mi a kotta?

A velencei tyúk

  • mi a kotta
  • 2014. május 17.

Zene

"Nem szeretem a hisztérikus nőket" - fogalmazott gúnyosan Nietzsche, amikor először találkozott Wagner fennkölt ünnepi színjátékával, a Parsifallal. A filozófus, aki pár évvel később - mint köztudott - Torinóban sírva borult egy elkínzott, szekérhúzó ló nyakába, ekkor még kevesebb megértést mutatott az egyetemes részvét és együtt szenvedés wagneri gesztusa iránt, amelynek alapérzületét a Mester egyik levelében éppen egy hasonló olasz utcai állatkínzás felidézésével körvonalazta.

"Nemrég történt, hogy mentem az utcán, és egy baromfiüzletre tévedt a tekintetem; szórakozottan figyeltem a feltornyozott, gusztusosan és étvágygerjesztően elrendezett árut, majd észrevettem egy férfit oldalt, aki egy tyúkot kopasztott serényen, mellette egy másik férfi épp az egyik ketrecbe nyúlt, elkapott egy élő tyúkot és leszakította a fejét. Az állat rettenetes sikolya és a szánalmas, elhaló hangok, amelyeket kimúlása közben hallatott, rémülettel töltötték el a lelkem. [...Ha ennek a szenvedésnek van egyáltalán célja] akkor az egyszerűen felébreszteni az együttes szenvedés érzését az emberben, aki ezáltal magába szívja az állat tökéletlen létezését, s minden létezés hibás voltát felismerve a világ megváltójává lesz. (Ez a jelentés jobban megvilágosodik majd előtted a Parsifal harmadik felvonásának nagypéntek reggeli jelenetéből.)"

Nagypénteken és húsvéthétfőn, mondhatni, hagyományszerűen vonul az operaház színpadára e mű (képünkön az 1882-es ősbemutató jelenetrajza), ezúttal Pinchas Steinberg vezényletével és a nem csupán termetében óriás finn basszista, Matti Salminen vendégszereplésével Gurnemanz részvétteljes szerepében (április 18. és 21., öt óra). A keresztény ünnepkör kitüntetett napjaiban emellett egy másik idevágó csodás zenemű, a fiatal Händel itáliai oratóriuma, az 1708-as La Resurrezione, azaz A feltámadás is pódiumra kerül, hála a Savaria Barokk Zenekar és vezetője, Németh Pál produkciójának (Zeneakadémia, április 20., hét óra). S persze pár nappal Koopman Máté-passiójának nyomában egy másik Bach-koncert is megszenteli majd a péntekünket: a MÁV Szimfonikus Zenekar Húsvéti oratóriummal záruló hangversenye, Kocsis Zoltánnal a karmesteri dobogón (Zeneakadémia, április 18., hét óra).

Amíg nagyszerű fő-zeneigazgatójuk a Zeneakadémián vezényel, addig a Nemzeti Filharmonikusok egy estére török uralom alá kerül. Nem csupán a karmester lesz török Isüin Metin személyében, de Camille Saint-Sa‘ns "Egyiptomi" melléknevű zongoraversenyének szólistája, Emre Elivar is (Nemzeti Hangversenyterem, április 18., fél nyolc). Mi több, a koncertet egy többé-kevésbé kortárs török zenemű, a Rituális tánc fogja megnyitni Ahmed Adnan Sayguntól. Saygun nemzeti zeneszerző a törököknél, mondhatni, ő volt a török Sibelius, s ez átkötést kínál ajánlónk utolsó tételéhez, ahol viszont a finn Sibelius jut szerephez. Századvégi 1. szimfóniáját az "budai Danubia Zenekar hangversenyén párosítja majd össze Hámori Máté Beethoven c-moll zongoraversenyével (Zeneakadémia, április 23., fél nyolc). A versenymű szólójára az örökifjú Vásáry Tamás vállalkozik.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.