Lemez

Foo Fighters: Medicine at Midnight

Zene

Fontos év lett volna 2020 a Foo Fighters számára: 25 éves lett a zenekar, amit a tagok az új, tizedik albumukkal és egy monstre turnéval szerettek volna megünnepelni.

Az ismert okok miatt a turnéból semmi sem lett, és a lemezmegjelenés is áttolódott erre az évre.

Encinóban, egy állítólagos kísértetházban zajlottak a felvételek, és a dalokra David Bowie Let’s Dance című albuma volt jelentős hatással, de érkezett ihlet Prince, a Sly & The Family Stone, sőt még a Level 42 irányából is. (Ez nyilván jó hír volt a már az előző lemezt is gondozó popproducer Greg Kurstin számára.) A 2017-es, remekül sikerült Concrete and Goldhoz képest van még két fontos változás: az egyik, hogy most nincsenek híres vendégek (a jazzdobos Omar Hakim, valamint Grohl tinédzserkorú lánya, Violet a legnagyobb nevek); a másik az, hogy a Medicine at Midnight nem viszi át a lécet. A grúvokkal telepakolt dalok érdekes hibridet alkotnak, ugyanis megvannak bennük a szokásos riffes, pörgős Foo Fighters-es ízek, de poposak és szinte táncolhatók is, valami mégis hiányzik. A Love Dies Youngot csak az üres lendület viszi, a Chasing Birds egy sótlan ballada, a Shame Shame-ből hiányzik egy épkézláb refrén, a címadó dalnak meg pont a refrén a gyenge pontja. Két, enyhén kiemelkedőbb dal van: a Lemmy tribute-nak szánt No Son of Mine visszahozza a klasszikus Foo Fighterset, a Waiting on a War című békehimnusz pedig egy akusztikus balladaként induló, de aztán alaposan felpörgő szerzemény. Ám ez sajnos kevés: a Medicine at Midnight nemcsak a zenekar eddigi legrövidebb, hanem egyben a leggyengébb lemeze is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”