Molnár Szabolcs

Fischer Ádám és csapata - nem sorolom fel a neveket, mindenki érdemelne egy dicsérő bekezdést - tudta, hogy mit kezdjen Wagner A Nibelung gyűrűje című zenedrámaciklusának előjátékával (A Rajna kincse) és első napjával (A Walkür). Nem köntörfalaznak, kijelentik, hogy a "Nibelung gyűrűje itt és most történik", Wagner pedig a legrégebbi európai szöveghez nyúlt, hogy elmesélje a "maga korát és világát, hogy a Nyugat távolabbi jövőjéről szóljon". Az "itt és most" éppúgy érthető globálisan, mint nagyon is konkrétan, azaz itt, a Lágymányosi híd és a Soroksári út által határolt ingatlanfejlesztési területen.

Félidejéhez érkezett a Bipolar elnevezésű német-magyar kulturális csereprogram. A Halbzeit! remekül sikerült berlini demonstrációján ott voltak lapunk munkatársai. Most két, Budapesten megvalósult projektről számolunk be.

Hermann von Loewenich, a Bajor Evangélikus Egyház püspöke bő tíz évvel ezelőtt Protestánsok egyház nélkül címmel nagy visszhangot keltő cikket írt (Lutherische Monatshefte, 1996. november). A dolgozatban a korábban negatív konnotációt hordozó "kultúrprotestáns" fogalmát kifejezetten pozitív értelemben használta, kisebb részben a társadalom véleményformáló (gazdasági, politikai, művészeti) elitjének lutheránus kötődésű tagjaira vonatkoztatta, nagyobb részben azokra a "lelki protestánsokra", akik egyházi kereteken kívül keresik a maguk evangéliumi hitét.

A több mint félszáz (többnyire) élő produkciót kínáló fesztiválprogramból a recenzens egyéb koncerttudósító feladatainak ellátása miatt csak csipegetni tudott, benyomása van, összképe nincs. A Tavaszi Fesztivál kellős közepébe szervezett rendezvényen a koncertek mellett filmvetítésekre és egy speciális, csoportosan elkövetett audiovizuális szőnyegbombázásra is sor került (Share), melynek során "dugjuk össze, amink van" (laptopok, kábelek, kütyük) alapon szervezett, a brigádszellem és az alkotómunka összeegyeztetését heroikusan megkísérlő akcióra láttunk példát.

"Nem vagyok én Brunetti! Sem Myslívecek!" - nyugtatta apját egyik levelében Mozart, amikor a jó Leopold a nők "veszélyeire" figyelmeztette fiát. A két említett jeles pályatárssal ugyanis nemi betegség végzett, a Wolfgang által kedvelt Josef Myslívecek (1737-1781) ráadásul pokolian nyomorult körülmények között, szétrohadt arccal pusztult el.

Miről is kellene szólnia a Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójára meghirdetett Kodály-évnek? Kocsis Zoltán megadta az alaphangot.

Hatalmas, már-már gigantikus könyv, műfaját, illetve célját tekintve étvágygerjesztő az opera műfajához, ugyanis az operák élvezete "kulináris gyönyörökhöz hasonlítható: ínyenceknek való" - olvashatjuk az előszóban.

A Mozart-év végén jelent meg Maynard Solomon angolul 1995-ben kiadott kötete. Tiszteletet parancsoló, nagy munka, fizikai paraméterei imponálóak: 32 számozott fejezet, a törzsszöveg az 573. oldalnál ér véget, ehhez majd' 80 oldalnyi jegyzet kapcsolódik, valamint hatalmas, résztémák szerint csoportosított bibliográfia, kiegészítve a magyar nyelven olvasható irodalommal.

Manapság két olyan kortárs zenei fesztivál létezik Magyarországon, mely nem elégszik meg kortárs művek puszta felsorolásával, ehelyett programjait valamilyen vezérlőelv, koncepció szerint szerkeszti meg. Az egyik a pannonhalmi Arcus Temporum, a másik a Trafóban megrendezett Making New Waves. Jó szerencsém úgy hozta, hogy az

Ezerötszáz ember jelenlétében (a Bartók-teremben ez telt házat jelent) ünnepelték Steve Reich 70. születésnapját. A "tribute-koncert" második része előtt Kepes András beszélt Reich magyar kapcsolatairól, majd a mester kapott egy középkeresztet.

Térey János hangütéseket keverő, akadémikus álorcában pimaszkodó, az irodalmi tradíciót bekebelező, technikás, közhelyekkel sem óvatoskodó költészetének 2002 óta halmozódó darabjait jelentette meg Ultra című kötetében (Magvető, 148 oldal, 1990 Ft). A friss könyv tizenkét versét zenésítette meg tíz fiatal zeneszerző, a kompozíciók közel 250 oldalas partitúráját az október 9-i koncert napján jelentették meg, ráadásul baráti áron. A kottagrafika nem szép, sajtóhibákat még felületes átlapozással is találtam benne, ám a dokumentátori szenvedélyt csakis kitörő örömmel üdvözölhetjük.

Az egy éve alapított kis fesztivál szépen cseperedik, járni tanul, értelme biztatóan nyiladozik. Tavalyi recenzióm (Szándéknyilatkozat, Magyar Narancs, 2005. szeptember 15.) kételkedő felhangjait a II. Mahler-ünnep visszafogottabbra hangolta, mivel a Fischer Iván művészeti vezetésével megrendezett idei programsorozat kulcsszava - az eredeti koncepcióhoz hűen - egyértelműen a gyarapodás.