Koncert

Kedves Csanád: Nemes igazságok evangéliuma

  • Molnár Szabolcs
  • 2019. április 21.

Zene

A kilencrészes, énekes szólistákra, elektronikára és kamaraegyüttesre (zongora, cimbalom, klarinét, brácsa, cselló) írt kompozíciót figyelve és a címen töprengve jutott eszembe, hogy Bach idejében a kantátákhoz (legalábbis a lutheránusoknál) igen szorosan kapcsolódott a prédikáció, melynek tartalmáról azonban keveset tudhatunk, jobbára csak a kantáta szövege és a megzenésítés módja alapján találgathatjuk, mire próbálta felhívni a lelkész a gyülekezet figyelmét. Kedves Csanád darabjában három tételnek van szövege (Vörösmarty Mihálytól és magától a zeneszerzőtől), de azok tulajdonképpen el is maradhatnának, hiszen a tisztán hangszeres tételek (interlúdiumok és mini hangköltemények) alapján nagyjából sejthetjük, mi lehet a zeneszerző pusztába kiáltott szavának a lényege: „az emberfaj sárkányfog-vetemény!” Az elmúlt egy-két év friss kompozícióit hallgatva világos volt, hogy Kedves Csanád öles léptekkel haladt túl korábbi darabjainak szögletességén, kissé faragatlan hangzásképén. Művei kivilágosodtak, a tónusuk szellősebb lett és rátalált egy kifejezetten folyékonynak ható nyelvezetre. A Nemes igazságok evangéliuma azonban nem az elmúlt két év kompendiuma, egyes részei mintha a korábbi alkotói időszakot reprezentálnák, s ettől a mű nem pusztán eklektikussá, de meglehetősen ki­egyen­súlyozatlanná is vált. A hosszú, de egyébként hosszadalmasnak nem ható darabban jobbnál jobb részletekre figyelhettünk fel, a kifejezés célirányosnak, a hangszerelés találékonynak, a zenei és drámai koncepció világosnak hatott, ám értelemszerűen mindez épp az ellenkezőjébe fordult a kevésbé jobb részletekben. A zenészekről (Taraszova Krisztina, Szalai András, Klenyán Csaba, Tornyai Péter, Zétényi Tamás és az elektronikát kezelő Bolcsó Bálint) és az énekesekről (Bodrogi Éva és Pintér Dömötör) viszont csak az elismerés hangján lehet szólni.

Fuga, március 17.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.