas kiadvány.

A történet egyetlen mondatban összefoglalható: a nyolcéves rosszcsont Max elhajózik a vadak szigetére, kinevezi magát királyukká, majd rövid uralkodás után hazatér - mindez a Sendak-féle képeskönyvben egyértelműen belső útként jelent meg, míg a filmben és az arra támaszkodó regényben "valós" történéssé növi ki magát, azaz Max egyszerűen elszökik otthonról, egy öbölben talált vitorlásra száll, s azzal hajózza át a tengert. Eredeti úti célja hamar feledésbe merül, s csak a történések öntörvényű, logikátlan folyamata marad, meglehetősen igénytelen jellemzésekkel, hektikusan ingadozó részletezettséggel megírva.

A szigeten megismert vadak (fenyegető méretük, pláne tűhegyes fogaik ellenére) rögtön Max legjobb játszótársainak mutatkoznak, mint ahogy az is "természetes", hogy a messziről jött kisembert elfogadják királyuknak. De hamarosan felgyűlnek a problémák, rámutatva, hogy az uralkodás elsősorban felelősség, és nem az előjogok mindenek feletti érvényesítése és kizsarolása - ezzel párhuzamosan a vadak kapcsolataiban is mélyen emberi feszültségek mutatkoznak. Végül egy majdnem tragédiába forduló esemény után a főszereplő úgy dönt, el kell hagynia a szigetet.

A gond az, hogy a regényváltozat nem képes többre, mint elmondani az eseményeket, jól-rosszul kiötölt párbeszédekkel tarkítva. Mintha a film (és/vagy a Sendak-féle képeskönyv) ismeretére bízná a részleteket, a vadak leírásában megelégszik a méretük felbecslésével ("három, három és fél méter magasak voltak, és legalább száznyolcvan kiló mindegyik"), illetve a valós világban ismert állatokhoz hasonlításukkal ("a harmadik meg úgy nézett ki, mintha egy fiút és egy kecskét kereszteztek volna"). A legnagyobb jóindulattal sem mondható e szegényes leírásokra, hogy a többit az olvasó fantáziájára lehet bízni, ugyanis alig van valami támpont ehhez, motiváció pedig még annál is kevesebb. A cselekményvezetés inkább tűnik öncélúnak és majdhogynem véletlenszerűnek, az egyes jelenetek közötti kapcsolatok többnyire nem vagy csak minimálisan következményszerűek, már-már logikátlanok, ok-okozati viszony alig ismerhető fel bennük. A didaktikusan kiemelt fordulópontok is kellő indokoltság nélkül szerepelnek - ami marad, az még egy lektűr esetén is kevés bármiféle üdvösséghez. Miközben a gyakorlott olvasó számára felismerhető ugyan a regényíró "tanító-nevelő" szándéka, bizony érezni lehet az erős izzadságszagot is, az eredmény pedig kudarc: nem derül ki, hogy a végül hazatérő Max időközben minémű fejlődésen ment keresztül.

Fordította: Lukács Laura. Park Kiadó, 2010, 201 oldal, 2500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.