Mi szükség volt a Ryanair-járat minszki eltérítésére?

Amiről Moszkva minden bizonnyal tudott, mégsem lépett közbe. A politikai célú légikalózkodásnak voltak előzményei a korábbi évtizedekben.

A minszki incidens hátterét és teljesen abszurd mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az Athén-Vilnius járat az eltérítésekor mindössze 73 km-re volt Vilniustól, a litván határtól pedig már csak 30-ra, ami kevesebb, mint 10 percnyi repülési időt jelent. Vagyis azzal, hogy a belarusz légierő vadászrepülője visszafordította a személyszállító gépet, annak minimum háromszor annyi időt kellett a levegőben töltenie, hogy eljusson Minszkbe, mintha tovább engedték volna. Ha még igaz is lett volna a bombamerénylet – de mint tudjuk, nem volt az –, e művelettel sokkal nagyobb kockázatnak tették ki az utasokat, mintha hagyták volna a gépet Vilniusig repülni. A bombafenyegetés alávaló hazugság volt, ami minden elemében ellentétes a polgári repülés nemzetközi szabályait lefektető 1944-es chicagói konvencióval, illetve azzal az 1971-es montreali megállapodással, amihez utóbb Belarusz is csatlakozott.

Mindeközben az is valószínűnek tűnik, hogy a Ryanair-járat pilótái megpróbáltak menekülni a befogásukra felküldött belorusz MIG-29-es elől. E menetrendszerű járat gépei 177 km-rel Vilnius előtt kezdenek el ereszkedni, ám ezúttal nem ez történt. A járatok pontos útvonalát és magasságát rögzítő FlightRadar adatai szerint a pilóták épp az ellenkezőjét tették, tovább repültek anélkül, hogy a gép magasságán és sebességén változtattak volna. Mindebből nem nehéz arra következtetni, hogy

a Ryanair személyzete csak azok után volt hajlandó irányt váltani és Minszk felé fordulni, hogy a MIG-29-es pilótája megfenyegette őket gépük lelövésével.

És ebben a fenyegetett helyzetben jobbnak találták, ha engedelmeskednek, és nem kockáztatják utasaik életét. Talán felrémlett nekik 1983 szeptembere, amikor a szovjet légvédelem egyik vadászgépe a Szahalin-sziget felett lelőtte a dél-koreai légitársaság eltévedt menetrendszerű gépét. És lehet, hogy a pilóták arról az esetről is tudtak, ami ugyancsak egy dél-koreai géppel történt 1978 áprilisában, amikor is a Korean Air Lines Párizsból Szöulba tartó eltévedt gépét a Kola-félsziget fölött lőtték le a szovjetek. Történt ez akkor, amikor a repülő már csak 80 km-re volt a finn határtól. Az utasok szerencséjére azonban a Boeing 707-es nem zuhant le, a pilótáknak csodával határos módon a gépet sikerült a félsziget egy befagyott taván letenniük. A rakétatámadásnak így is lett két áldozata, és legalább tucatnyian megsérültek. A Szovjetunió semmiféle kártérítést nem fizetett, ám azért, mert néhány napon át ellátta a lelőtt gép utasait, 100 ezer dollárt követelt Dél-Koreától.

A mostani incidens után azonnal beindult nemcsak a belarusz, de az orosz propagandagépezet is. Moszkva rögtön felidézte azt a 2013-as esetet, amikor Evo Morales bolíviai elnök gépét szállították le Bécsben, azt feltételezve, hogy a kiugrott amerikai ügynök, Edward Snowden van a fedélzeten, aki így próbál Oroszországból Dél-Amerikába menekülni. Azt azonban nagyvonalúan elhallgatják, hogy nem vadászgépek kényszerítették leszállásra a bolíviai elnök repülőjét, hanem az a körülmény, hogy amerikai kérésre Ausztria környezetében sorra tagadták meg az a gép berepülését. Washingtonnak jó oka volt így tenni, mert Snowden komoly nemzetbiztonsági fenyegetést jelentett. A nyugati világban ennek dacára sokan bírálták az osztrák hatóságokat és a légterüket a gép elől elzáró többi ország eljárását. Most viszont egy olyan fiatal újságíró miatt kényszerítették földre a Ryanair gépét, aki semmiféle államtitoknak nem ismerője, azok átadásával így nem is fenyegethet senkit. Egyetlen „bűne” van: a legolvasottabb Telegram-csatorna alapító szerkesztője volt, aki azonban már tavaly szeptemberben szakított a Nehtával, az őszi fehéroroszországi tüntetésekről beszámoló, a tiltakozók mozgósításában kulcsszerepet játszó portállal. Moszkva arról is mélyen hallgat, hogy szövetségese, az iráni rezsim is szállított le területe felett áthaladó személyszállító gépet. 2010-ben a Dubaj-Biskek (Kirgizisztán) járatot kényszerítették földre, amin a rendszer egyik terroristának nyilvánított ellenfele, egy szunnita szervezet vezetője repült. A politikust leszedték a gépről, megkínozták, halálra ítélték, majd kivégezték.

Nem kétséges, hogy

a minapi belarusz akcióról Moszkva folyamatosan értesült, már csak azért is, mert a két ország légelhárítása integrált.

Az orosz vezetés, ha akart volna, közbeléphetett volna. Nehéz magyarázatot találni arra, hogy mi szükség volt erre a felettébb kockázatos, ártatlan emberek életét fenyegető akcióra – ha nem az, hogy tovább éleződjék a nyugati-belarusz, illetve a nyugati-orosz viszony. Lukasenka a döntés előtt valószínűleg kalkulált a várható nyugati reakciókkal, és biztosra vette, hogy komoly szankciók sújtják majd. De ez az, amire épp szüksége van, mert így azt mondhatja népének, hogy a gőgös Nyugat Belarusz elveszejtésére készül – és a belarusz diktátor a politika villáskulcsával húz még egy nagyot a csavarokon.

(Címlapképünkön: Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök beszédet mond a minszki Győzelem téren 2021. május 9-én. Fotó: MTI/AP/BelTa pool/Maxim Guchek)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.