Koncert

Itt és most: Kurtág–Ligeti

  • Molnár Szabolcs
  • 2019. március 28.

Zene

A szó szoros értelmében apróság, mégis lényegi tényezővé vált, amikor Szalai András a hagyományos cimbalomverőkről evőpálcikákra váltott. Hosszas kísérletezgetés után – Kurtág György mindig túl intenzívnek, színezetében nem megfelelőnek érezte a cimbalom hangját a Négy Ahmatova-költemény című darabja (op. 41) közbülső tételeiben – akadt rá erre a megoldásra, mely az ujjakkal pendítettől éppen egy árnyalattal különböző hangot eredményez. Ám ez az egy árnyalat tökéletesen illett a tompított pianinó, hárfa, nagybőgő, cseleszta együttesébe, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az eredetileg kíséret nélküli szólóénekként fogalmazott darab hangszeres apparátusában egy gigantikus gitárt fedezzünk fel. Megtaposott orosz költők a végtelen pusztaság felett óriás balalajkán úsznak. A kép nem Chagall, hanem Kurtág fejében született meg, és a Ligeti Ensemble mutatta meg a Zeneakadémián. Fenomenális volt, miként a Bornemisza-concerto lemezfelvételére Budapestre érkező énekesnő, Tony Arnold is. Abban pedig volt valami sorsszerű, hogy néhány nappal Tandori Dezső halála után a koncert az ő verseire írt Eszká-emlékzajjal kezdődött. A lételméleti problémákról nonszensz nyelven fogalmazott sorokat Kurtág kongeniálisan fordította át szopránra (Brassói-Jőrös Andrea) és hegedűre (Keller András); hogy a metafizikai mélység fenyegető csendje ezúttal kevéssé érvényesült, arról a neszező közönség is tehetett. A számomra új felállásban színpadra lépő Keller Kvartett két darabot is előadott, a 6 moments musicaux (Kurtág) és Ligeti György 1. vonósnégyese közül az utóbbi ragadta magával a publikumot. S valahogy az egész koncertnek jót tett, hogy az introvertált kezdéstől fokozatosan haladtunk a zeneszerzői extrovertáltság irányába és a legvégén Ligeti különösen izgalmas darabja, a Kammerkonzert, Rácz Zoltán vezetésével valódi izgatottságot generált.

Zeneakadémia, február 17.

Neked ajánljuk