1999 nyarán egy ázsiai menekült "migrációs fejpénze" minimum négyezer amerikai dollár. A pénzt még otthon - Pakisztánban, Bangladesben, Indiában, Afganisztánban - kell befizetni az utaztatómenedzsernek, aki cserében biztos célba jutást ígér és kellemes utazást kíván a Nyugatra vágyóknak. Arról nem szokott szólni a tájékoztató, hogy a hosszú út alatt a fizetési procedúra többször is megismétlődhet, és ha valakinek elfogy a pénze, az a jókívánságok mellé büntetést, például egy alapos verést kaphat a szervezettől.
A Dunakeszi melletti Alagi-majorban például ököllel és botokkal verték azokat a menekülteket, akik az ipari raklapból álló fekhelyért, a lópokrócért és napi tíz deka száraz kenyérért nem fizették ki az ezerdolláros tarifát. Szemtanúk szerint a szervezet magyar kirendeltségén a nyomaték kedvéért gyerekeket vágtak a földhöz a "pártfogók", néhány makacskodó kézfejére pedig nagyobbacska asztal került. Ha valaki nem tudott azonnal fizetni, annak felhívták a figyelmét az ebédlő falára festett mobiltelefonszámra és arra, hogy ez a szám éjjel-nappal hívható. Csak egy dolog fontos: a nyugati rokonok vagy az otthoniak pontosan írják fel a bankszámlaszámot, és segítsék ki mihamarabb szeretteiket.
Az Alagi-majorban kétszázkilencvenen várták, hogy a szervezet átdobja őket Nyugatra. Az ázsiai menekültek nem tudták, hol vannak, a rácsokkal megerősített épületből nem tehették ki a lábukat, az ablakokat elsötétítették, az ajtókat rotweilerek őrizték. Csak annyi volt számukra biztos, hogy aki fizet, azt rövidesen elviszik, aki nem, az marad tovább a raklapján.
Múlt hét elején két határőr nyomozó tűnt fel a major környékén. Civil ruhában, civil autóval érkeztek nem sokkal azután, hogy két afgán menekültnek sikerült megszöknie a börtönné átalakított ebédlőből, és fennakadtak egy rendőri igazoltatáson. "Már másfél hónapja tudtuk, hogy van valahol egy raktár Pest megyében, ahol több száz menekültet tartanak fogva. Rögtön sejtettük, hogy ez ázsiai kategória lesz", emlékszik vissza a forró nyom felvétele előtti időkre Benus Tibor őrnagy, aki az afgánoktól kapott útmutatás alapján társával, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság másik vezető nyomozójával azonnal a helyszínre sietett környezettanulmányozás céljából. "Nem az volt a célunk, hogy mi ketten rajtaüssünk a bandán, hanem hogy pontosan feltérképezzük a környéket, és előkészítsünk egy nagyszabású akciót."
Lakossági forró drót
Az embercsempészek azonban megneszeltek valamit, múlt kedden délelőtt szétkergették a 291 menekültet, és elhajtottak két terepjáróval. A rémült emberek jó része nem szaladt messzire, csak a szomszédos erdőig és a mellette fekvő napraforgótábláig. Ott megálltak, és tanácstalanul várták, hogy mi lesz. Egy kisebb csoport elindult az országút felé. Néhány óra múlva mintegy hatvan menekültet szedtek össze a rendőrök a 2/a út mellett. Éppen stoppoltak. Két afgán egészen Káposztásmegyerig eljutott.
Benus őrnagyék egyelőre nem tudják, honnan neszelték meg érkezésüket az embercsempészek. "Olyan autóval voltunk, amire senki nem mondhatja, hogy hatósági. Jól volt álcázva. Valószínűbb, hogy valakitől fülest kaptak. A környékbeliek érdekes módon semmit jelét nem tapasztalták annak, hogy hónapok óta több száz menekült éldegél közvetlen szomszédságukban."
A börtönebédlőtől húsz méterre üzemelő vegyesbolt tulajdonos-eladója udvarias érdeklődésünkre a pékárukról vezetett kimutatást kapja elő a pult alól, és elmondja, hogy az eladott és megmaradt kilós kenyerek darabszámra megegyeznek a leírtakkal. Aztán beszámol arról is, hogy ő nem látott és nem hallott az égvilágon semmit, de elismeri, hogy az események, amik a bolt mögött történtek, nagyon érdekesek, ám szerinte inkább a szemközti hídról kellene írnunk. Ledőlt tudniillik a korlátja, és az útlezárás miatt a vegyesbolt forgalma eléggé megcsappant. Nem tudtunk meg többet az ebédlőt bérbe adó kft. szomszédos telephelyén sem, csak annyi derült ki, hogy úgy három hónapja egy társaság cipőraktározás céljára vette bérbe tőlük az ebédlőt, és a bérlők nagyon rendesek voltak, mert cipőt hoztak nekik ajándékba.
Az embercsempészek az utolsó pillanatban két luxus terepjáróval a mező felé menekültek el a helyszínről. "Üldözőbe vettük őket, és sokáig rajtuk voltunk" - idézi fel a kalandos perceket az őrnagy, aki személyautóval volt, és fennakadt egy földkupacon. A terepjárók azonban vígan átugrattak az akadályon, és eltűntek a határban. "A luxus terepjárók eredete zűrös, és más nyomok is vannak. Az embercsempészeknek nincs sok esélyük" - mondja Benus őrnagy, aki referenciaként elmondja, hogy az őrizetükre bízott ötven kilométeres magyar-szlovák határszakaszon tavaly az összes embercsempész bandát elfogták. Nevükhöz fűződik annak a magyar szervezőnek az elfogása is, aki jelenleg éppen rekordbüntetését tölti, ami négy év. Ennyit nemigen szoktak adni embercsempészetért, legtöbbször felfüggesztett börtönnel megússzák a közreműködők. De hiába számolnak fel egy bandát, két-három hét után újraépül a szervezet, és az embercsempészet ott folytatódik, ahol abbamaradt. "Amit most felderítettünk, az egy magasabb szint. Ez abból is látszik, hogy nagy értékű autóik voltak."
Más ez a börtön
A menekültek mostantól egy jó ideig nem is reménykedhetnek abban, hogy álmaik földjére, például Németországba lépnek. Az Alagi-majorból előszőr a balassagyarmati határőrség közösségi szállására vitték őket, majd onnan az orosházi, szombathelyi és a többi szállásra. Idegenrendészeti eljárás indult ellenük, mint minden külföldi állampolgárral szemben, aki útlevél nélkül tartózkodik az országban. (Az embercsempészek azzal kezdik, hogy klienseiktől elveszik az összes iratot és pénzt.) Ezzel párhuzamosan a menekültek mindegyike elindítja a menedékkérelmi eljárást is, ami, ha a menekült fellebbez - márpedig mi egyebet tehetne -, elhúzódhat akár két évig is.
Pénteken már csak néhány bangladesi menekült tartózkodott a drótkerítéssel körülvett udvaron. Megtörten üldögéltek a padon. Egy másik, kisebb csoport a bejáratnál lévő cellában éppen összeverekedett egy kosár kenyéren. Az egyikük megkérdezte tőlünk, hogy hol van ő most, majd kisvártatva hisztériás rohamban tört ki, annak ellenére, hogy aznap már három adag nyugtatót kapott a szállás védőnőjétől. A cella ablaka az utcára néz: a férfi kezében húszdollárosokkal minden arra járót megszólít, és pénzt ajánl arra az esetre, ha valaki segít neki visszatérni Pakisztánba. "Olyan nagy a feszültség, hogy az Alagi-majorbeli menekültek összeverekedtek, amikor az ügyvéd megjelent közöttük. Az egyikük a nyomaték kedvéért egy üvegpoharat rágott szét, egy másikuk a saját napszemüvegét, csak hogy velük foglalkozzon először az ügyvéd" - áll értetlenül az események előtt a parancsnok, Bráda alezredes.
A következő időszakban azonban vége szakad minden bizonytalanságnak. A menekültek hosszú hónapokra valamelyik magyarországi közösségi szállás foglyai lesznek. Rácsozott celláikból egy tavaly augusztusi rendőrfőnöki utasítás (és nem törvény!) nyomán "közbiztonsági érdekből" nem mehetnek sehová. Többségük menedékkérelmét a menekültügyi és migrációs hivatal el fogja utasítani, miután nem látják bizonyítottnak, hogy az anyaországban politikailag üldözték őket; valamint nincs saját vagy bérelt lakásuk Magyarországon, és nincs rendszeres adózott jövedelmük sem. Úgyhogy két év múlva a menekültek minden bizonnyal repülőgépre szállnak, és rendőri kísérettel hazarepülnek oda, ahonnan elindultak. Az afgánok e tekintetben kedvezőbb helyzetben vannak, a táliboknak köszönhetően őnekik még van némi esélyük a menedékjogra: idén 76-an meg is kapták. Rajtuk kívül mindössze 84 menekült részesült ebben a kegyben. De még a szerencséseket is hosszú hónapokig tartják fogva a magyar hatóságok.
Jogellenesen, ha nem mondtuk volna.
Kovács Róbert
