Nagy István

Öt és fél év után új lemezt adott ki a legvilágmegváltóbb zenekar – példátlan megjelentetési stratégiával. A forradalminak hitt ötlet sokakban visszatetszést keltett, az album viszont egyáltalán nem olyan rossz, mint amilyenre sokan számítottak.

A Traveling Wilburys, vagyis a nyolcvanas évek vége előtt Tom Petty nem számított túlságosan ismert zenésznek Magyarországon, az 1987-es keltezésű Képes Rock Enciklopédia is csak rövid szócikket szentelt neki. A kissé öreges, de azért szerethető szupergrupp és a Full Moon Fever című szólóalbum aztán nálunk is befuttatta őt, de emberünk a nyugati féltekén már a hetvenes évek közepétől jól csengő névnek számít.

Egyáltalán nem ájultunk el a Sziget idei popzenei kínálatától, de a Queens Of The Stone Age mellett az alábbiakról is úgy gondoljuk, hogy igazán csábító ajánlatok.

A fesztivál egyik legjobban várt „koncertje” olyan volt, mint amikor bekapcsolod a tévét, hogy megnézd mondjuk a spanyol szuperkupát, de valamiért egy NB I-es meccsel kell beérned. Láttuk a Mount Kimbie-t is, az legalább jó volt.

Legalább egyszer mindenkinél elgurul a gyógyszer - ez történt Jack White-tal is a közelmúltban. 2011-ben elvált feleségétől, Karen Elsontól, és azóta cseppet sem felhőtlen a viszonyuk, ahogy az internetre kiszivárgott dühös e-mail váltásaikból kiderült.

Gary Lineker mondása ismételten értelmet nyert, noha a németek 24 éve nem értek a csúcsra. Igazából nem is ez az alapigazság most a lényeg, hanem az, hogy ha gyenge a torna, akkor a végén Németország ünnepelhet.

Nem akartunk hinni a rosszindulatú pletykáknak, a brit kollégák irányából érkező kritikáknak, de aztán sajnos minden balsejtelem beigazolódott: az év egyik legjobban várt koncertje az év legnagyobb csalódása lett, avagy megtudtuk, milyen is a Monkey-hakni.

Pedig az elején annyira lelkesek voltunk: az első csoportkör után főleg, a kieséses szakasz kezdete előtt már valamivel kevésbé, viszont a negyeddöntők után már egyértelmű, hogy a vb kezd unalomba fulladni.

Ma rendhagyó nap van a vb-n: ez az első alkalom, hogy egyetlen meccset sem játszanak. Kialakult a legjobb 16 mezőnye, ami azt is jelenti, hogy érdemes megnézni, mi minden történt a brazíliai tornán azóta, hogy véget ért az első csoportkör.

A 10-es évek vérszegény gitárpopkínálatának üde színfoltja a Horrors, éppen ezért szívesen ajánlja őket az ember az ismerőseinek abban a reményben, hogy nem az "ez már megint valami sablonos indie-szar?" reakciót kapja.

Egy-két határon túli bemelegítő koncertet követően idehaza is visszatért a Kispál és a Borz – szigorúan „hazai” terepen, Orfűn, amely kiváló kulisszát nyújt egy ilyen volumenű eseményhez. Már csak a logisztikán kéne javítani kicsit.