Opera

Elhalálozási sorrendben

GermanLateNight
szerző
László Ferenc
publikálva
2018/20. (05. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egyszerre könnyű is, nehéz is megérteni azt, hogy Paul Hindemith zenés színpadi életműve miért nem épült be úgy istenigazából a hazai operarepertoárba a maga idejében. Könnyű, hiszen az avantgárd kísérletező kedv, az intellektuális bátorság és a fanyar humor Hindemithre oly jellemző, szabadságélményt árasztó elegye nemigen hatott ideillőnek még a múlt század operai arany- és ezüstkoraiban sem.

És nehéz, merthogy a Hitlerék zajos ellenszenvétől kitüntetett német zeneszerző majd’ mindig izgalmas, rafinált és mégis hallgatóbarát műveket komponált. Ez vált érzékletessé most az Opera Óbudára kitelepült bemutatóján is, ahol a művészeti egyetemek növendékei szövetkeztek össze egymással három Hindemith-darab és egy nyitányparódia előadására.

A háromnegyed részt a kiscelli romtemplom terében zajló premier leghatásosabb produkciójának az estét indító utolsó, 1961-es Hindemith-darab, A hosszú karácsonyi ebéd bizonyult. A Thorton Wilder mesterkedő ötletét, vagyis egy amerikai család egyetlen színpadi képbe és folyamatba összesűrített nemzedékváltásait megzenésítő opera kegyetlen mulatsággal és rokonszenvesen szolid lírával szolgált. Jeli Sára Luca látványtervező sárgás színpadképében az új és még újabb nemzedékek egy hatalmas csúszdán érkeztek, hogy aztán idővel eltűnjenek a színpad mélyén, áthaladva az ilyenkor menetrend szerint felvillanó EXIT neonfelirat alatt. Nagy Péter István rendező tehetséges játszótársa Hindemithnek: az énekesekre kirótt párhuzamos mozgássorai nyugtalanítóan erős színpadi élményt teremtettek, s az obligát fiatalos kíméletlenség mellett van érzéke a sosem könnyes részvét kifejezésére is.

Közös sorsunk már-már életbe vágó megidézése után, melynek érzékeltetésében a szerepeiben lubickoló Meláth Andreának és növendékeinek, valamint az este operáit üdvös biztonsággal levezénylő Dénes Istvánnak is nagy érdeme volt, Hindemith Wagner-viszolygásával is megismerkedhettünk. A bolygó hollandi nyitánya vonósnégyesre, ahogy azt egy rossz, üdülőhelyi zenekar reggel hét órakor a falu kútjánál lapról olvassa – az 1925-ös mű címe nemcsak bőbeszédű, de kifejező is: a rettenetes előd paródiája a teli szájas zenei komikum mellett ezúttal hasonlóan gunyoros és harsány koreográfiával is gazdagodott, újfent Nagy Péter Istvánnak köszönhetően.

Persze Hindemith frivol okossága és frappírozó dramaturgiai tehetsége mára már helyenként veszített az üdeségéből. Ez derült ki az 1927-es Oda-vissza operaburleszkjéből is, amelynek cselekménye a közepéig véres féltékenységi drámát mutat, majd szépen visszaforgatja a tragikus eseményeket. Vitán felül ügyes munka, de tét nélküli: Varga Bence mutatós rendezéséről is ilyesmit lehetne mondani. Habár a fiatal rendező már túlvan a mutáláson, a jelenet egyik-másik szereplője még alulról súrolja az operai hangadás elvárható színvonalát. Nem így az estét beszegő egyfelvonásos, az 1922-es Sancta Susanna főszereplői – Sáfár Orsolya és az újra színre lépő Meláth Andrea –, akik vokálisan is uralták az érzékiség és a vallás túlfűtött témáját körülkerengő apácadrámát. Varga Bence itt is meghökkentően rutinos rendezőnek mutatkozott: a nagy, látványos gesztusok, a dekoratívan lebegtetett apácaruhák és a magasból aláhulló virágszirmok és drapériák remekül szolgálták Hindemith operáját. És egyúttal az Operát is, amely most pár régi-új mű mellett két ígéretes fiatal rendezőre is rátalált.

Kiscelli Múzeum, május 13.

szerző
László Ferenc
publikálva
2018/20. (05. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...