Könyv

Egy bukott asszony

Feszty Árpádné Jókai Róza: Akik elmentek…

Könyv

Jókai Mór fogadott leánya, Laborfalvi Róza és Lendvay Márton unokája, Feszty Árpád felesége és – szinte bizonyosan – idősebb Andrássy Gyula gróf ágyékának gyümölcse: Feszty Árpádné Jókai Róza igazán a 19. századi Magyarország hatalmas kapcsolati hálójának kellős közepén élte le élete első felét.

Sokan már az ilyen kapcsolatok töredéke révén is megcsinálták a maguk szerencséjét, hiszen a rokoni nexus hazánkban Móricz Zsigmond előtt csakúgy döntő tényező volt, mint Móricz után – nagyjából mindmáig. A festői tehetséggel többé-kevésbé megáldott Jókai Róza is jól indult, csakhogy aztán szinte minden félresikerült. Így amikor 1923-ban és 1924-ben megjelentette két rövid visszaemlékezését (Akik elmentek..., Tegnap), a megélhetéséért író „öreg nő” már legalább annyira az olvasóközönség szánalmára, mint a kíváncsiságára alapozta szerény számítását.

Ott kellett járnom. Ott, ahol óriások élnek. Ott, ahol én, törpe halandó, nem élhettem a magam életét…” – áll rögtön az Akik elmentek… bevezetőjében a személyes kudarc megvallása és sommás-szubjektív magyarázata, s a továbbiakban Fesztyné egyszerre mesél az életét leárnyékoló óriásokról és a maga következetesen rossz döntéseiről. A Jókai–Laborfalvi-háztartás nyomasztó belvilágáról, a törvénytelen származás kétszeres szégyenbélyegéről (hiszen anyja csakúgy titkolt viszonyból született, mint ő maga), és legérdekesebben a századforduló nagy botrányáról, az idős Jókai szökéséről, azaz második házasságáról. A gyermeki és fiatalasszonyi emlékek, minden kedvesnek szánt kitérő és kedélyes anekdota ellenére, rendre ezekhez a keserű témákhoz térnek vissza. Laborfalvi Rózához, az öregségét pokolian viselő, rettenetes nagyanyához, és a felesége unokáját nagyvonalúan örökbe fogadó Papához, aki özvegységére ráunva, egy ponton megelégelte már amúgy is megosztott családja (a Hegedűsök és Fesztyék) szeretetteljes, ám erősen kisajátító jellegű gondoskodását, az agg írófejedelem élve bebalzsamozását. És persze Fesztyné oly szerencsétlen szerepléséhez a Jókai második feleségével kitört temetői háborúságban, midőn Laborfalvi Róza sírjáról tüntetően ledobta Nagy Bella halottak napi koszorúját.

A húszas évekből visszatekintő özvegyasszony már túl van mindenen: a békebeli világ, vagyis a régi Magyarország pusztulásán csakúgy, mint férje és a maga kudarcain, festői sikertelenségén és a közvélemény nyílt elpártolásán. Még egyszer megpróbálja hát kiárusítani a személyes emlékeit, akár a resztlit is: Székely Bertalanról és Mednyánszky Lászlóról, Gárdonyi Gézáról meg a dualizmus kori képviselőház legbámulatosabb agyvelejéről, Szilágyi Dezsőről. És végül kiderül, hogy Jókai Rózának meglepően jól áll az emlékezés, mintha így utólag értelmet nyerne és elrendeződne az élete. „Régi dolgok – köd borul rájuk. Megértés, megbánás, megbocsátás köde [...]. Én legalábbis érzem ezt a megnyugtató, megbékélő ködöt az események és önmagam között. Talán mások is érzik? Szép volna, ha úgy volna…”

Szépmíves Könyvek, 2017, 256 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.