Funkyhakni – Outkast, Mount Kimbie

Zene

A fesztivál egyik legjobban várt „koncertje” olyan volt, mint amikor bekapcsolod a tévét, hogy megnézd mondjuk a spanyol szuperkupát, de valamiért egy NB I-es meccsel kell beérned. Láttuk a Mount Kimbie-t is, az legalább jó volt.

2013 volt a fordulópont a Sziget történetében, amikor is már nem annyira zenei fesztiválként, hanem inkább vurstliként tekinthettünk az egész eseményre. Emiatt elég sok kritika is érte a szervezőket, úgyhogy az idei évre egy kicsit visszavettek a vásári mulatságokból, és láss csodát, a nézőszám is megugrott. Bizonyos elemeket viszont még nem sikerült kiszűrni, és ha lehetne szavazni, hogy mit szüntessenek meg mihamarabb, akkor én a nagyszínpaddal szemben lévő keverőpult tetején található óraművet választanám. Két koncert között teljesen okés lenne felvételről zenét bejátszani, itt viszont sokadik éve mindig előtántorog három pantomimes, verik egymás fejét hatalmas kalapácsokkal, és az ütések után idióta hangon mindig felkiáltanak, hogy „ÁJJJIIINNGGG!” Ez így leírva persze nem tűnik olyan idegesítőnek, de ott a helyszínen embert próbáló feladat elviselni.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Sziget idei felhozatala jobbra sikeredett, mint a tavalyi vagy a tavalyelőtti, és noha most is voltak ismétlők bőven, azért idejöttek olyan első bálozó nagyágyúk, mint az Outkast. André 3000 és Big Boi duója idén ünnepli a húszéves jubileumát, és ennek örömére hét év szünet után újra együtt vannak, de csak egy koncertsorozat erejéig. Persze a „koncert” szó itt különös értelmet nyer, ugyanis több néző egybehangzó véleménye szerint a legélőbb résztvevő az egész produkcióban a dj volt. Oké, ott volt még egy női basszusgitáros (aki a mellettem álló basszusgitáros véleménye szerint bedugatlan hangszeren játszott), és két vokalista, akiket vagy nem lehetett hallani, vagy sokszorozott énekhangon parádéztak, ami megint csak felvetette a tátika gyanúját. Ehhez még hozzájött a két rapper enervált produkciója – különösen a fehér, 1967-es David Bowie-parókát viselő André volt visszafogott. Big Boi pedig a három évvel ezelőtti Balaton Sound-os bulija óta felszedett jó pár kilót, és így szakállasan kezd egyre jobban Ice Cube-ra hasonlítani.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Azért a hangulatra egy darabig nem lehetett panasz, kaptunk korabeli old skool hiphop alapvetéseket, és a későbbi korszak dalai is terítékre kerültek. A Ms. Jackson – amit az Outkast akár az ugyanezen a napon fellépő Elly Jacksonnak, a La Roux énekesnőjének is ajánlhatott volna – volt az első igazán nagy telitalálat – a tömegben közvetlenül előttem tartózkodó zenetévés műsorvezetőnő is masszív (és vérprofi) twerkelésbe kezdett tőle. Nem csak neki tetszett a buli: a keverő feletti óraműnél most az Outkast előtt fellépő (és amúgy remek koncertet adó) The Kooks tagjai álltak és táncoltak önfeledten. A csúcspont nyilvánvalóan a Hey Ya volt, ami a világ egyik legjobb dala, és hiába jött ki 2003-ban, mégis olyan, hogy akár a hatvanas években is készülhetett volna. Aztán megtörtént az, ami nagyon sok előadóval megesik a fesztiválokon: az übersláger után rengetegen távoztak – a Kooks sem maradt fent az óraműnél, pedig ekkor még csak a műsor kétharmadánál tartottunk. Le is ült a buli rendesen, és Big Boiék már csak a Rosesszal tudták még egyszer komolyabban megtáncoltatni a népet. A végére a produkción menthetetlenül eluralkodott a haknijelleg, és ami a VOLT-on az Arctic Monkeys volt, az itt most egyértelműen az Outkast lett – az André zubbonyára aggatott dollárjel mindennél többet elmondott erről az estéről.

Nagy István

Nagyszínpad, augusztus 17.

 

 

 

Aki már eddig is élvezettel tanulmányozta Kai Campos és Dominic Maker duója, a Mount Kimbie életteli munkásságát, az nem csupán feszült figyelemmel várhatta fellépésüket, de felkészülhetett a meglepetésekre is. Különösen tavalyi, Cold Spring Fault Less Youth című albumuk kapcsán lehetett érzékelni, hogy a zenekar (látni fogjuk: esetükben ez a név most tökéletesen találó) határozottan elmozdult a szigorúan vett elektronikus (tánc)zenei formáktól, miközben azok eszközkészletét tudatosan és kreatívan kihasználja.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Nos, Camposék ehhez képest a színpadon egy majdnem hagyományos pop-rock trió formájában mutatkoznak – még ha zenéjük távol is áll attól, amit többnyire e kategóriához asszociálunk. Ahogy a lüktető nyitószám, a Carbonated kis bolondos dallamai felcsendülnek, még nem sejtünk semmit: két ember görnyed a vasak fölé. Csakhogy Campos nemsokára gitárt ragad, néhány számmal később Maker nyakában már basszusgitár lóg, a hátuk mögött pedig a dobok püfölésébe kezd állandó turnétársuk, Tony Kus. Szinte észrevétlen az átmenet, és máris egy hibátlan dreampop/shoegaze koncert közepén találjuk magunkat, ahol a rockzene hagyományos kellékei és a gondos, vacakolós munkával összerakott elektronikus hangfüggöny perfektül egészíti ki egymást. Akit érdekel, a sátor melletti kivetítőn követheti azt is, mi zajlik az asztalon (s ezt még az első sorokból sem látni) – az elektronikus dobok, szemplerek, effektprocesszorok és más vasak működését látva derül ki, mekkora varázslat integrálni a különféle hangforrásokat.

S ha valami még hiányzott a klasszikus zenekarrá váláshoz, az a vokál: márpedig Kai Campos többször is mikrofont ragad: például a slágerszám Made To Strayben, amit viszont ismét klasszikus technoduóként nyomnak le. Itt azért megjegyeznénk: sokszor inkább csak érteni véljük, mintsem hallanánk, amit csinálnak, mert a finomabb részletek (pláne a színpadtól távol) belevesznek a néha túlvezéreltnek tűnő hangképbe. A koncert (mely egyaránt épít a tavalyi és a debütáló lemez, a Crooks & Lovers anyagára) utolsó blokkjában már többször kerülnek elő az elektronikus tánczenéből, például a (poszt-)dubstepből hozott, szinte utalásszerűen megidézett hatáselemek: hiába, nincs is jobb, mint ha egy igazi mély basszus mar bele az ember gyomrába.

-minek-

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.