Bye, Alex – Az Arctic Monkeys a VOLT Fesztiválon

Zene

Nem akartunk hinni a rosszindulatú pletykáknak, a brit kollégák irányából érkező kritikáknak, de aztán sajnos minden balsejtelem beigazolódott: az év egyik legjobban várt koncertje az év legnagyobb csalódása lett, avagy megtudtuk, milyen is a Monkey-hakni.

A megváltozott zenehallgatási szokások és a drasztikusan lecsökkent lemezeladások korában sokkal nagyobb hangsúly van az élő produkción, és egy zenekar sem engedheti meg magának, hogy ezen a téren ne nyújtsa a maximumot. Éppen ezért hatott furcsán, amikor az utóbbi időben nem egy új együttes kezdte el kritizálni a fiatal koruk ellenére már szinte veteránnak tekinthető Arctic Monkeys élőben nyújtott teljesítményét (az Orwellsszel az élen). Mindez azért tűnt furának, mert Alex Turnerék két éve még úgy játszottak a londoni olimpia nyitóünnepségén, mintha az életük múlt volna rajta, és a tavalyi Glastonbury-fellépést is jó kritikák kísérték. Azóta viszont valami történhetett a zenekarral, mert itt Sopronban is úgy játszottak, mint a spanyolok a foci vb-n – azt hitték, hogy elég, ha csak kilépnek a közönség elé, és azzal már minden el van intézve.

false

 

Fotó: MTI – Mohai Balázs

Még a gyenge hangzással volt a legkisebb baj, mert az egy dolog, hogy tompán szól a dob és túlságosan hátulra vannak keverve a gitárok. Két hete a Pearl Jam Bécsben adott kiváló koncertet úgy, hogy a sound értékelhetetlen volt, de hozhatunk VOLT-os párhuzamot is: néhány éve a Cypress Hill feledtette itt sikeresen a hangzásbeli malőrt. Jöttek olyan híresztelések a backstage-ből, hogy Turnerék eleve rosszkedvűen érkeztek, és ez végig az arcukra is volt írva. Nem ártott volna közben egy tévén megmutatni nekik, hogy 2012-ben még mekkora lelkesedéssel zúztak az olimpián, csak hát ott tényleg ciki lett volna beégni több milliárd ember előtt, itt meg legfeljebb 20 000 magyar (köztük jó pár osztrák és szlovák) füstölöghet.

„Az nem olyan nagy baj, ha rossz ételeket főznek, de ha jó ételeket főznek rosszul, abba bele lehet őrülni”, mondta a Nagy Levin Rejtő Jenő klasszikus regényében, és itt is valami hasonlóra akadt példa. A műsorral első ránézésre nincs nagy gond; oké, a tavalyi album kicsit túl lett reprezentálva (a háromnegyede elhangzik), és nem bántam volna, ha felcsendül a When The Sun Goes Down, illetve személyes kedvencem, a Hellcat Spangled Shalalala. Másrészt viszont pont a program az, ami részben megöli a show-t, és ez az, amit az Orwells is erőteljesen bírált. A setlist.fm-en visszanézve az Arctic Monkeys dalról dalra mindenhol ugyanezt a műsort tolja, ugyanazokkal a ráadásokkal, és lefogadom, hogy még az a Black Sabbath-riff is ugyanúgy felcsendül ugyanabban a számban. Turner pedig, aki mellett a többiek szinte csak session zenészeknek tűnnek, az unatkozó rocksztár iskolapéldája, a dalok közben és között grimaszol, dülöngél, és flegma mozdulattal forgatja a csuklóját, aminél irritálóbb gesztus nem nagyon létezik rockszínpadon.

false

 

Fotó: MTI – Mohai Balázs

Mindez hihetetlennek tűnik egy olyan embertől, aki pár éve még a generációja szócsövének számított Angliában, és az is döbbenetes, hogy a zenekar hogy tud ennyire lélektelenül játszani – soha nem gondoltam volna, hogy a nemzedéki himnusznak is tekinthető I Bet You Look Good On The Dancefloort elő lehet adni ennyire lagymatagon. És ne értse félre senki, itt szó sincs öncélú gyűlölködésről; az Arctic Monkeyst az elmúlt tíz év legfontosabb és talán legjobb gitárzenekarának tartom, és nagyon szerettem volna élvezni ezt a koncertet, de azért mindennek van határa. Most már csak az a kérdés, mint a spanyol válogatottnál: képesek lesznek-e talpra állni a leszereplés után. Mert ha nem, akkor már most átnevezhetik magukat Spinal Tapnek.

Sopron, VOLT, július 6.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.