László Ferenc

Arnold Schönberg alighanem imádta volna ezt.

Hérodotosz óta sokat változott a közmeg­egyezés azzal kapcsolatban, mik is lehetnek a történetírás elfogadott témái és alkalmatos forrásai.

Mi marad A teremtés újévi tradíciójából a közönség – valamint Fischer Ádám – kényszerű távollétében? – merült fel sokakban a borúlátó kérdés, amikor végképp bizonyossá vált, hogy mégsem a hagyomány megteremtője és éltetője fogja vezényelni 2021 első Müpa-koncertjét.

Első pillantásra igencsak meglepőnek tűnhet, miért épp Alain Lombard 1978-as stúdiófelvételét jelentette meg most újra a Decca, hiszen A varázsfuvola tekintélyes diszkográfiájában olyan csodák képviselik e céget, mint Karl Böhm 1955-ös lemeze (az első sztereó Zauberflöte), aztán Solti meg Colin Davis albumai.

A prüdériával elegy diszkréció hagyományosan sokkalta jellemzőbb a magyar politikatörténetre, semmint a mégoly botrányos magánéleti-érzéki kilengések kiteregetése. De mégis, hogyan lett egy pap-miniszterből Mamuska, és hogyan szállították a nőket Tutusnak?

Létezik-e színészi halhatatlanság? Nem is olyan régen ez a mély értelmű kérdés egyetlen valamirevaló színészi portréinterjúból sem hiányozhatott.

Két dudás egy csárdában, sem két tenor egy operában meg nem fér – vélhetjük, ám az utóbbi esetben elég nagyot tévedünk.

Annyit cáfoltuk már, illetékesek és illetéktelenek egyaránt, e lap hasábjain is a kortárs komolyzene és opera halálhírét, hogy ez az egyöntetűség minden bizonnyal rég meggyőzhette a figyelmes szemlélőt arról, hogy nagyon nagy a baj.

Röplap, röpcédula, röpcsi – e szavak hallatán elsőre talán a Horthy-korszak illegális kommunista munkásmozgalmára gondolhat a Bors Máté meg Láng Vince kalandjain nevelkedett olvasó, holott a legutóbbi száz év igazi politikairöplap-boomja sokkal inkább 1956-ra, pontosabban ’56 ősze és ’57 tavasza közé tehető. (A második helyezés jó eséllyel az 1989-es esztendőé lenne.)