Lemez

Black Honey: Written & Directed

Zene

Három évvel ezelőtt még nem zavart olyan sok vizet cím nélküli bemutatkozó lemezével a Brightonból induló Black Honey, a Written & Directed című folytatásra viszont mindenképpen érdemes odafigyelni.

Az Izzy Baxter Phillips vezette négyes méltó örököse az olyan „női frontemberes” zenekaroknak, mint a Blondie, az Echobelly, a Garbage, a Lush, a Sleeper, a Joy Formidable és legfőképpen a Metric. Izzy és három társa enyhén new wave-es indie-rockban utazik, és az új albumból kaphattunk volna ízelítőt már a tavalyi Szigeten, de erre nem kerülhetett sor. A tagok a bőség zavarában három demókupac közül választhattak. Az első diszkós, a második motownos volt, de végül a gitárrockos harmadik győzedelmeskedett. Izzy első számú ihletforrása a zeneiek mellett továbbra is Quentin Tarantino, ami a Black Honey klipjeiből is visszaköszön. A már a brit top 10-be is bejutó Written & Directed annak köszönhetően lett profibb az elődeihez képest, hogy az elkészültében közreműködött Dimitri Tikovoï produceri, Alan Moulder hangmérnöki, Carl Barat (The Libertines) és Mike Kerr (Royal Blood) pedig társszerzői minőségben. Ebben a 31 percben egy pillanatnyi üresjárat sincs, kiemelkedő pillanat annál több. A Run for Cover színtiszta Garbage, a Joy Division-ös basszussal ellátott Back of the Bart akár SOAK is énekelhetné, a Believerben visszaköszön Lana Del Rey, a Fire-t fúvósok teszik még izgalmasabbá, a csúcspontnak tekinthető Summer ’92 meg még pont olyan kis mértékben kacsint a Muse-féle Supermassive Black Hole-ra, hogy az ne legyen zavaró.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.