Lemez

Veszélyeztetett korosztály

Paul McCartney: McCartney III

Zene

A rendkívül szerteágazó életműben megbújik egy minisorozat, amely szimplán McCartney címre hallgat.

E lemezek legfontosabb jellemzője, hogy mindig nullával záruló évben jelennek meg, és ilyenkor az összes hangszert egymaga szólaltatja meg. Az első epizód 1970-ben látott napvilágot, a Beatles feloszlásának napjaiban, sőt McCartney konkrétan ennek a lemeznek a sajtóanyagában jelentette be kilépését a zenekarból. Az album rendkívül minimalista, rövid, több esetben instrumentális lo-fi dalokat tartalmaz; az egyetlen kidolgozott szerzemény az élőben még mindig játszott Maybe I’m Amazed. A puritán hangvételnek több oka is volt: Macca, úgymond, kiírta magát az Abbey Road és a Let It Be albumokon, a Beatles szétesése miatt depresszióval küzdött, és úgy érezte, hogy ilyen lemezzel tudja a leginkább visszaadni a saját lelkiállapotát. A McCartney I annak idején többnyire elmarasztaló kritikákat gyűjtött be, az idő viszont a címszereplőt igazolta, az utókor ugyanis ezt tartja minden idők első lo-fi indie albumának, amely rengeteg DIY (do it yourself – a szerk.) zenészre volt jelentős hatással.

Az 1980-as McCartney II is akkor készült, amikor Paul zenekara – a Wings – szétesőben volt. A 70-es években a közönség megszokta tőlük az aranyos, popos, nem túl kísérletező és időnként talán túlságosan is kockázatmentes dalokat, mire McCartney ennek ellenpontozásaként nekiállt kísérletezni mindenféle elektronikus hangszereken. További párhuzam az 1970-es albummal, hogy a kritikusok a new wave-es McCartney II-t is lehúzták, hogy aztán pár évtizeddel később egy olyan lemeznek kiáltsák ki, amely megelőzte a korát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.