Molnár Szabolcs

Mire a szabadság? – kérdeztem magamtól csütörtök este a BMC-ben, miközben a mindig oly komoly, mindig oly eltökélten az eget pásztázó Szofija Gubajdulina Akasztófadalok című művét (1996) hallgattam, mely dalok egyikében a cikk címében szereplő lény táncol.

Éppen két éve, 2017. február 19-én hangzott el először Vidovszky László Le piano & ses doubles (A zongora és hasonmásai) című darabja a Concerto Budapest késő esti Premier sorozatában.

Kurtág György Bornemisza Péter mondásai című darabjának Halál feliratú tételében hangzik el a címben idézett kérdés, mely az 1980-as évek közepén, a habkönnyű kamaszkor leglázasabb időszakában igen masszívan vésődött a majdani koncerttudósító agyába.

Az első részben olasz opera-, a másodikban angol oratóriumrészleteket hallhattunk Baráth Emőke és az Óbudai Danubia Zenekar Händel-estjein, január 25-én és 26-án. Az első koncertet élőben közel telt ház hallgatta végig, az online közvetítésre pedig több mint 1700-an kapcsolódtak rá.

Ki alkotta meg „zongora” szavunkat, és miért nézték az illetőt hibbantnak? Mi köze van a szó meggyökerezéséhez egy simlis műfordítónak és Liszt Ferencnek? Tudós szerzőnk történeti oknyomozása következik, megdöbbentő részletekkel!

Egyik kultikus művét, a Jeruzsálem hét kapuját a lapunk megjelenése előtti napon mutatták be Budapesten, s a héten maga a mester, a 60-as évek kelet-európai avantgárdjának kultúrhérosza is felbukkan fővárosunkban. Ki ő, és miért szeretjük?

A modernizmus öröksége és recepciója Közép- és Kelet-Európában összefonódik a szocialista korszak emlékezetével.

Az úgynevezett komolyzenében – ne firtassuk, hogy mióta – a népszerűség kelt némi gyanakvást. Arvo Pärt zenéje népszerű.