Nagy István

  • Nagy István

Nagy István cikkei

Amerika hangja

Az elmúlt szűk hat évtizedben két alkalommal sikerült igazán hatalmas vihart kavarnia Bob Dylannek, aki valójában sosem volt igazán botrányhősalkat.

Moz, a csodák csodája

Dunát lehetne rekeszteni Morrissey megkérdőjelezhető megnyilvánulásaival, de ez már lerágott csont, különben se lepődjünk meg azok után, hogy 32 éve az első szólómunkájának Éljen a gyűlölet (Viva Hate) címet adta.

Bevált és újító

A Pearl Jam előző, Lightning Bolt című lemeze kapcsán jegyeztük meg 2013-ban, hogy Kurt Cobain és Layne Staley halála óta az Alive című dal már amolyan extra jelentéssel, vagy ha úgy tetszik, jelentőséggel bír.

Peter Björn and John: Endless Dream

A legtöbben a Young Folks című fütyülős slágerről ismerik a zenekart, amelynek tagjai: Peter Morén énekes-gitáros, Björn Yttling basszusgitáros-producer és John Eriksson dobos kereken 20 éve zúdítanak ránk keser­édes indie-pop-rock dalokat.

Életben maradt

A most 25 éves, vörös hajú Archy Ivan Marshallnak nem volt könnyű gyerekkora: korán elváltak a szülei, ezért folyamatosan ingáznia kellett rendkívül szigorú apja és mindent megengedő édesanyja között a brit fővárosban.

Beszélnünk kell Kevinről

A 2010-es éveket összegző, nemrég lezárult toplistákon gyakran felbukkanó név volt a Tame Impala, ami nem csoda: a kereken tíz évvel ezelőtt kiadott Innerspeaker, a 2012-es Lonerism és a három évvel későbbi Currents egyaránt az évtized legjobb albumai közé tartoznak.

Kövess minket: