Az örmény–azeri háború története

Arcah végnapjai

Külpol

Alighanem az örmény–azeri konfliktus utolsó felvonásához ­érkeztünk a múlt héten. Azerbajdzsán visszanyerte ellenőrzését Hegyi-Karabah, a területén lévő, örmény többségű, s az 1992–1994-es háború óta magát függetlennek tudó enklávé ­fölött. Lesz-e maradása az itt élő 120 ezer örménynek, hogyan tékozolta el utolsó szövetségesét a térségben Moszkva, és ­maradtak-e jó fiúk a történet végén?

Ilham Alijev azeri elnök szeptember 19-én arra hivatkozva, hogy a karabahi örmények halálos áldozatokkal járó robbantásos merényletet hajtottak végre országa területén, kiadta a parancsot a még örmény ellenőrzés alatt maradt szakadár terület megtámadására. Az „antiterrorista műveletként” emlegetett háború ezúttal mindössze egyetlen napig tartott. A senki által el nem ismert Arcah, ­vagyis a Karabahi Köztársaság vezetése – belátva, hogy az azeriek jelentős erőfölénye miatt értelmetlen az ellenállás, és nincs senki, aki segíthetne rajtuk – megadták magukat és letették a fegyvert.

A fennsík nem védhető

Az, hogy az 1988-ban, a Szovjetunió felbomlásával egy időben kezdődött konfliktus így zárul le, egy ideje nem volt kétséges. A 2020-as őszi 44 napos háború már nyilvánvalóvá tette, hogy Azerbajdzsán katonailag immár nemcsak a hegyi-karabahi erőknél erősebb, de az őket támogató örmény hadseregnél is, vagyis csak idő kérdése volt, hogy Baku – akár erőszakhoz is folyamodva – visszaszerezze a nemzetközi jogilag hozzá tartozó valamennyi területet. Az örmény politikusok közül Levon Ter-Petroszján, a függetlenné vált Örményország első elnöke már a 90-es évek végén felismerte, hogy az idő nem Jerevánnak dolgozik, ezért minél előbb kompromisszumra kellene jutni Bakuval. Tudta, hogy az első karabahi háború (1992–1994) idején megszerzett örmény többségű karabahi terület és az akkor elfoglalt további hét azeri járás a végtelenségig nem tartható meg. Az Azerbajdzsánhoz képest harmad akkora lakossággal, jóval kisebb gazdasággal és hadsereggel rendelkező Örményország egy idő után képtelen lesz e területek megvédésére. Álláspontjával azonban Ter-Petroszján kisebbségben maradt, ezért 1998-ban lemondott.

Utódai, Robert Kocserján és Szerzs Szargszján – mindketten Hegyi-Karabahból származó politikusok – kompromisszumról hallani sem akartak. Harcias, Karabah ügyében mindenféle engedményt elutasító retorikájuk fedezékében korrupt és egyre autokratikusabb rendszert hoztak létre. Szargszján, miután két elnöki ciklusát kitöltötte, úgy változtatta meg az alkotmányt és Örményország politikai rendszerét, hogy miniszterelnökként továbbra is irányíthassa az országot. Az emiatt kitört széles körű társadalmi tiltakozás azonban 2018 tavaszán lemondásra kényszerítette; utódja a tüntetések elindítója, Nikol Pasinján lett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.