Lemez

Ellenfél nélkül

Rolling Stones: Sticky Fingers

Zene

Ötven éve jelent meg a zenekar legjobb albuma minden idők egyik legjobb borítójával.

Az elmúlt nyolc-tíz évben rengeteg fontos esemény és lemez ötvenéves jubileumát ünnepeltük, és a Beatles kapcsán már nincs is miről megemlékezni. Talán kicsit fura ezzel kezdeni egy Rolling Stones tematikájú cikket, de muszáj megemlíteni, hogy Lennonék feloszlásával a Stones ellenfél nélkül maradt, még úgy is, hogy a hetvenes évek elején a Who még igen jó formát mutatott, nem beszélve a dicsőségesen szárnyaló Led Zeppelinről. De 1970-től kezdve mégis a Rolling Stonest tartották a „világ legnagyobb zenekarának”, sőt őket már 1969-ben, az emlékezetes Hyde Park-béli koncertjükön így konferálták be. Ez volt az az esemény, amelyen az együttes elbúcsúztatta Brian Jonest, és bemutatta utódját, a jóval technikásabb és kezelhetőbb Mick Taylort.

Az akkor még csak húszéves gitáros játszott már a ’69 végén megjelentetett Let It Bleed album két dalában, és az 1970-ben ki­adott Get Your Ya-Ya’s Out! című remek koncertlemezen, de az igazi stúdiódebütálása hátra volt. Csakhogy a Stones hiába volt remek szériában, s készítette 1968-tól kezdve addigi legjobb albumait, a tragikus kimenetelű Altamont koncert alaposan megtépázta a zenekar tekintélyét. És bármilyen furcsa, de anyagilag is nehéz időszakot éltek meg a tagok, ekkortájt csúcsosodott ki a szerzői jogi összetűzésük korábbi menedzserükkel, Allen Kleinnel, aminek az lett a vége, hogy az együttes saját kiadót alapított Rolling Stones Records néven. A zenekar folyamatos turnézásra kényszerült pénzkereseti céllal, ami manapság teljesen megszokott, de akkoriban nem volt feltétlenül az. Vagyis „a világ legjobb zenekara” nehéz helyzetben volt a hetvenes évek elején, a kilábaláshoz pedig szükség volt egy jó és sikeres lemezre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.