Szokai Imre, az ÁPV Rt. igazgatóságának volt elnöke, Lascsik Attila, az ÁPV Rt. volt vezérigazgatója és igazgatósági tag, valamint Bessenyei Zoltán és Spanyol József egykori igazgatósági tagok "különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétsége" miatt állnak február 8-án a ítélet elibe. Az ügyész esetükben felfüggesztett fogházbüntetést és pénzmellékbüntetést kért a bíróságtól.
Vitos Zoltánt, az Arány Rt. vezérigazgatóját mint bűnsegédet és Boldvai Lászlót, az MSZP pénztárnokát és volt országgyűlési képviselőt mint tettest "folytatólagosan elkövetett, befolyásolással üzérkedés vétségével" vádolja az ügyész, Budai György üzletembert pedig "befolyással üzérkedés vétségével". Vitosra felfüggesztett fogházat, Boldvaira és Budaira fogházbüntetést kért.
A kilenc vádlott kilenc védője felmentést kér a bíróságtól.
Somodi János ügyész vádbeszédében leszögezte, hogy a Tocsik-ügyet sok fórum több szempont alapján vizsgálta, az ügyészség azonban csak azokkal foglalkozik, akik ellen vádat emeltek. Szerinte a vádlottakon kívül mások is tanúsítottak etikailag kifogásolható magatartást, de lehet, hogy ennél többről is szó volt.
Hogy miről lehetett még szó, minden részletében talán sohasem fog kiderülni. Mindenesetre az egész ügy nem kerekedhetett volna ki, ha 1989-től kezdődően az állami vagyont kezelő szervezet tulajdonostársaknak tekinti az önkormányzatokat, és elpostázza nekik az átalakuló cégek dokumentumait.
A magas labda
A rendszerváltás egyik sarokkövének tekintett 1989. évi XIII. törvény (mely 1990 szeptemberében lépett hatályba) rendelkezett a szocialista vállalatok gazdasági társaságokká alakításáról. Ebben szerepel, hogy az átalakuló vállalat vagyonmérlegében szereplő belterületi föld (az a terület, ahol a cég ingatlanjai állnak) értékének megfelelő üzletrész (részvény) a föld fekvése szerinti önkormányzatot illeti meg. Az ÁPV Rt. és jogelődjei (ÁVÜ, ÁV Rt.) azonban úgy értelmezték a törvény betűjét, hogy nekik nem az átalakított cég vagyonmérlegében szereplő tiszta földértéket kell odaadniuk az önkormányzatoknak, hanem csak a vagyonmérleg főösszegéhez viszonyított földértékaránynak megfelelő - különféle terhekkel csökkentett - üzletrészt. Az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről és hasznosításáról szóló 1992-es törvény a vagyonkezelő értelmezését fogadta el, és a vagyonkezelő is ezt a gyakorlatot folytatta minden magánkézbe adott volt állami vállalat esetében. Egészen 1995 novemberéig.
A magyarországi privatizációs hullám kezdetén még meglehetősen tájékozatlan önkormányzatok az évek során egyre jobban kikupálódtak, és sorozatban pert indítottak az ÁPV Rt. és jogelődjei ellen, mondván, hogy ők ragaszkodnak az 1989-es törvény szelleméhez. Az első ítélet 1992-ben született meg, majd a Legfelsőbb Bíróság egy év múlva jóváhagyta azt a határozatot, miszerint az önkormányzatokat a belterületi földek tiszta értéke illeti meg. Tehát ki kell adni nekik az átalakult vállalat vagyonmérlegében szereplő értéknek megfelelő teljes tulajdoni hányadot.
A precedensértékű ítélet nem túlságosan hatotta meg a vagyonkezelő szervezetet, és továbbra sem akart fizetni az önkormányzatoknak. Igaz, az állami vállalatok jó része 1992-re már átalakult, és visszamenőleg nem lett volna szerencsés egy eladott vállalat tulajdonviszonyait módosítani. Az önkormányzatok azonban a jogerős bírósági ítéletek után sem kapták meg - az akkor már több 10 milliárd forintra rúgó - követeléseiket.
Kihagyhatatlan helyzetek
1995-ben a perek száma már meghaladta a százat, a követelt vagyon értéke pedig megközelítette a 80 milliárd forintot, ezért az ÁPV Rt. offenzívába kezdett, és a jogerős ítéletek elleni felülvizsgálati kérelmek benyújtásával próbálta megváltoztatni a bírói gyakorlatot. Sőt arra készült, hogy alkotmányossági panaszt nyújt be az Alkotmánybíróságra. Az élet azonban kijózanította a vagyonkezelőt. A Dunaferr Dunai Vasmű közel hárommilliárd forint értékű belterületi földjeivel kapcsolatos felülvizsgálatot ugyanis elbukta: a Legfelsőbb Bíróság ismételten az önkormányzatnak adott igazat. A bíróság 1995 novemberében leszögezte, hogy az 1989-es törvény a mérvadó, és hogy egyszer és mindenkorra elveti az ÁPV Rt. jogértelmezését. A vagyonkezelő ekkor stratégiát váltott, és Hoóz Tibor jogtanácsos előterjesztése nyomán hirtelen azzal a javaslattal állt elő, hogy az ÁPV Rt.-nek a jövőben minden önkormányzati igényt automatikusan ki kell elégítenie. Az igazgatóság tagjai nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel az ötletet, és az 1996. január 10-i ülésen élénk vita alakult ki arról, hogy automatikusan fizessenek-e, vagy alkudozzanak. (Az itt következőkről részletesen lásd: Tocsik bejövetele, MaNcs, 1996. október 31.)
Liszaki Péter vezető jogtanácsos inkább alkudni szeretett volna, és jelezte, hogy egy szakértő már intenzíven dolgozik a megegyezéseken, "egy nagyon agilis tanácsadó közreműködésével nagyon előrehaladott állapotban van az egész". Tocsik Márta neve ekkor még nem hangzott el. "Ez egy egyszerű üzleti alku, az önkormányzatok rövid úton megkapják javaikat", vázolta az igazgatósági ülésen Liszkai az alku lényegét. Ez persze azt jelentette, hogy a gyorsaságért cserébe az önkormányzatoknak le kell mondaniuk az osztalékokról (a privatizált cégek egy része akkoriban már javában profitot termelt) és a kamatokról (akkor évi 20 százalék körüli volt a kamat). Pont ez a két tétel, az osztalék és a késedelmi kamat - no meg a megspórolt perköltségek - volt a követeléseknek az a hányada, amit az ÁPV Rt. képviseletében Tocsik lealkudott, és ami után felvette a legendás, 804 millió forintos sikerdíjat.
Egy hétre rá, 1996. január 17-én ismét napirendre került a Hoóz Tibor-féle előterjesztés, amelyben már egy érdekes kiegészítés is szerepelt: "A legjelentősebb társaságok esetén külső szakértő, dr. Tocsik Márta kimutatásokat végzett a bejelentett igényekkel kapcsolatban. A 14 legjelentősebb társaság esetén a peresített igények közel 12 milliárd forint. (...) Ehhez képest a tárgyalások során csaknem hárommilliárd forinttal csökkenteni tudja ezen társaságok esetén a külső szakértő a jelenlegi követeléseket." Az előterjesztés szövegében ezt a változtatást az éppen betegszabadságon lévő Hoóz Tibor helyettese végezte. Horváth Zsolt a vizsgálatok során azt mondta, hogy ő felkapta a fejét, de értetlenkedésére Liszkai csak annyit mondott, hogy ne foglalkozzon a dologgal, mert a változtatás Szokai Imre igazgatósági elnök személyes kérésére történik.
A január 17-i igazgatósági ülésen is többen furcsállták az egészet. Az egyik akadékoskodónak Liszkai Péter azt válaszolta, hogy nem tartja túlzottnak a jogásznő sikerdíját, hiszen minden egyes ügyben "külön-külön nyakába veszi az egész országot".
Négy igennel, két nemmel és egy tartózkodással fogadta el az igazgatóság az előterjesztést és ezzel együtt Tocsik megbízását, azzal a határozati ponttal kiegészítve, hogy "a tanácsadó sikerdíja az igényekhez képest a megtakarítás tíz százaléka". Bár az előterjesztés készítőjeként Hoóz Tibor neve volt feltüntetve, az elfogadott dokumentum kizárólag Liszkai Péter aláírását tartalmazta.
Tocsik Márta ezek után mint az ÁPV Rt. külső tanácsadója 1995 decemberétől egészen 1996 októberéig egyfolytában dolgozott (elvileg lagalábbis), és több mint nyolcszáz önkormányzattal alkudott ki szerződést. Az ügyész - mint az háromórás perbeszédéből kiderült - csak az első két csomagban szereplő 671 szerződés miatt emelt vádat, a többinél nem vonta kétségbe, hogy Tocsik Márta "nyakába vette az országot." (Suchman Tamás 1996. február 28-án körlevélben tudatta az önkormányzatokkal, hogy a belterületi földekkel kapcsolatos igényeikkel Tocsik Márta tanácsadó foglalkozik az ÁPV Rt.-nél.)
A vád éppen azt akarta bizonyítani, hogy Tocsik Márta az első két körben érdemi munkavégzés nélkül, a Vektor Rt. nevű cég által készített munkára alapozva vett fel mintegy 800 millió forintot sikerdíj címén. Csalásért ugyanis csak azt lehet elítélni, aki bizonyíthatóan, érdemi munkavégzés nélkül jut pénzhez vagy anyagi javakhoz. A Vektor Rt. e szerint az interpretáció szerint balekok gyülekezete lenne.
Jó az iksz
A Vektor Rt. - több más céghez hasonlóan - a belterületi földek problémakörére specializálta magát. A munkára öt egyetemistát vettek föl 1994-ben, akiknek az volt a dolguk, hogy elmenjenek az önkormányzatokhoz, beköltözzenek az irattárba, és kigyűjtsék az adatokat, majd számítógépre vigyék azokat. Az adatgyűjtés során az összes nagyobb cég átalakulásáról pontos képet kaptak, és 1995 végére már 48 önkormányzat bízta meg őket a belterületi földérték megszerzésével.
A cég még 1994 júliusában, az első megbízási szerződésekkel a zsebében, levelet küldött az ÁPV Rt.-nek, és megegyezést ajánlott. A válasz nemleges volt, ezért a Vektor az önkormányzatok nevében pert indított a vagyonkezelő szervezet ellen. Másfél évre rá, 1995. december elején a Dunaferr-ügyben hozott bírósági ítéletre hivatkozva, Lovas Péter, a Vektor Rt. vezetője megismételte ajánlatát, és ekkor már pozitív választ kapott. Liszkai meg is szervezett egy találkozót december 14-re, ahol rajta, Lovason és a Vektor jogászán kívül jelen volt Tocsik Márta is. Liszkai ekkor - a közvádló szerint - úgy mutatta be Tocsik Mártát, mint az ÁPV Rt. megbízottját, holott neki ekkor még semmilyen megbízása sem volt.
Ezen a találkozón Lovas Péter egy vázlatos kimutatást adott azokról a cégekről és önkormányzatokról, amelyekkel már első körben meg lehetne egyezni. Ez a 14 legnagyobb, akkor már tőzsdére bevezetett cég összesen 48 önkormányzatot érintő követelése és egyezségi ajánlata volt. A vádirat szerint Lovas Péter 1996. január 12-től 19-ig megtárgyalta és aláíratta az összes érintett önkormányzattal a szerződéseket, majd január 19-én átadta Tocsik Mártának, hogy ő juttassa el az ÁPV Rt.-hez. A jogásznő továbbította a papírokat Liszkai Péternek. A 48 önkormányzat követelése összesen mintegy 10,1 milliárd forintra rúgott, ám a szerződésekben az összeget 7,3 milliárdra szállították le, az ÁPV Rt. megtakarítása tehát 2,8 milliárd forint volt. Miután Lascsik Attila vezérigazgató is szignálta a szerződéseket, automatikusan elkezdődött az önkormányzati igények kiadása.
1996. május 8-án megérkezett az első összeg Tocsik Márta számlájára. A jogásznő ebből a 355 millió forintból nyolc alkalommal utalt át pénzt magánszemélyeknek (taxisofőrnek, saját titkárnőjének) és cégeknek (például Arány Rt.). Az ÁPV Rt. ezután egy formális, zártkörű pályázatot írt ki önkormányzati igényekkel kapcsolatos tanácsadói feladatokra. A néhány napos beadási határidőt Tocsik Márta tudta csak teljesíteni, az ugyancsak meghívott és meglepett Horváth Ádám ügyvéd és egy Utilitas Rt. nevű cég azonban nem.
Az ÁPV Rt. hamar lezárta a pályázatot, és 1996. július 24-én megbízási szerződést kötött a győztes Tocsik Mártával - igaz, Suchman Tamás privatizációs miniszter javaslatára már egy degresszív, azaz sávos sikerdíjkulcs szerepelt a szerződésben. Néhány nappal később már a második, 449,1 millió forintos sikerdíjrészlet is megérkezett, ebből a jogásznő 112,2 milliót utalt át az időközben alvállalkozóként szerződtetett Utilitas Rt.-nek és az Arány Rt.-nek. Tocsik 182 millió 740 ezer forintot saját céljaira fordított.
Okozott-e kárt az ÁPV Rt.-nek Tocsik Márta megbízása? - teszi fel a kérdést perbeszédében Somodi János ügyész. "Igen, az alku mint döntés gazdaságilag megtakarítást jelentett, ez nem is vitás. Hogy erkölcsileg helyes-e, az pedig megint nem ide tartozik. Ez egyszerű matematika. Ha valakinek egy adott összeg jár, és én annak csak egy töredékét fizetem ki, a ki nem fizetett összeg nekem haszon. Még akkor is haszon, ha azon osztoznom kell valakivel. De ha azon a megtakarított részen úgy kell osztoznom, hogy az a másiknak nem jár, akkor jogszerűen a teljes megtakarítás engem illetne, és amit a másik jogszerűtlenül levesz belőle, az nekem kár." Így az ügyészi okfejtés, a vád sarokköve. "A sikerdíj mértékének elfogadásánál ugyanis az ÁPV Rt. bizonyos szempontokat figyelembe vett. Ellenkező esetben a megbízási szerződésben elég lett volna annyit rögzíteni, hogy a megbízott köteles az önkormányzati belterületi földek igénykielégítése tárgyában alkudni, és a megtakarítás 10 százaléka őt illeti meg. Mivel a tanácsadó ezeket nem teljesítette, neki a 10 százalék nem járt volna, ezért az ÁPV Rt.-nél szükségtelenül merült fel, vagyis kárként jelentkezett." Tocsik működésében az ügyész ezen a ponton fedezi fel a csalás mozzanatát.
Tocsik Márta megbízási szerződésében az szerepel, hogy a megbízott köteles minden helyi önkormányzattal peren kívüli egyezségre vezető tárgyalásokat lefolytatni. "Kérdezhetné valaki, a végeredmény szempontjából nem mindegy, hogy valaki minden egyes önkormányzattal külön tárgyal vagy pedig az önkormányzatok közös képviselőjével?" (mármint a Vektor Rt.-vel, a szerk.) - kérdez ismét Tocsik vádlója, és azonnal válaszol is a kérdésre: "A végeredmény szempontjából talán mindegy, de a ráfordított munka, energia szempontjából nem. És Szokai Imre hozzászólásából egyértelműen kiderül, hogy a sikerdíj szempontjából igenis figyelembe kívánták venni, hogy a megbízottnak mennyi energiaráfordítása van abban."
A vád szerint Liszkai Péter és Tocsik Márta megtévesztették az ÁPV Rt. döntésre jogosult testületét, az igazgatóságot. Az ügyész úgy látja, hogy ez a vagyonkezeléssel megbízott testület "működését tagjai közreműködése révén fejti ki", ezért a "testületi döntés nem zárja ki az annak meghozatalában részt vevők egyéni felelősségét". Ezért Szokai Imre, Lascsik Attila, Bessenyei Zoltán és Spanyol József volt igazgatósági tagokat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétségében szeretné bűnösnek nyilváníttatni, mert igennel szavaztak Tocsik Márta megbízásáról.
A Tocsik-ügy egyik legvitatottabb kérdése azonban nem ez, hanem hogy valóban utalt-e a jogásznő 804 millió forintjából különféle pártkasszákba.
Reménykedjünk a remiben
Tocsik Márta október 15-i vallomásában állította, hogy a Bajor sörözőben Boldvai László MSZP-s képviselő és Budai György üzletember közölték vele, hogy az ÁPV Rt. koalíciós vezetés alatt működik, ezért az MSZP és az SZDSZ is részesedni akar a pénzből. Boldvai és Budai utaltak kiváló kapcsolataikra, és állítólag megfenyegették, hogy ha nem utal át a második sikerdíjrészletből 25-25 százalékot, elveszítheti megbízatását. Tocsik Márta átutalta a pénzt: 112-112 millió forintot az Arány Rt.-nek, illetve az Utilitas Rt.-nek. Tocsik Márta vallomását követő napon, 1996. október 16-án az Arány Rt. visszautalta Tocsik bankszámlájára a tőle két alkalommal felvett, összesen 230,6 millió forintot, az Utilitas Rt. pedig négy részletben a Fővárosi Bíróság letéti számlájára fizette be a 112 milliót.
Budai Györgynek vagy Boldvai Lászlónak a vádirat szerint sem volt olyan tisztsége vagy beosztása, amellyel - akár hatáskörét túllépve vagy helyzetével visszaélve - közvetlenül befolyásolhatta volna az ÁPV Rt. és Tocsik Márta szerződéses viszonyát. A jog nem ismeri a "valamely párthoz közel álló üzletember" fogalmát.
Tocsik Márta visszavonta október 15-i vallomását, arra hivatkozva, hogy akkor erős gyógyszerek és idegcsillapítók hatása alatt állt. Az ügyész furcsállja Tocsik lépését, szerinte egy olyan részletes és pontos vallomást csak úgy nem von vissza senki. "Meg kell hogy mondjam, engem meglep, hogy egy jogász ilyen formájú visszavonást terjeszt elő. Nem a visszavonás ténye, hanem annak indoka, illetve indokának hiánya. Ugyanis teljesen összekever két alapvetően különböző fogalmat, a nyilatkozó állapotát és a nyilatkozat valóságtartalmát. Hiszen egy teljesen tiszta tudatú személy is állíthat valótlanságot, ugyanakkor a részeg bódult vagy akár hipnotikus álomban szereplő személy is elmondhatja a színtiszta igazságot. Amiatt, hogy Tocsik Mártát nyugtatók hatása alatt hallgatták meg, legfeljebb együttérzésemet tudom kifejezni, de mit sem árul el a vallomás valóságtartalmáról", áll a perbeszédben. Az ügyész tehát nem fogadta el a vallomás visszavonását, mert úgy vélte: az túlságosan is részletes és pontos volt ahhoz képest, hogy Tocsik ilyet kitaláljon, és azért sem, mert a későbbi meghallgatásokon többször is megerősítette az október 15-én elmondottakat.
A megkérdezett cégvezetők közül az Utilitas Rt. elnöke és igazgatója feltűnően keveset tudott cégük működéséről, tevékenységéről. Még arra sem tudtak pontos választ adni, hogy mivel foglalkozik az Utilitas, kinek és mikor számláztak. Bernhardt Barnabás és Bertók Zoltán a vizsgálat során úgy emlékeztek, hogy a 112 milliót előlegként kapták, csak azért, hogy a későbbiekben komolyan vegyék a munkát. "Tocsik Márta 1996 júniusa körül felhívott, hogy alvállalkozóként segítsük a munkáját, majd egy keretszerződés aláírása után augusztusban 112 millió forint érkezett a számlánkra", vallotta Bertók Zoltán tavaly júliusban a Fővárosi Bíróságon. Az Utilitas vezetői azt állították, hogy soha nem találkoztak a jogásznővel, sőt a tőle kapott pénzért semmilyen munkát nem végeztek. Bertók szerint a pénzt követelések vásárlására és befektetésekre fordította a cég. Például 10 millió forint hitelt nyújtott egy Tonik Kft. nevű társaságnak. A bírónő csak azon akadt fenn, hogy ez a Tonik Kft. éppen 10 millió forinttal tartozott akkor az Utilitasnak, és nem értette azt sem, hogy a rejtett, nem a hivatalos címen működő Utilitas Rt.-t hogyan értesíthette az ÁPV Rt. arról, hogy indulhat az alvállalkozói pályázaton.
Vitos Zoltán vezérigazgató ellenben azt vallotta, hogy az általa vezetett Arány Rt. alvállalkozója volt Tocsik Mártának, de nem állt kapcsolatban pártokkal, ezért pénzt sem utalt át. Boldvai László meg azt, hogy csak amiatt érdeklődött Szokai Imrénél, hogy segítsen Salgótarján megyeszékhely és Zabar település önkormányzatának. Boldvai akkoriban Nógrád megye szocialista képviselője volt, és Szokai készségesen tájékoztatta őt arról, hogy az ÁPV Rt.-t a belterületi földekkel kapcsolatban Tocsik Márta képviseli. A MSZP pénztárnoka - állítása szerint - így került kapcsolatba Tocsik Mártával.
Boldvai László egyébként kitart amellett, hogy sohasem találkozott a Bajor sörzőben Tocsikkal és Budaival hármasban. Budai György ellenben elismeri, hogy találkozott a jogásznővel, de Tocsik Márta kérésére és egészen más ügyben.
A vád február 8-ig közvetett bizonyítékokkal próbálta bizonyítani, hogy Boldvai László és Budai György befolyással üzérkedett. Ám igencsak úgy tűnik, hogy velük szemben nincs az ügyészség kezében komolyabb ütőkártya, mindössze néhány telefontársaság híváslistája meg egy lefestett naptári bejegyzés. Ezek alapján elvileg kölcsönösen hívhatták egymást a vádlottak, és akár találkozhattak is egymással. Arról, hogy mi hangzott el közöttük, a vádnak nincs és nem is lehet információja.
A vád nem tudta bizonyítani, hogy a Tocsik Márta által tovább- utalt, a sikerdíjból származó összegek az MSZP és az SZDSZ kasszájába vándoroltak volna. Ne feledjük: ennek a kapcsolatnak a gyanúja tartotta lázban Magyarországot 1996 szeptemberétől közel két éven át, ez a feltételezés nullázott le pártvezetőket, minisztereket, topmenedzsereket, ez a tényekkel soha, a mostani tárgyalássorozaton sem bizonyított közös tudás bírta befolyásolni döntően egy választás kimenetelét Magyarországon. Hiszen a politikában nem perdöntő szempont az ártatlanság vélelme. A büntetőjogban viszont muszáj hogy az legyen.
Kovács Róbert
