Budapesti Tavaszi Fesztivál: Bordélytól az árvaházig (Concerto Köln, Akademie für Alte Musik)

  • Molnár Szabolcs
  • 2007. március 29.

Zene

"Nem vagyok én Brunetti! Sem Myslívecek!" - nyugtatta apját egyik levelében Mozart, amikor a jó Leopold a nők "veszélyeire" figyelmeztette fiát. A két említett jeles pályatárssal ugyanis nemi betegség végzett, a Wolfgang által kedvelt Josef Myslívecek (1737-1781) ráadásul pokolian nyomorult körülmények között, szétrohadt arccal pusztult el.

"Nem vagyok én Brunetti! Sem Myslíveèek!" - nyugtatta apját egyik levelében Mozart, amikor a jó Leopold a nők "veszélyeire" figyelmeztette fiát. A két említett jeles pályatárssal ugyanis nemi betegség végzett, a Wolfgang által kedvelt Josef Myslíveèek (1737-1781) ráadásul pokolian nyomorult körülmények között, szétrohadt arccal pusztult el. Nem jelentéktelen pálya szakadt ezzel ketté, amelyből egy rövid sinfonia erejéig kaphattunk is volna némi ízelítőt a Concerto Köln hangversenyén, ha nem szól közbe Waltraud Meiernek, az est szólistájának megbetegedése. Az énekesnőről tudni kell, hogy külön kategória a nemzetközi zenei és színházi (!) világban, elmaradt műsorszámainak pótlására a "nagy" g-moll szimfónia (Mozart) és egy meglepően totális színházi élményt adó nyitány (Joseph Martin Kraus) éppen hogy elegendőnek bizonyult. Mozart-Kraus-estté redukálódott tehát a koncert. A két komponista egy évben született, a másfél évtizedig Svédországban tevékenykedő Kraus alig egy évvel élte túl kollégáját. Az ő szimfóniájával (c-moll) kezdődött a műsor. Eredeti gondolatokra többször, a feldolgozás eredetiségére és fegyelmére már ritkábban figyelhettünk fel. Az előadás borzassága illett a mű megcsinált pátoszához. Nagyobb izgalmat keltett a második darab, egy színdarabhoz (Voltaire: Olympie) írt nyitány, amelynek minden pillanatát az atmoszférateremtés remeklésének hallottuk, a nézőtéri csendet parancsoló súlyos nyitóakkordoktól a retorikus folytatáson át a függöny felhúzását megelőző záró pianissimóig. Interpretációs emlékektől nem zavartatva a Concerto Köln zenélése élvezetesnek hatott. S bár doktrinerségbe csúszó historizmusuk adhat okot vitára, az előadás elevensége, sugárzó élvetegsége bizsergető volt. Mozart-játékukat is érdemes nyitott szívvel fogadni - persze nem könnyű keresztülverekedni magunkat a mérhetetlenül súlyos művek (Jupiter szimfónia, K 551; g-moll szimfónia, K 550) interpretációs hagyománydzsungelén. Furcsa és felesleges, de megszokható volt például, hogy a Mozart-szimfóniákat is csembalista ciripelte végig. A fúvósok a régi hangszerekre jellemző "gyári" hamissággal, de nem hamisan játszottak, a zenekari hangzás egyediségére a felhangokban dús, érdes tuttikban ismerhetünk rá. A gyorsabb tempókat preferáló előadás a zenekar egyik stílusjegye, amikor az Il Giardino Armonico Bach-felvételeinek száguldozását firtatta egy kolléga Salzburgban, akkor az együttes egyik vezetője mosolyogva visszakérdezett: hallotta már a Concerto Köln Bach-lemezeit? A tempóválasztás átformálta a g-moll szimfónia nyitótételét, szívesen hallottuk így is. Ugyanez a tempó viszont sokat elvett a Jupiter fináléjából. Mindkét szimfónia menüettje telitalálat (a Jupiterét meg is ismételték), a lassú tételek viszont az interpretáció korlátaira irányították a figyelmet. Az érdekesség pózába merevedett előadás, az aprólékosnak tűnő, de megoldatlan helyek tucatjait hátrahagyó kézimunkázással állított valami egészen súlyosat és igaztalant a mozarti líráról: hosszadalmas, keresett és lelketlen. (Művészetek Palotája, Bartók-terem, március 22.)

Néhány nappal később az emlékezetben hoszszabb utózengésű, tisztább, műveltebb, szublimáltabb, de nem kevésbé érdekes koncertet adott egy másik német, régi zenére specializálódott zenekar, az Akademie für Alte Musik. A kölni társasághoz hasonlóan két kortárs zeneszerző, a francia Jean-Féry Rebel (1666-1747) és az olasz Antonio Vivaldi (1678-1741) egy-egy nagylélegzetű ciklusát hallhattuk, s ezúttal is ritkaság és sláger került egymás mellé. Rebel Elemek című darabjával jutott a sokat alkotó, de egyművesként számon tartott szerzők csoportjába. A mű elhíresült nyitótételét (A káosz) kockázat nélkül csempészhetnénk egy kortárs zenei hangverseny műsorába. A folytatásban a francia allegorikus táncok és pantomimek modorában, sok hangfestő hangszerelési effektussal tarkítva bolyongott a szerző az absztrakció birodalmában, helyenként bágyasztó naivitással. Az előadás viszont tüneményes birodalomnak álmodta meg Rebel világát. Kimagasló színvonalon játszott az ütőhangszeres, a barokk lantot és gitárt kezelő férfiú pedig élvezetes magánszámokká alakította robotos munkáját. A karmestert nélkülöző összmunka messze túllépett a kölni kollégák produkcióján, a fagottos játéka pedig kétségbe vonta a régi hangszerek beépített hamisságával kapcsolatos néhány napos véleményünket: felvillanyozó volt.

A koncert slágerszámát, a Négy évszakot rengeteg nóvummal adták elő, ami azért meglepő, mert ez a mű Nikolaus Harnoncourt-tól Nigel Kennedyig tucatnyi vérfrissítésen esett már át, s alig van olyan előadó, aki ne ezen a művön akarná demonstrálni előadóművészi találékonyságát. Az Akademie für Alte Musik, ha tetszik, hiperhistorikusan adta elő. A hegedűsök, brácsások állva, félkörívben elhelyezkedve muzsikáltak, a zenekar a velencei többkórusosságra utalva két, egymástól távoli szekcióba lett szétosztva. A két rész közé még "harmadik" kórus gyanánt beállt egy brácsás is. A nagy kórusoknak saját continuócsoportjuk volt, egy-egy csembalóval, csellóval és nagybőgővel. A lantos-gitáros ismét váltott hangszerekkel vágott neki a négy hegedűversenynek. A szólista a japán-német Midori Seiler volt. A fiatal, egzotikus szépség magányosan állt a nagy kör közepén, de nem egy Edda-dalra akart ezzel emlékeztetni, hanem azokra a velencei leányárvaházakra, ahol Vivaldi ontotta magából a concertókat. A kvadrofon hangzás egészen káprázatos volt, tucatnyi újszerű pillanatra kellett felfigyelni, s ki gondolta volna, hogy a Négy évszakból épp az Õsz a legizgalmasabb. A szólista egészen finom, törékeny hangon hegedült, s ugyan kit zavart, hogy az egész előadásból hiányzott a főszereplő. (Művészetek Palotája, Bartók-terem, március 24.)

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.