Mi szükség volt a Ryanair-járat minszki eltérítésére?

Amiről Moszkva minden bizonnyal tudott, mégsem lépett közbe. A politikai célú légikalózkodásnak voltak előzményei a korábbi évtizedekben.

A minszki incidens hátterét és teljesen abszurd mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az Athén-Vilnius járat az eltérítésekor mindössze 73 km-re volt Vilniustól, a litván határtól pedig már csak 30-ra, ami kevesebb, mint 10 percnyi repülési időt jelent. Vagyis azzal, hogy a belarusz légierő vadászrepülője visszafordította a személyszállító gépet, annak minimum háromszor annyi időt kellett a levegőben töltenie, hogy eljusson Minszkbe, mintha tovább engedték volna. Ha még igaz is lett volna a bombamerénylet – de mint tudjuk, nem volt az –, e művelettel sokkal nagyobb kockázatnak tették ki az utasokat, mintha hagyták volna a gépet Vilniusig repülni. A bombafenyegetés alávaló hazugság volt, ami minden elemében ellentétes a polgári repülés nemzetközi szabályait lefektető 1944-es chicagói konvencióval, illetve azzal az 1971-es montreali megállapodással, amihez utóbb Belarusz is csatlakozott.

Mindeközben az is valószínűnek tűnik, hogy a Ryanair-járat pilótái megpróbáltak menekülni a befogásukra felküldött belorusz MIG-29-es elől. E menetrendszerű járat gépei 177 km-rel Vilnius előtt kezdenek el ereszkedni, ám ezúttal nem ez történt. A járatok pontos útvonalát és magasságát rögzítő FlightRadar adatai szerint a pilóták épp az ellenkezőjét tették, tovább repültek anélkül, hogy a gép magasságán és sebességén változtattak volna. Mindebből nem nehéz arra következtetni, hogy

a Ryanair személyzete csak azok után volt hajlandó irányt váltani és Minszk felé fordulni, hogy a MIG-29-es pilótája megfenyegette őket gépük lelövésével.

És ebben a fenyegetett helyzetben jobbnak találták, ha engedelmeskednek, és nem kockáztatják utasaik életét. Talán felrémlett nekik 1983 szeptembere, amikor a szovjet légvédelem egyik vadászgépe a Szahalin-sziget felett lelőtte a dél-koreai légitársaság eltévedt menetrendszerű gépét. És lehet, hogy a pilóták arról az esetről is tudtak, ami ugyancsak egy dél-koreai géppel történt 1978 áprilisában, amikor is a Korean Air Lines Párizsból Szöulba tartó eltévedt gépét a Kola-félsziget fölött lőtték le a szovjetek. Történt ez akkor, amikor a repülő már csak 80 km-re volt a finn határtól. Az utasok szerencséjére azonban a Boeing 707-es nem zuhant le, a pilótáknak csodával határos módon a gépet sikerült a félsziget egy befagyott taván letenniük. A rakétatámadásnak így is lett két áldozata, és legalább tucatnyian megsérültek. A Szovjetunió semmiféle kártérítést nem fizetett, ám azért, mert néhány napon át ellátta a lelőtt gép utasait, 100 ezer dollárt követelt Dél-Koreától.

A mostani incidens után azonnal beindult nemcsak a belarusz, de az orosz propagandagépezet is. Moszkva rögtön felidézte azt a 2013-as esetet, amikor Evo Morales bolíviai elnök gépét szállították le Bécsben, azt feltételezve, hogy a kiugrott amerikai ügynök, Edward Snowden van a fedélzeten, aki így próbál Oroszországból Dél-Amerikába menekülni. Azt azonban nagyvonalúan elhallgatják, hogy nem vadászgépek kényszerítették leszállásra a bolíviai elnök repülőjét, hanem az a körülmény, hogy amerikai kérésre Ausztria környezetében sorra tagadták meg az a gép berepülését. Washingtonnak jó oka volt így tenni, mert Snowden komoly nemzetbiztonsági fenyegetést jelentett. A nyugati világban ennek dacára sokan bírálták az osztrák hatóságokat és a légterüket a gép elől elzáró többi ország eljárását. Most viszont egy olyan fiatal újságíró miatt kényszerítették földre a Ryanair gépét, aki semmiféle államtitoknak nem ismerője, azok átadásával így nem is fenyegethet senkit. Egyetlen „bűne” van: a legolvasottabb Telegram-csatorna alapító szerkesztője volt, aki azonban már tavaly szeptemberben szakított a Nehtával, az őszi fehéroroszországi tüntetésekről beszámoló, a tiltakozók mozgósításában kulcsszerepet játszó portállal. Moszkva arról is mélyen hallgat, hogy szövetségese, az iráni rezsim is szállított le területe felett áthaladó személyszállító gépet. 2010-ben a Dubaj-Biskek (Kirgizisztán) járatot kényszerítették földre, amin a rendszer egyik terroristának nyilvánított ellenfele, egy szunnita szervezet vezetője repült. A politikust leszedték a gépről, megkínozták, halálra ítélték, majd kivégezték.

Nem kétséges, hogy

a minapi belarusz akcióról Moszkva folyamatosan értesült, már csak azért is, mert a két ország légelhárítása integrált.

Az orosz vezetés, ha akart volna, közbeléphetett volna. Nehéz magyarázatot találni arra, hogy mi szükség volt erre a felettébb kockázatos, ártatlan emberek életét fenyegető akcióra – ha nem az, hogy tovább éleződjék a nyugati-belarusz, illetve a nyugati-orosz viszony. Lukasenka a döntés előtt valószínűleg kalkulált a várható nyugati reakciókkal, és biztosra vette, hogy komoly szankciók sújtják majd. De ez az, amire épp szüksége van, mert így azt mondhatja népének, hogy a gőgös Nyugat Belarusz elveszejtésére készül – és a belarusz diktátor a politika villáskulcsával húz még egy nagyot a csavarokon.

(Címlapképünkön: Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök beszédet mond a minszki Győzelem téren 2021. május 9-én. Fotó: MTI/AP/BelTa pool/Maxim Guchek)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Neked ajánljuk