Az összes lehetséges világok legvalószínűbbikében élünk - állítja Stephen Hawking. Szerinte ahhoz, hogy megtudjuk, egészen pontosan milyenben, nem kell mást tenni, mint megalkotni a világegyetem teljes elméletét, és vége a sötétségnek, az emberek "az univerzum szakértőivé válnak. Stephen Hawking szerint nagyon közel járunk a végső megoldáshoz, csak pár évtizedet kell még kihúznunk, és akkor minden jó lesz.
Mindezt a világ (pontosabban a Föld) legismertebb tudósa mondja, az az ember, akivel huszonegy éves korában közölték az orvosok, hogy mozgatóideg-sorvadása van, amely gyógyíthatatlan betegség, állapota pedig súlyosbodni fog, és csak az isten a megmondhatója, milyen gyorsan végez vele a kór. Felírtak neki egy rakás vitamint, és azt javasolták, hogy menjen vissza az egyetemre, és folytassa a kozmológiával kapcsolatos kutatásait. Stephen Hawking először nagyon elkeseredett, de végül hallgatott az orvosokra, visszatért Cambridge-be, és ott egyebet sem csinált, csak kutatott és kutatott, ami nem állt másból, mint állandó töprengésből, gondolkodásból. Merthogy egy idő után már mozogni sem tudott, csak elmélkedni. Ilyen állapotban kezdett hozzá fő művéhez, Az idő rövid történetéhez, amelyben azt akarta közérthetően elmagyarázni, hogy a tudomány milyen messze jutott a világegyetem megértésében. A könyv írása közben újabb csapás érte, tüdőgyulladást kapott, és egy gégemetszést követően hangját is elvesztette. A könyv azonban elkészült, hála egy kaliforniai számítógépes szakember felajánlásának, aki egy olyan programmal ajándékozta meg őt, aminek segítségével fej-, illetve szemmozgással is ki tudta választani a képernyőn átfutó menüből a megfelelő szavakat. Az idő rövid története minden idők legsikeresebb tudományos tárgyú könyve lett. Harminchárom nyelvre fordították le, több mint tízmillió példányban adták el. Példátlan sikerét állítólag annak köszönhette, hogy mindössze egyetlen képletet merészelt leírni könyvében, az E = mc2-t. Hawking tudta, hogy a művelt nyugati világban minden egyes nyomtatásban megjelent matematikai képlet felére csökkenti a példányszámot, de az energia és az anyag közötti univerzális összefüggést, Einstein legzseniálisabb felismerését nem volt szíve kihagyni, még akkor sem, ha a termékmenedzserek grafikonjai szerint könyve már rég túl lehetne a húszmillió példányos álomhatáron.
Mostani könyve, az Eintsein álma és egyéb írások egy esszégyűjtemény, a magyar cím egyik tanulmányának a címét kölcsönözte. Az eredeti angol, a Fekete lyukak és bébiuniverzumok, pedig egy másikét. De mindegy is, mert mindkét írást el lehet olvasni magyarul, és mindkettő a fekete lyukakról szól. Arról, hogy Hawking és tudós társa összekapcsolták Einstein általános relativitáselméletét (ennek lényege, hogy az idő nem abszolút, hanem szorosan kapcsolódik a térhez, a gravitáció pedig nem más, mint a téridő torzulása az anyag és az energia hatására) a kvantumelmélettel (ennek lényege, hogy egyetlen rendszer jövőbeli viselkedését sem lehetséges előre jelezni, csak a különböző történetek valószínűségét lehet meghatározni), és megjósolták, hogy a fekete lyukak nem is olyan feketék, mint azt korábban egyesek állították róluk. Más szóval a fekete lyukakba zuhanó anyagdarabok - például egy űrhajó és benne mi magunk -nem érnek el szükségszerűen életük végére, ha berepülnek egy ilyen hipersűrűségű anyagcsomóba. Igenis van rá esélyünk, ha nem is sok, hogy kikeveredjünk onnan. De persze nem egyben és nem a valós időben, hanem egy másik, úgynevezett képzetes időben. És ha már kijutunk, akkor sem ebbe a világegyetembe pottyanunk ki a fehér lyuk torkából (merthogy az univerzumban mindennek megvan a szimmetriapárja, így a fekete lyuknak is), hanem egy másik világba, és ott folytatjuk történetünket. Ám nagy valószínűséggel nem az egykori kívácsi tekintetű, tettre kész űrhajósként, hanem például egy proton-antiproton részecskepár alakjában, néhány kvark és neutrínó társaságában, a csillagközi térben.
Hawking már sejti a nevét a világegyetem egyesített elméletének. Valami olyasmi lesz, hogy kvantumgravitáció vagy szuperhúrelmélet. Egy biztos, hogy Einstein általános relativitáselméletéből és a kvantumelmélet valamilyen megközelítéséből áll majd össze. Az is biztos, hogy a mindent leíró elmélet négydimenziós lesz (a három térirány és az idő). Ha ennél kevesebb lenne, akkor nem alakulhattak volna olyan bonyolult struktúrák, mint amilyeneket tapasztalunk - mondja. Ha meg több, akkor az atomok instabilak lennének, és összeomlanának.
És ha megtaláljuk az elméletet, akkor ez azt bizonyítja, hogy minden előre meghatározott? - teszi fel a kérdést Hawking és más halandók. Néhány egyenletből meg lehet majd határozni a világ minden részletét, például az emberek viselkedését? A válasz az, hogy elvileg igen. A másik válasz, hogy gyakorlatilag nem, az egyenleteket ugyanis nem tudnánk megoldani, olyan sok adatra lenne szükségünk (lásd káoszelmélet és kicsiben az időjárás-előrejelzés). Hawking szerint tehát minden előre meghatározott, csak hogy ez mit is takar pontosan, azt sohasem tudhatjuk meg. A világegyetemnek és benne az összes eseménynek nemcsak egyetlen lehetséges története van, hanem a lehetséges történetek egész családja. Mi, a magunk feltételei között kvantumelméletileg minden bizonnyal a legvalószínűbbiket éljük. De hogy nem létezhet más, miénktől teljesen eltérő léptékű világ, azt dőreség lenne kijelenteni. (Más kérdés, hogy mostani formánkban sohasem ismerhetjük meg azt a másikat.)
Most, hogy a tudomány lassanként népszerűségének mélypontjára érkezik, amikor a tudósok teljesen eltávolodtak eredeti céljuktól, és jóformán csak ipari termékek és technikák tökéletesítésével vannak elfoglalva, jó, hogy létezik még a mi téridőnkben egy olyan intuitív ember, mint Hawking. Hiszen annak valószínűsége, hogy valaki Galilei, Newton, Einstein gondolatfonalát teljesen végigviszi, úgyis nagyon csekély. Hawking azt írja előszavában, hogy "talán nem is létezik végső elmélet, vagy létezik, de nem ismerhetjük meg. Ám sokkal jobb, ha az átfogó elmélet megalkotására törekszünk, mint ha az emberi értelem képességeiben kételkedünk."
Kovács Róbert
Vince Kiadó, 1999, 179 oldal, 1295 Ft
