mi a kotta?

A fonalas lány

  • mi a kotta
  • 2014. május 26.

Zene

"Ariadnéról és ezekről az eseményekről sok, egymástól eltérő történet maradt fenn. Az egyik szerint Ariadné felakasztotta magát, amikor Thézeusz elhagyta; a másik azt állítja, hogy Naxosz szigetére hajózott, s ott Oinarosszal, Dionüszosz papjával élt együtt, mivel Thézeusz egy másik nőbe szeretett bele, és ő magára maradt. [É] Mások azt állítják, hogy Ariadné még gyermekeket is szült Thézeusznak. [É] Mindezekből a regeszerű történetekből a legszebbek úgyszólván közszájon forognak.

Az amathuszi Paión egészen sajátos módon beszéli el Ariadné történetét. Szerinte egy vihar Küprosz partjaihoz sodorta Thézeuszt, s Ariadné, aki várandós állapotban volt, rettenetesen szenvedett a viharban hánykódó hajón, ezért kiszállt egyedül. Thézeusz eközben igyekezett hajóját megmenteni, de a vihar újra elsodorta a szárazföldről, ki a tengerre. A küproszi asszonyok gondjukba vették Ariadnét, és kétségbeesett magányában költött levelekkel vigasztalták, mintha Thézeusz írt volna neki. Részvétükkel enyhítették kínjait, majd amikor meghalt anélkül, hogy gyermekét világra hozta volna, eltemették." Plutarkhosz idézi fel így Ariadné és Thézeusz mitológiai románcának széttartó verzióit, amelyek abban azért szinte kivétel nélkül megegyeznek, hogy a fonalat el nem ejtő athéni királyfi Krétáról távozván útközben, hogy, hogy nem, elhagyta kedvesét. A (Naxosz szigetén) ottfelejtett krétai királylány bánata egyike a zeneirodalom nagy alapsztorijainak, s Monteverdi és Richard Strauss között félúton Haydn is kantátát szentelt Ariadné lamentálásának. A nagy francia forradalom évéből való kantáta a mostani hét végén a Fesztiválzenekar két barokk estjén hangzik majd fel, Jos van Immerseel több mint avatott irányítása alatt (Olasz Kultúrintézet, április 26. és 27., háromnegyed nyolc). Ugyane kompozíció mindemellett a Millenárisra is el fog jutni késő esti mulatságul, a Midnight Music soros programjaként (április 26., fél tizenkettő). S mert a Fesztiválzenekar ezúttal is erős hétvégét teljesít, hát pénteken meg kortárs koncertet adnak, méghozzá a zeneszerzőként is erősen érdekelt Heinz Holliger vezényletével (BMC, április 25., háromnegyed nyolc).

Ez a hét is jól kezdődik, mondhatjuk majd hétfőre kelvén, hiszen aznap Grigorij Szokolov rendes éves budapesti koncertje vár reánk, ezúttal Chopin-műveket sorjáztatva a kiadott programra (Nemzeti Hangversenyterem, április 28., fél nyolc). A zongora kiismerhetetlenje bizonnyal most is kifog majd a játékát szavakba foglalni kénytelen kritikusokon, így számukra menekülő utat kínál a Filharmóniai Társaság hangversenye, ahol Bruckner - Ferenc Józsefnek dedikált - Nyolcadikja előtt, Várdai István szólójával Dubrovay László Csellóversenye ígérkezik (operaház, április 28., fél nyolc). Dubrovay nemzedéktársa és egy friss operettszínházi produkcióban szerzőszomszédja, a hetvenéves Vidovszky László pedig ősbemutatóval szerepel majd az elkövetkező napok programján: Orchestrionja a Concerto Budapest szombati, nem mellesleg Ránki Dezsőt vendégelő koncertjén hangzik fel legelső ízben (Zeneakadémia, április 26., fél nyolc).

S végül még egy magasztos és egy frivol csoda a hét végéről. Ariadné panaszának egyik első megéneklője, Monteverdi szombaton a Vespro della Beata Vergine szerzőjeként jut szerephez Vashegyi Györgyék estjén (Nemzeti Hangversenyterem, április 26., fél nyolc), míg egy teremmel arrébb a Met-vetítés a párcserés Cos“ fan tuttét adja - újra James Levine-nal a zenekari árokban (Fesztivál Színház, hét óra).

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.