Tévé

Nincs miről tárgyalni

NEM gyenge

Interaktív

Ha öt férfi ül egy tévéstúdióban, az sajtóklubtól a heti NB I.-es összefoglalóig szinte bármi lehet, ám ha ugyanott öt nő foglal helyet, akkor bizony csakis úgynevezett „női műsorral” találkozhat a néző.

Kötelezően rózsaszínben meg ciklámenben úszó főcímmel, repkedő rúzsokkal, no és persze következetesen a sminkszobából induló adásokkal, ahogyan azt a Hír Tv balkezes címválasztású új műsorában, a NEM gyengében is láthatjuk. Ahol ráadásul még a szereplői bemutatások is vicceskedő szösszenetek, alkalmasint a Krizshow legmeddőbb ötletének továbbgondolása és a slam poetry teljes félreértése nyomán. (A stílusérzék rímes-rémes megereszkedését idézze csak egyetlen tünet: a fizimiska szó használata Karafiáth Orsolya megjelenésének leírására.)

A „Keményen, őszintén, nőiesen!” szlogent tehát rögtön az adás elején felülüti a „harsányan és csajosan!” gyakorlata, melyben szinte magától értetődően nem a műsorvezető, az enyhén, de kitartóan szerepidegen Teszári Nóra, hanem az állandó résztvevőnek tetsző Papp Réka Kinga viszi a prímet. Papp teli szájas felszabadultsága imponáló, bejáratott fordulatai majd’ mindig olajozottan siklanak, azonban önfelmutató buzgalmát könnyen túl soknak, őt magát pedig egy-egy futó pillanatra szinte már egyfajta női Puzsérnak vélheti a néző. Ám PRK legalább valamilyen: sarkos állításokat és jobb-rosszabb poénszerűségeket ereszt meg, s így okvetlenül megjegyezhetővé válik, ellentétben a hitelesen matt Szalai Krisztával, vagy éppen – a két adás után ugyancsak állandó csapattagnak tekinthető – Lampé Ágnessel. A jeles újságírónő ugyanis ilyesforma megállapításokat kockáztat meg, jelen esetben épp arról, hogy a miniszterelnök megállapodást kötne a magyar nőkkel: „Ha őszinte akarok lenni, nem tudom komolyan venni ezt a felhívását Orbán Viktornak… valahogyan nem igazán hiteles számomra.” Csak keményen!

A közéleti témák megtárgyalása, két héttel a választások után, itt is – Karafiáth találó megállapítása szerint – a gyászmunka első fázisának hangulatában zajlik. Ennek bizonyságaképp még mindig az informatikai csalás, sőt a kormányfői óvodai videó pertraktálása kerül elő, megállapítják, hogy ha az 1300 milliárdos történet után Kósa Lajos győzhetett egyéniben, akkor „onnantól kezdve nincs miről tárgyalnunk”. No, és természetesen az is elhangzik, hogy „ugye, az ellenzéki pártoknak nem volt igazán ellenszere a sorosozásra”.

Mint az már a fentiekből sejthető, nagyjából az adásidő felénél, függetlenül a műsor ivari karakterétől, a NEM gyenge sajnos menetrend szerint belefullad a terméketlenségbe. A hazai közéleti beszélgetős műsorok krónikus betegsége ugyanis hamar kiütközik itt is. Merthogy gondolatok, ha úgy tetszik, eszmék helyett az úgynevezett értelmiségiek rendre politikai taktikákat próbálnak rögtönözni a kamerák előtt, egymás mellett következetesen elbeszélve. Valaki bojkottot, sztrájkot és a szakszervezetek (?) mozgósítását javasolja, más viszont a folytatólagos tüntetések mellett érvel: itt is, ott is végeredményben mindössze a saját megszólalásainak számát gyarapítva. És persze kizárólag ennyi történik akkor is, amikor az „értelmiségi jófejkedés” ellen kelnek ki magukból egy életre-halálra jófejkedő műsorban, ahol még az inzerten is ilyen falrengető bölcsességek jelennek meg: „pár beszéd helyett párbeszéd”.

Hír Tv, április 22.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.