A tavaly bemutatott, azonos című mozifilm (nálunk DVD-n került forgalomba) adta az alapot e regényhez (szerzője forgatókönyvíró-társ volt a rendező Spike Jonze mellett) - ám mindkettő jócskán eltávolodott a forrásul szolgáló eredetitől. Maurice Sendak képeskönyve volt ugyanis az ötletadó, ez a magyarul soha meg nem jelent, a film ajánlójában viszont "a világ egyik legnépszerűbb könyve" címkével ellátott, alig harmincoldalas kiadvány.
A történet egyetlen mondatban összefoglalható: a nyolcéves rosszcsont Max elhajózik a vadak szigetére, kinevezi magát királyukká, majd rövid uralkodás után hazatér - mindez a Sendak-féle képeskönyvben egyértelműen belső útként jelent meg, míg a filmben és az arra támaszkodó regényben "valós" történéssé növi ki magát, azaz Max egyszerűen elszökik otthonról, egy öbölben talált vitorlásra száll, s azzal hajózza át a tengert. Eredeti úti célja hamar feledésbe merül, s csak a történések öntörvényű, logikátlan folyamata marad, meglehetősen igénytelen jellemzésekkel, hektikusan ingadozó részletezettséggel megírva.
A szigeten megismert vadak (fenyegető méretük, pláne tűhegyes fogaik ellenére) rögtön Max legjobb játszótársainak mutatkoznak, mint ahogy az is "természetes", hogy a messziről jött kisembert elfogadják királyuknak. De hamarosan felgyűlnek a problémák, rámutatva, hogy az uralkodás elsősorban felelősség, és nem az előjogok mindenek feletti érvényesítése és kizsarolása - ezzel párhuzamosan a vadak kapcsolataiban is mélyen emberi feszültségek mutatkoznak. Végül egy majdnem tragédiába forduló esemény után a főszereplő úgy dönt, el kell hagynia a szigetet.
A gond az, hogy a regényváltozat nem képes többre, mint elmondani az eseményeket, jól-rosszul kiötölt párbeszédekkel tarkítva. Mintha a film (és/vagy a Sendak-féle képeskönyv) ismeretére bízná a részleteket, a vadak leírásában megelégszik a méretük felbecslésével ("három, három és fél méter magasak voltak, és legalább száznyolcvan kiló mindegyik"), illetve a valós világban ismert állatokhoz hasonlításukkal ("a harmadik meg úgy nézett ki, mintha egy fiút és egy kecskét kereszteztek volna"). A legnagyobb jóindulattal sem mondható e szegényes leírásokra, hogy a többit az olvasó fantáziájára lehet bízni, ugyanis alig van valami támpont ehhez, motiváció pedig még annál is kevesebb. A cselekményvezetés inkább tűnik öncélúnak és majdhogynem véletlenszerűnek, az egyes jelenetek közötti kapcsolatok többnyire nem vagy csak minimálisan következményszerűek, már-már logikátlanok, ok-okozati viszony alig ismerhető fel bennük. A didaktikusan kiemelt fordulópontok is kellő indokoltság nélkül szerepelnek - ami marad, az még egy lektűr esetén is kevés bármiféle üdvösséghez. Miközben a gyakorlott olvasó számára felismerhető ugyan a regényíró "tanító-nevelő" szándéka, bizony érezni lehet az erős izzadságszagot is, az eredmény pedig kudarc: nem derül ki, hogy a végül hazatérő Max időközben minémű fejlődésen ment keresztül.
Fordította: Lukács Laura. Park Kiadó, 2010, 201 oldal, 2500 Ft
