Funkyhakni – Outkast, Mount Kimbie

Zene

A fesztivál egyik legjobban várt „koncertje” olyan volt, mint amikor bekapcsolod a tévét, hogy megnézd mondjuk a spanyol szuperkupát, de valamiért egy NB I-es meccsel kell beérned. Láttuk a Mount Kimbie-t is, az legalább jó volt.

2013 volt a fordulópont a Sziget történetében, amikor is már nem annyira zenei fesztiválként, hanem inkább vurstliként tekinthettünk az egész eseményre. Emiatt elég sok kritika is érte a szervezőket, úgyhogy az idei évre egy kicsit visszavettek a vásári mulatságokból, és láss csodát, a nézőszám is megugrott. Bizonyos elemeket viszont még nem sikerült kiszűrni, és ha lehetne szavazni, hogy mit szüntessenek meg mihamarabb, akkor én a nagyszínpaddal szemben lévő keverőpult tetején található óraművet választanám. Két koncert között teljesen okés lenne felvételről zenét bejátszani, itt viszont sokadik éve mindig előtántorog három pantomimes, verik egymás fejét hatalmas kalapácsokkal, és az ütések után idióta hangon mindig felkiáltanak, hogy „ÁJJJIIINNGGG!” Ez így leírva persze nem tűnik olyan idegesítőnek, de ott a helyszínen embert próbáló feladat elviselni.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Sziget idei felhozatala jobbra sikeredett, mint a tavalyi vagy a tavalyelőtti, és noha most is voltak ismétlők bőven, azért idejöttek olyan első bálozó nagyágyúk, mint az Outkast. André 3000 és Big Boi duója idén ünnepli a húszéves jubileumát, és ennek örömére hét év szünet után újra együtt vannak, de csak egy koncertsorozat erejéig. Persze a „koncert” szó itt különös értelmet nyer, ugyanis több néző egybehangzó véleménye szerint a legélőbb résztvevő az egész produkcióban a dj volt. Oké, ott volt még egy női basszusgitáros (aki a mellettem álló basszusgitáros véleménye szerint bedugatlan hangszeren játszott), és két vokalista, akiket vagy nem lehetett hallani, vagy sokszorozott énekhangon parádéztak, ami megint csak felvetette a tátika gyanúját. Ehhez még hozzájött a két rapper enervált produkciója – különösen a fehér, 1967-es David Bowie-parókát viselő André volt visszafogott. Big Boi pedig a három évvel ezelőtti Balaton Sound-os bulija óta felszedett jó pár kilót, és így szakállasan kezd egyre jobban Ice Cube-ra hasonlítani.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Azért a hangulatra egy darabig nem lehetett panasz, kaptunk korabeli old skool hiphop alapvetéseket, és a későbbi korszak dalai is terítékre kerültek. A Ms. Jackson – amit az Outkast akár az ugyanezen a napon fellépő Elly Jacksonnak, a La Roux énekesnőjének is ajánlhatott volna – volt az első igazán nagy telitalálat – a tömegben közvetlenül előttem tartózkodó zenetévés műsorvezetőnő is masszív (és vérprofi) twerkelésbe kezdett tőle. Nem csak neki tetszett a buli: a keverő feletti óraműnél most az Outkast előtt fellépő (és amúgy remek koncertet adó) The Kooks tagjai álltak és táncoltak önfeledten. A csúcspont nyilvánvalóan a Hey Ya volt, ami a világ egyik legjobb dala, és hiába jött ki 2003-ban, mégis olyan, hogy akár a hatvanas években is készülhetett volna. Aztán megtörtént az, ami nagyon sok előadóval megesik a fesztiválokon: az übersláger után rengetegen távoztak – a Kooks sem maradt fent az óraműnél, pedig ekkor még csak a műsor kétharmadánál tartottunk. Le is ült a buli rendesen, és Big Boiék már csak a Rosesszal tudták még egyszer komolyabban megtáncoltatni a népet. A végére a produkción menthetetlenül eluralkodott a haknijelleg, és ami a VOLT-on az Arctic Monkeys volt, az itt most egyértelműen az Outkast lett – az André zubbonyára aggatott dollárjel mindennél többet elmondott erről az estéről.

Nagy István

Nagyszínpad, augusztus 17.

 

 

 

Aki már eddig is élvezettel tanulmányozta Kai Campos és Dominic Maker duója, a Mount Kimbie életteli munkásságát, az nem csupán feszült figyelemmel várhatta fellépésüket, de felkészülhetett a meglepetésekre is. Különösen tavalyi, Cold Spring Fault Less Youth című albumuk kapcsán lehetett érzékelni, hogy a zenekar (látni fogjuk: esetükben ez a név most tökéletesen találó) határozottan elmozdult a szigorúan vett elektronikus (tánc)zenei formáktól, miközben azok eszközkészletét tudatosan és kreatívan kihasználja.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Nos, Camposék ehhez képest a színpadon egy majdnem hagyományos pop-rock trió formájában mutatkoznak – még ha zenéjük távol is áll attól, amit többnyire e kategóriához asszociálunk. Ahogy a lüktető nyitószám, a Carbonated kis bolondos dallamai felcsendülnek, még nem sejtünk semmit: két ember görnyed a vasak fölé. Csakhogy Campos nemsokára gitárt ragad, néhány számmal később Maker nyakában már basszusgitár lóg, a hátuk mögött pedig a dobok püfölésébe kezd állandó turnétársuk, Tony Kus. Szinte észrevétlen az átmenet, és máris egy hibátlan dreampop/shoegaze koncert közepén találjuk magunkat, ahol a rockzene hagyományos kellékei és a gondos, vacakolós munkával összerakott elektronikus hangfüggöny perfektül egészíti ki egymást. Akit érdekel, a sátor melletti kivetítőn követheti azt is, mi zajlik az asztalon (s ezt még az első sorokból sem látni) – az elektronikus dobok, szemplerek, effektprocesszorok és más vasak működését látva derül ki, mekkora varázslat integrálni a különféle hangforrásokat.

S ha valami még hiányzott a klasszikus zenekarrá váláshoz, az a vokál: márpedig Kai Campos többször is mikrofont ragad: például a slágerszám Made To Strayben, amit viszont ismét klasszikus technoduóként nyomnak le. Itt azért megjegyeznénk: sokszor inkább csak érteni véljük, mintsem hallanánk, amit csinálnak, mert a finomabb részletek (pláne a színpadtól távol) belevesznek a néha túlvezéreltnek tűnő hangképbe. A koncert (mely egyaránt épít a tavalyi és a debütáló lemez, a Crooks & Lovers anyagára) utolsó blokkjában már többször kerülnek elő az elektronikus tánczenéből, például a (poszt-)dubstepből hozott, szinte utalásszerűen megidézett hatáselemek: hiába, nincs is jobb, mint ha egy igazi mély basszus mar bele az ember gyomrába.

-minek-

Figyelmébe ajánljuk

A MÁV finanszírozza az elavult iparvágány karbantartását a kínai cég számára

Vácon a gödi Samsung SDI-nak is dolgozó kínai hatterű CECZ cégcsoport az év elején jelentette be, hogy szeretné, ha a város déli részén lévő, mintegy húsz éve nem használt iparvágányt újra üzembe helyeznék. Úgy tűnik, kérése meghallgatásra talált: a munkálatok megelőzték a kormányhivatal és az önkormányzat közös bejárását. A karbantartás költségét a MÁV állja.