Tennessee Williamstől a Született feleségek alkotóiig számosan vizsgálták már behatóan az amerikai álom meg a kertvárosi lét, a suburgatory természetrajzát, középpontba állítva a kellemesen berendezett családi poklot, ízléses puskaporos hordóval a nappali közepén. Leonard Bernstein utolsó operáját például teljes egészében ennek a témának szentelte. A pár hete a Müpában Philipp Györgyék előadásában megismert Trouble in Tahiti történetét folytató-újrarendező A Quiet Place mesteri tudással, fiatalos kísérletező kedvvel, sok szellemességgel meg némi eltagadhatatlan lilasággal dúsítva tárja a közönség elé részben pszichologizáló, részben társadalomkritikus mondanivalóját. A Neue Oper Wien és a Müpa közös előadása, Philipp M. Krenn rendezésében, most informatív első találkozást kínált e művel: a felszínes csacsogások pontos kidolgozásával, néhány határozottan egyértelműsítő színpadi megoldással, valamint a darabban eleve benne rejlő incesztuózus árnyalat fölerősítésével. Az elhunyt anya búcsúztatóján összegyülekező család önpusztító harcát, majd megbékélését élményszerű összjátékkal jelenítették meg a zömmel fiatal operaénekesek, köztük a tehetséges magyar bariton, Foki Dániel, aki imponáló természetességgel adta a família fekete bárányát, a súlyosan elcseszett pszichéjű Juniort. Walter Kobéra irányításával az UMZE Kamaraegyüttes, valamint a Wiener Kammerchor szólistái erős légkörű és személyes zenei univerzumot teremtettek, melyben a klasszikus zenei idézetek meg a korábbi önmagát ironikusan citáló Bernstein-grimaszok mind a helyükre kerültek. A színpadot olykor tartósan elárasztó szentimentalizmus hullámai közepette rendre életmentőnek bizonyultak ezek a zeneszerzői kikacsintások, amelyek néha még ott is fel-felbukkantak, ahol amúgy szemre maga Bernstein is halálosan komolyan látszott venni Stephen Wadsworth librettójának közhelyességét.
Fesztivál Színház, április 9.
