A problémának nyilván összetett okai vannak, hiszen egyrészt a csoportmeccseken mindig több gól esik, másrészt a kieséses rendszerben már mindenki óvatosabb – olyan szinten, hogy bizonyos edzők szinte a „csak gólt ne rúgjunk” elgondolás mentén állítják össze a taktikát. A nyolcból öt meccs hozott hosszabbítást a tizenhat között, és a negyeddöntők egyike is csak büntetőkkel dőlt el. Ez persze még mindig nem lenne gond, viszont számos találkozót csak álmatlanságban szenvedő éjjeliőrök bírtak végignézni horkolás nélkül, és ha valaki ebben a szakaszban próbálta megszeretni a futballt, az valószínűleg (a Belgium–USA meccset leszámítva) elszúrta, s inkább marad eztán is a szinkronúszásnál és a lengőtekénél.
Kis nagy emberek
A negyeddöntőkbe érve az ún. szimpatikus kiscsapatok kifulladtak, és utat engedtek az igazi nagyoknak. Mindez persze nem sokon múlt: a tíz éve még über-defenzív görögök megtanultak támadni, Algéria és Nigéria szinte végigrohamozta a saját meccsét, Chile, Svájc és Mexikó épp hogy csak alulmaradt jóval nagyobb nevű ellenfelével szemben, az USA pedig egy olyan meccsen esett ki, amiről még valószínűleg évek múlva is beszélni fogunk. A negyeddöntőkben pedig végleg elfogytak a kicsik: az odáig mindegyik meccsén kiválóan futballozó Kolumbia összezuhant a házigazda ellen, és a hosszabbításig semmit sem mutató (és ezzel a vb talán leggyengébb meccsét produkáló) Costa Rica kivédekezte a 120 percet Hollandia ellen, de aztán a torna legváratlanabb edzői húzásának (kapuscsere közvetlenül a tizenegyesrúgások előtt) köszönhetően ők is hazautazhattak.
Adjon Isten Sepp jövőt!
Szintén a színvonalesés egyik oka, hogy ilyen-olyan okok miatt egyre több sztártól vagyunk kénytelenek búcsút venni. Voltak, akik ki sem jutottak (Ibrahimovic, Bale), voltak, akik lesérültek (Ribery, Falcao), voltak, akiket az edzőjük furamód kihagyott a keretből (Tevez, Kaká), voltak, akik lebőgtek (Rooney, Ronaldo, Balotelli), és voltak azok, akik itt a tornán sérültek meg. A negyeddöntőknek két nagy áldozata lett: az egyik az izomszakadást szenvedő Angel Di Maria, a másik pedig a brazilok egyetlen igazán nagy sztárja, Neymar, akit teljesen büntetlenül, még csak sárga lapot sem érően térdelt gerincen úgy Juan Zuniga, hogy októberig aligha focizhat.
| ||
A megtorlás valójában egy kicsit okafogyottá vált, hiszen a kolumbiaiak kiestek a vb-ről, viszont van egy másik jó példa arra, hogy a FIFA-nál bizonyos tekintetben semmi nem változott 1982 óta. Akkor Harald Schumacher tarolta le Patrick Battistont, s ugyan a videó már akkor is létezett, a német kapus semmilyen utólagos büntetésben nem részesült. Az idei világbajnokságon a francia Blaise Matuidi a bíró orra előtt okozott lábtörést a nigériai Ogenyi Onazinak, mégis játszhatott a következő fordulóban (és akkor mindezt hasonlítsuk össze a harapásért négy hónapra eltiltott Luis Suárez büntetésével). Persze, amíg Sepp Blatter elnök azzal van elfoglalva, hogy kimossa magát a katari vb-t és egyéb dolgait övező korrupciós botrányból, illetve imázsfilmet készíttet magának neves színészekkel (az „anyagi helyzetünk katasztrofális!” mondattal kezdődő tévéelőzetes valószínűleg már mindenkinek a könyökén jön ki), sok pozitív változást ne is reméljünk.
Messzi-messzi galaxis
„Érdemi újítást nem hoz ez a vb”, hangzott el nemrég természetesen egy magyar fociedző szájából, míg egy másik hazai „szakember” azt találta nyilatkozni, hogy legalább tíz-tizenöt magyar tréner jobb teljesítményt tudott volna kicsiholni az angol válogatottból, mint Roy Hodgson. Természetesen ezek az állítások annyira nevetségesek, mint amennyire arrogánsak, hiszen egy fontos szakmai újítás mindenképpen megfigyelhető, ez pedig a három belső védő bevezetése. Valószínűleg ennek is az oka, hogy annyira kevés gólt látunk a kieséses szakaszban, és akik ezt a szisztémát alkalmazták, azok javarészt tovább is jutottak. A nagy edzői húzások közé még nyugodtan vegyük be Louis Van Gaal fent említett kapuscseréjét, valamint az amerikaiak szédületes szabadrúgás-variációját, amit Jürgen Klinsmann alaposan begyakoroltatott Dempseyékkel. Igazán kiemelkedő játékost továbbra sem találni: aki az elején még jobban muzsikált, az vagy kicsit elhalványult (Müller, Messi), vagy lesérült (Neymar), vagy nincs már a tornán. Az eddigi legnagyobb felfedezett a kolumbiai James Rodriguez, aki az elveszített negyeddöntő után sírva borult a brazil Dani Alves vállára. Eddig egyértelműen övé a vb gólja (konkrétan az, amit Uruguaynak rúgott, kapásból), és nem csodálkoznánk, ha valamelyik nagycsapat megpróbálná kivásárolni a Monacótól.
Bréking: közben beindultak az európai kupaküzdelmek, a sokadik elő-előselejtezővel, és mind a Ferencváros, mind a Diósgyőr irtózatosan megszenvedett máltai ellenfelével szemben. A világ talán soha nem tűnt ennyire messzinek, de nyilván mindig lehet mélyebbre és mélyebbre süllyedni.
