mi a kotta

„Táncolni is láttam egyszer: egy augusztusi éjszakán, 1924-ben a salzburgi dómtéren rögtönzött, csodálatosan délceg verbunkost járt – mintha a Háry János egyik jelenetét rögtönözte volna. A tánc­hoz én dúdoltam hozzá a kísérőzenét, Boka híres Száz ember verbunkosát.” Szabolcsi Bence emlékezett vissza ezekkel a szavakkal az oly szigorú emlékű Kodály Zoltán hajdani utcai táncára, s ezen a hiteles beszámolón majdnem annyira meglepődhetünk, mintha arról olvasnánk, hogy Kodály a Broadwayn táncolt és énekelt.

"...S még olyan is volt ez, mint a Mesterdalnokok meséje, azzal a különbséggel, hogy itt több volt az aspiráns, és többen voltak Beckmesserek. (Különösen a hallgatóság sorában.)

"Hősöm vadul nőtt föl a vadonban, hol egy törpe nevelte őt abból a célból, hogy majdan a hős megölje néki a sárkányt, mely a kincset őrzi. E nibelungi kincs roppantul fontos mozzanat: legkülönfélébb gaztettek tapadnak hozzá. Nos, Siegfried nagyjában ugyanaz az ifjú legény, kiről a mesevilág úgy emlékszik meg, hogy világgá ment "megismerni a félelmet" - de Siegfriednek sohasem akar sikerülni ez, mert erőteljes természeti érzékei mindig úgy láttatnak vele mindent, ahogy az a valóságban van.

"Csajkovszkij orosz zeneszerző bizonyára nem közönséges, de erőltetett, zsenialitásra vágyó tehetség, aki válogatás nélkül és ízléstelenül alkot. (...) Egy ideig mértékletesen, muzikálisan és nem is minden szellemesség nélkül halad, de hamarosan felülkerekedik benne a durvaság, és a tétel végéig meg is tartja uralmát. Itt már nem hegedűjátékról van szó, hanem a hegedű összekócolásáról, széttépéséről és püföléséről.

"Varázslatos tündérmese, ahol két férfi száll szembe két nővel, az utóbbiak egyikéhez, köztünk szólva, az Ön felesége szolgálhat modellül - ez természetesen maradjon teljesen entre nous, és nem különösebben fontos. Nos, az asszony igen bizarr, igen szép lelkű, alapjában véve; furcsa, hangulatember, uralkodó természetű és ugyanakkor szeretetre méltó; valójában ő lenne a főszereplő, és az egész dolog csupa tarka látványosság, palota és kunyhó, papok, hajók, fáklyák, sziklába vágott alagutak, kórus, gyermekek."

"Jóllehet Tereza révén Tomás megszerette Beethovent, nem volt nagyon jártas a zenében, és kétlem, hogy ismerte volna a híres beethoveni motívum, a 'muss es sein? es muss sein!' hiteles történetét.

„Néhányan vadul tapsoltak, néhányan hevesen pfujoztak, végül a taps kerekedett felül.”

"Ariadnéról és ezekről az eseményekről sok, egymástól eltérő történet maradt fenn. Az egyik szerint Ariadné felakasztotta magát, amikor Thézeusz elhagyta; a másik azt állítja, hogy Naxosz szigetére hajózott, s ott Oinarosszal, Dionüszosz papjával élt együtt, mivel Thézeusz egy másik nőbe szeretett bele, és ő magára maradt. [É] Mások azt állítják, hogy Ariadné még gyermekeket is szült Thézeusznak. [É] Mindezekből a regeszerű történetekből a legszebbek úgyszólván közszájon forognak.

"Nem szeretem a hisztérikus nőket" - fogalmazott gúnyosan Nietzsche, amikor először találkozott Wagner fennkölt ünnepi színjátékával, a Parsifallal. A filozófus, aki pár évvel később - mint köztudott - Torinóban sírva borult egy elkínzott, szekérhúzó ló nyakába, ekkor még kevesebb megértést mutatott az egyetemes részvét és együtt szenvedés wagneri gesztusa iránt, amelynek alapérzületét a Mester egyik levelében éppen egy hasonló olasz utcai állatkínzás felidézésével körvonalazta.

"A Boszorkák - ez a darabom köznapi elnevezése, hogy úgy mondjam, beceneve, valójában 'Szentivánéj a Kopár hegyen' - mint látja, megkeresztelt darabocska. Ha emlékezetem nem csal, a boszorkák ezen a hegyen gyülekeztek, pletykálkodtak, fondorkodtak, és várták a legnagyobbat - a Sátánt. Megérkezésekor ők, ti. a boszorkák, kört alakítottak a trón körül, amelyen ott trónolt hatalmas kecskebak képében a Legnagyobb, s dicsőítő énekeket énekeltek neki.

"Angol urak, ti lőtök először!" - a legenda szerint állítólag ilyesforma udvariaskodás előzte meg az 1745-ös fontenoy-i csatát, az ún. osztrák örökösödési háború kitüntetett jelentőségű, bár végeredményben semmit el nem döntő ütközetét. Azért ha döntő ütközet nem is esett e vérrel öntözött vallon síkon, azért a franciák győzedelmeskedtek a britek, hollandok és hannoveriek felett, méghozzá XV. Lajos felséges jelenlétében.