Sz. Bíró Zoltán

Az utolsó szegek

Putyin felejtésre ítéli Oroszországot: betilt, elhallgattat

Publicisztika

Az orosz főügyészség november 11-én a legfelsőbb bírósághoz benyújtott keresetében kezdeményezte az egyik legtekintélyesebb oroszországi civil szervezet, a Nemzetközi Memorial felszámolását.

A beadvány arra hivatkozik, hogy a szervezet rendszeresen megsértette az „idegen ügynökökre” vonatkozó törvényt. Lépett a moszkvai ügyészség is, és a fővárosi bíróságon kérte az önálló jogi személyként működő Memorial Jogvédő Központ betiltását. A főügyészségi keresetet november 25-én tárgyalják, a második feljelentés elbírálását egyelőre nem tűzték ki. Ám az elmúlt hónapok oroszországi fejleményeit látva bizonyosak lehetünk abban, hogy mindkét szervezet sorsa megpecsételődött: aligha történhet meg, hogy a két ügyészi kezdeményezés közül akárcsak az egyiket is visszautasítsa az eljáró bíróság.

Mindez szervesen illeszkedik abba a represszív kampányba, amely Alekszej Navalnij év eleji oroszországi visszatérésével és azonnali letartóztatásával vette kezdetét, majd számos oknyomozó portál és civil szervezet felszámolásával folytatódott. De ez az eset túlmutat az eddigieken, hiszen az egyik legrégebbi és legtekintélyesebb oroszországi szervezet került a hatalom célkeresztjébe.

Ez a civil kezdeményezés még Gorbacsov idején jött létre. A Memorial magját alkotó csoport tagjai 1987-ben azzal a céllal fogtak össze, hogy emléket állítsanak a sztálini terror áldozatainak. Ám az eredeti kezdeményezés gyorsan túlnőtt e célon, s a politikai üldözöttek sorsának, a sztálini terror működésének a feltárását jelölte meg feladataként. A végül 1989 januárjában megalapított szervezet első elnöke Andrej Szaharov lett, s az azóta eltelt több mint három évtized alatt a Memorial hatalmas munkát végezve felbecsülhetetlen szerepet játszott a szovjet múlt kritikai kutatásában.

A Memorial történeti vizsgálódásai kilenc területre koncentráltak, a két legfontosabb ezek közül talán a Gulag és az államvédelmi szervek története. Az első keretében született meg a szovjet büntetőtáborok rendszerét a maga teljességében feldolgozó, máig megkerülhetetlen kézikönyv (Szisztyema iszpravityelno-trudavih lagerej v SZSZSZR: 1923–1960), míg a másodikban az a két vaskos, enciklopédikus igényű útmutató, amelyben az állambiztonsági szervek vezető munkatársainak szolgálati pályáját mutatták be rendkívüli alapossággal (1. Kto rukovogyil NKVD: 1934–1941, 2. Kto rukovogyil organami goszbezopasznosztyi: 1941–1954). A szervezet munkatársai olyan nem kevésbé fontos területeket is feltérképeztek, mint a szovjet rendszerrel szembeni szocialista ellenállás, a politikai foglyok sorsának alakulása, a hitük miatt üldözöttek története, a szovjet disszidens mozgalom, vagy a „terror topográfiája”. A szovjet–lengyel kapcsolatok tragikusságát szem előtt tartva a Memorialnak külön „lengyel programja” is volt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.