Koncert

Vidovszky 75

A Ligeti Ensemble és az Amadinda koncertje

  • Molnár Szabolcs
  • 2019.04.07 12:03

Zene

Éppen két éve, 2017. február 19-én hangzott el először Vidovszky László Le piano & ses doubles (A zongora és hasonmásai) című darabja a Concerto Budapest késő esti Premier sorozatában.

Egy ennyire elementáris hatású darab után valósággal kiszakad az emberből a teljesíthetetlen óhaj: bárcsak mindennapi kenyerünkké válhatna! A kívánság valóban teljesíthetetlennek tűnik, hiszen a darab megszólaltatásához hat zongorára (egy hagyományosra és öt digitálisra) van szükség, értelemszerűen hat előadóra, akik nemcsak a saját szólam nehézségeivel és terjedelmével küzdenek derekasan, hanem a többiekkel való koordináció kihívásaival is. És mindezeken felül az összhangzás szokatlanságával, mivel a digitális zongorák hangjainak tizenketted hangközökkel való eltolásával azok magasabban, illetve mélyebben szólnak. Ha minden előadó ugyanazt a billentyűt üti meg egyszerre, akkor egy időben hat különböző hangmagasság szólal meg – az akusztikus hangszerhez képest öt „hamis” lesz, persze mindegyik más-más mértékben. A páratlan és izgalmas hangkép valósággal megbabonázza a hallgatót, és talán nem tévedek nagyot, ha feltételezem, hogy viszonylag rövid akklimatizálódás után mindenkiben valamiféle otthonosságérzés kezd kialakulni. Ha a nagy művekkel való első találkozás dinamikájában a profán vagy a szakrális mozzanatok jelenlétére szeretnénk felhívni a figyelmet, az első csóktól az égő csipkebokorig sok minden eszünkbe juthatna, bennem a Le piano & ses doubles két éve a kijózanító érzékiség kivételesen intenzív benyomását hozta létre. Na, ha valami, akkor ez nem mindennapi kenyér!

A 75 éves Vidovszky Lászlót köszöntő hangversenyen a hatzongorás darab immár harmadjára szólalt meg, egy kivételével ugyanazokkal az előadókkal. Ha zongorázni tudnám az egykori és a mostani élmény közötti különbséget, akkor a következő produkcióba akár be is ülhetnék. Persze a szubjektív élmény eltérései kevéssé érdekesek, a darab egészen egyszerűen máshogy szólt most, mint két éve. Ebben közrejátszik az előadók magabiztossága, az új helyszín, a hangszerek erősítése, s bizonyára a zeneszerzői és karmesteri (Rácz Zoltán) korrekciók is sok helyen alakították az előadást. S hogy mindez előállhasson, kellett, hogy a bemutató után senki sem dőlt hátra – hogy pipa! –, hanem keresték a mű számára az újabb és újabb lehetőséget. Ez példaértékű, kár, hogy a hazai kortárs zenei gyakorlatban kivételes. A mostani megszólaltatás új befogadói stratégiák egész sorát kínálta fel, a vibráló felületből kirajzolódó vonalak követésétől a kétrétegűvé redukálódott hangszövedék pásztázásáig. Bevallom, kifejezetten jólesett, hogy az első benyomás mámorát nem kellett szégyellni.

A koncert első felében egy-egy ensemble-, ill. zenekari kompozíció hangzott el, a Promenade és az Orkesztrion. A karmester, Keller András – nyilván szerzői hozzájárulással – figyelmen kívül hagyta a Promenade előadására vonatkozó színpadi (színházi) utasításokat, s hogy a hangzás tekintetében mindez nüansznyi vagy épp kardinális különbséget eredményezett-e, olyan tapasztalat, melyet majd a következő előadásban lehet érvényesíteni. Mindenesetre a kompozíció mahleri polifóniája ezúttal szokatlanul éles megvilágítást kapott, hab a születésnapi tortán, hogy aztán a szabad tételsorrendben játszható Orkesztrion utolsóként megszólaló Frottage fejezében éppen egy Mahler-idézet derítette fel a hallgatóságot.

Vidovszky László pályatársa, Jeney Zoltán a múlt évben volt 75 éves, az ő tiszteletére adott koncerten találkozhattunk John Cage három előadóra írt Three² című darabjával, s hogy most is éppen Cage és éppen ez a mű volt a „vendég”, az biztos nem a véletlen műve.
S bár a Three² szerzői instrukciói arra engednek következtetni, hogy magában az előadásban van némi tere a véletlennek, én tavaly is és most is (előadók: Holló Aurél, Rácz Zoltán és Váczi Zoltán) érzékelni véltem a darabot alapjában meghatározó állandó komponensek jelenlétét.

Budapest Music Center, február 28.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.