László Ferenc

Az irodalmi életet korántsem feltétlenül a nagy írók és költők teszik szórakoztatóvá, különössé vagy éppen kriminálissá. Szélhámosok és hintáslegények a magyar irodalom történetéből.

A fából faragott királyfi, Manuel de Falla A háromszögletű kalapja, Csajkovszkij Jolantája, de még a Bajazzók és a Gianni Schicchi is összekerült már az elmúlt kerek száz esztendő során Bartók egyfelvonásosával itthon és a nagyvilág operaházainak műsorán.

Ugyan már jó ideje az ATV egyik alapemberének számít, és képernyős jelenléte régóta tartósan masszívnak ítélhető, ám Rónai Egon mostanra jószerint a hátára is vette a csatornát.

Egyszerre könnyű is, nehéz is megérteni azt, hogy Paul Hindemith zenés színpadi életműve miért nem épült be úgy istenigazából a hazai operarepertoárba a maga idejében. Könnyű, hiszen az avantgárd kísérletező kedv, az intellektuális bátorság és a fanyar humor Hindemithre oly jellemző, szabadságélményt árasztó elegye nemigen hatott ideillőnek még a múlt század operai arany- és ezüstkoraiban sem.

Jókai Mór fogadott leánya, Laborfalvi Róza és Lendvay Márton unokája, Feszty Árpád felesége és – szinte bizonyosan – idősebb Andrássy Gyula gróf ágyékának gyümölcse: Feszty Árpádné Jókai Róza igazán a 19. századi Magyarország hatalmas kapcsolati hálójának kellős közepén élte le élete első felét.

Száz éve, 1918. május 24-én mutatta be a Magyar Királyi Operaház Bartók Béla egyetlen operáját. A „grófi hidegvérű pimaszság” orvosolta a lipótvárosi polgárok és a zenei mandarinok bűnét, a zeneszerzőt pedig még a legdurvább kritikák is zseniként emlegették.

Gusztáv és a tiszta szerelem, Gusztáv, a széplélek, Gusztáv, az igazi férfi… Úgy lehet, a hatvanas-hetvenes évek legendás hazai rajzfilmsorozatának epizódcímeiből, hellyel-közzel, akár össze is rakhatnánk az áprilisi Verdi-bemutató szinopszisát.

Ha öt férfi ül egy tévéstúdióban, az sajtóklubtól a heti NB I.-es összefoglalóig szinte bármi lehet, ám ha ugyanott öt nő foglal helyet, akkor bizony csakis úgynevezett „női műsorral” találkozhat a néző.

Arany, a kételkedő és örök újrakezdő. Az ELTE tanszékvezetőjét, a Mi vagyok én? című Arany-tanulmánykötet szerzőjét kiismerhetetlen klasszikusunkról kérdeztük.

A kritikusnak csupán az epéje keserű, a szája ellenben édes, szóval egy cukrászműsor eleve a megszokottaknál jobb eséllyel indul nála.