Kovács Róbert

  • Kovács Róbert

Kovács Róbert cikkei

Fidesz-MSZP-közeledés a fővárosban: Álmodozók

  • Kovács Róbert
Miután nem vált be a lefejelős technika, a Nemzeti Színház és a négyes metró körüli politikai szívatássorozat, a Fidesz már a szocialistákkal is kiegyezne, csak hogy megrendítse Demszky Gábor pozícióját. A cél érdekében miharabb meg szeretnék reformálni az önkormányzati rendszert, és ehhez a szocialistáktól szakmai segítséget kérnek.

Menekültek Dunakeszin: átmenő forgalom

  • Kovács Róbert
Három külföldit már elfogtak, két magyar szervezőt pedig köröznek abból az embercsempészbandából, amelynek tagjai - több ezer dolláros díj fejében - állati körülmények között majd háromszáz ázsiai menekültet tartottak fogságban Dunakeszi mellett. Az ebédlőből kialakított börtönből a menekülteket hivatalos, állami börtönökbe, úgynevezett közösségi szállásokra szállították, ahol hosszú hónapokig és ingyen várhatják meg, amíg a hatóságok hivatalosan is kitoloncolják őket az országból.

Könyv: Végső nekifutás (Stephen Hawking: Einstein álma és egyéb írások)

  • Kovács Róbert
Az összes lehetséges világok legvalószínűbbikében élünk - állítja Stephen Hawking. Szerinte ahhoz, hogy megtudjuk, egészen pontosan milyenben, nem kell mást tenni, mint megalkotni a világegyetem teljes elméletét, és vége a sötétségnek, az emberek "az univerzum szakértőivé válnak. Stephen Hawking szerint nagyon közel járunk a végső megoldáshoz, csak pár évtizedet kell még kihúznunk, és akkor minden jó lesz.

Sírgyalázás Szombathelyen: Kőtáblák üzenete

  • Kovács Róbert
A magyar törvények szellemében szabadlábon védekezhetnek a szombathelyi zsidó temető tizenöt sírjának meggyalázói. Tettük ma társadalmilag kevésbé veszélyesnek minősül, mint mondjuk iratok nélkül gépkocsit vezetni. A sírgyalázó szabad ember, ha úgy gondolja, akkor fenyegető levelet ír, esetleg jelentkezik a rendőrtiszti főiskolára.

ügyészi praktikák: Levél a jövőből

  • Kovács Róbert
Titokzatos elmeorvosi vizsgálatra idéztek a tatabányai ügyészek egy budapesti védőügyvédet. A szokatlan eljárás okairól semmit sem árultak el: annyi azonban bizonyos, hogy a tatabányai ügyészek és az ügyvéd nem éppen puszipajtások, előbbiek perlik az utóbbit és vica versa. Az ügyészek által választott megoldás - hülyének nyilváníttatni ellenfelüket - még a magyar jogszolgáltatás zavaros viszonyai között is eredetinek tűnik.

A Tocsik-per: Ítélet előtt

  • Kovács Róbert
Letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást kért Somodi János ügyész Tocsik Mártára és Liszkai Péterre, az ÁPV Rt. volt vezető jogtanácsosára. Az ügyész még tavaly novemberben több mint háromórás vádbeszédet mondott, amelyben indítványozta, hogy a bíróság mondja ki bűnösnek Tocsik Mártát és Liszkai Pétert "különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében mint társtetteseket", valamint Tocsik Mártát "folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében mint tettest, illetve Liszkai Pétert mint bűnsegédet".

A Kuzma-ügy fejleményei: Az igazság odaát van

  • Kovács Róbert
Újra nyomoznak a Kuzma-ügyben. A békéscsabai rendőrtiszt halálának körülményeit eddig háromszor vizsgálták: először a Békés megyei kollégák, majd az ORFK nyomozói kétszer. És mindannyiszor arra jutottak, hogy Kuzma öngyilkos lett. Most a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala fut neki az ügynek. Kuzma Valéria, a rendőrtiszt lánya azonban már nem bízik senkiben: ő inkább az FBI-hoz fordult segítségért. Pedig Kuzma Valéria nem állít semmit. Csak annyit, hogy az eddigi vizsgálatok egy sor kérdésre nem adtak választ.

Könyv : Az interjúalany halála (Amélie Nothomb: A gyilkos higiéniája)

  • Kovács Róbert
Ne legyenek illúzióink. Az interjúalanyok jó része utálja az újságírókat. Ez még akkor is így van, ha mosolyogva kínálják meg őket kávéval, barátságosan néznek feléjük, és készségesen válaszolnak kérdéseikre. Prétextat Tach, A gyilkos higiéniája című regény író főszereplője az egész emberiséget utálja. Kiváltképp az újságírókat és a nőket. Az újságírónőket meg egyenesen gyűlöli.

Karrier: Tanárfolyam

  • Kovács Róbert
A pedagógus szó hallatán szakállas rajztanárok és sálat kötögető napközis tanító nénik juthatnak eszünkbe, verekedő tornatanárok és sírógörcsben kirohanó irodalomtanárnők. Az idegösszeomlás szélén tántorgó és remegő kézzel Mozart-lemez után kapkodó énektanár képe azonban alighanem egész generációk kollektív tudattalanjának vált részévé. A tanári hivatás a legkevésbé megbecsült és a legrosszabbul fizetett szellemi foglalkozás, mégis évről évre több mint negyvenezren választják, idén másfélszer annyian, mint öt éve.

Táncszínház: Láthatatlan erők (Sankai Juku: Kíváncsian áll a tojás)

  • Kovács Róbert
Amikor az előadás előtt két nappal a Thália Színház titkárságán Amagacu Usio rendező-koreográfus hirtelen kirontott az interjúszobából, és az oldalsó tűzlépcsőhöz sietett, hogy rágyújtson egy cigarettára, megállapítottam: a japán táncművészek nem irigy emberek, bármikor készségesen kölcsönadják az öngyújtójukat. Amikor az előadás napján a színházi bejáratnál kommandósok állták utamat, mindehhez azt is hozzátettem, hogy a japán táncművészek nemcsak önzetlenek, hanem elővigyázatosak is, nem szeretik, ha fekete ruhadarabokat viselő, ám jeggyel nem rendelkező tömegek próbálnak bejutni az előadásukra.

BIT-parti Tatán: Az édentől balra

  • Kovács Róbert
A Baloldali Ifjúsági Társulásról (BIT) sokféle információ kering a hazai közéletben. Vannak, akik a legtörekvőbb magyar ifjúsági szervezetet vélik benne felfedezni, mások szerint csak az MSZP zászlaját lengetik. A BIT a hét végén rendezte meg jubileumi évadzáró táborát Tatán, a Narancs pedig kihasználta az alkalmat, és a helyszínen járt utána a dolgoknak.

Kövess minket: