Túl a véres hurkán - Batta András (szerk.): Opera (könyv)

  • Molnár Szabolcs
  • 2007. március 15.

Zene

Hatalmas, már-már gigantikus könyv, műfaját, illetve célját tekintve étvágygerjesztő az opera műfajához, ugyanis az operák élvezete "kulináris gyönyörökhöz hasonlítható: ínyenceknek való" - olvashatjuk az előszóban.

Hatalmas, már-már gigantikus könyv, műfaját, illetve célját tekintve étvágygerjesztő az opera műfajához, ugyanis az operák élvezete "kulináris gyönyörökhöz hasonlítható: ínyenceknek való" - olvashatjuk az előszóban. Nem árt, ha ezt fejben tartjuk, és nem támasztunk a könyvvel szemben túlzó szakmai igényeket. Nem állítható, hogy a Batta András által szerkesztett és 19 szerzőtársával közösen írt könyvben nincsenek nívós szócikkek, melyek a terjedelmi korlátok dacára híven tudósítanak egy-egy szaktudós évtizedes tudományos munkájáról. De a komponisták betűrendjében haladó "operakalauz" átfogó képet ad a műfaj történetéről, az elmúlt évtizedekben magyar nyelven publikált társaihoz képest a törzsrepertoár (Mozarttól Pucciniig) mellett gazdagon reprezentált az opera első 150 éve, és bőséggel olvashatunk a modern és kortárs dalműtermésről is. A könyv ebben az értelemben (is) nagyon távol áll a Magyarországon megszokottá vált operajátszási hagyománytól, mely nemigen tudja eldönteni, hogy kitől irtózzon jobban, Rameau-tól vagy Luigi Nonótól. Ez a könyv a német operabarát tájékozottságára lett szabva, olyan olvasót tekint partnerének, aki például Gluck Orfeusz és Euridiké című darabjáról többféle vízióval is rendelkezhet, lehetősége van arra, hogy Ponelle (Köln, 1977) vagy Kupfer (Berlin, 1987) rendezéseit higgadtan és tárgyilagosan, azaz (opera)kulturáltan fogadja. A könyv szerzői (több mint a fele egyébként magyar muzikológus) ezt az operaközönséget tekintik célközönségnek. A magyar kiadás tehát fordítás. Sok-sok fordítói, stiláris hibával tarkított munka. Berlioz "avantgárd nyitottsága minden újra, kísérletező kedvű zsenialitása sok muníciót adott a nyárspolgár kritikának", a Xerxész híres largója "népszerű örökzöld klasszikus, amit a legnagyobb énekművészek tűznek műsorukra, és számtalan hangszerátiratba is van", "Oidipusz és okossága megmentette Thébát az emberölő szfinszktől" (sic!). Szegény ember-oroszlán még egy elválasztást (szfin-szktől) is elszenved. Bosszantóan sok hiba, jellemzően a külföldi kollégák magyarított (?) szövegeiben. Második kiadás esetén csak egy javított verzió fogadható el.

A könyv struktúrája CD-ROM felületre emlékeztet. Egy oldalpáron átlagosan három-négy kép, a képaláírások "lenyíló ablakok", melyekben az alapinformációk mellett néha miniesszékkel is találkozhatunk, a legtöbb a képen látható előadás rendezésére vonatkozik. Szerintem a könyv leginformatívabb részét írták a legkisebb betűmérettel. S ha már betűméret: az oldalpárokra nemritkán három, különböző funkciójú szöveget nyomtattak, egyet a zeneszerzőről (a miniéletrajz gyakorta válik értelmetlenre redukált lexikonszócikké), egyet az adott opera cselekményéről, a tulajdonképpeni főszöveg pedig darabhoz kapcsolódó műfajtörténeti, esztétikai kérdéseket villant fel. Kottistaként örülhetnék a kottapéldáknak (újabb opció a felületen), de nem mindig értem a funkciójukat.

Minden hibája és következetlensége ellenére nagyon fontos kötet, hiszen igényt támaszt és megmutatja, hogy van élet a töltött káposztán és a véres hurkán túl. A műfaj tőlünk nyugatabbra nemhogy vegetál, valósággal burjánzik, újra és újra lehetőséget kínál arra, hogy erősödjön az európai identitás.

Vince Kiadó, 928 oldal, 12 000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.