Fontos lemez Bonóék történetében, ugyanis a számukra kísérletezéssel teli 90-es éveket követően itt léptek úgymond nagykorba, emellett sok rajongó szerint ez az utolsó igazán jó munkájuk. A dalok megszületését számos tényező nehezítette: a frontember hangszálproblémákkal küzdött, na és világmegváltó minőségében többet volt politikai kiküldetésen, mint a stúdióban. A tagok feledtetni akarták az 1997-es Pop és az azt követő turné gyengébb fogadtatását, ezért a korábban bevált producerekkel (Brian Eno, Daniel Lanois, Steve Lillywhite) dolgoztak, a hangszerelést puritánabbra vették, és saját bevallásuk szerint megpróbáltak visszatalálni a valósághoz.
Az album legfőképp a zenekarról és az összetartozásról szól, és pár középtempós darabot leszámítva csupa balladát tartalmaz. 12 millió lemezvásárló valószínűleg nem tévedhet, ahogy a hét Grammy-díj is önmagáért beszél. Az idealista Beautiful Day, a Tomb Raiderben is felcsendülő Elevation, a Michael Hutchence emlékére írt Stuck in a Moment You Can’t Get Out Of, a lemezcímet rejtő Walk On és a 9/11 után új értelmet nyerő New York viszi a prímet, de a többi dalt is örömteli érzés újrahallgatni. Ami az újrakiadást illeti, abból a „super deluxe edition” a legfényűzőbb, összesen 4,5 órányi anyagot tartalmaz. Benne egy remek bostoni koncerttel, valamint a kislemez B oldalakkal, amelyek közül kiemelkedik a Love You Like Mad és a kicsit még a Popra hajazó Big Girls Are Best.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
