Mi szükség volt a Ryanair-járat minszki eltérítésére?

  • Sz. Bíró Zoltán
  • 2021.05.26 07:51

Publicisztika

Amiről Moszkva minden bizonnyal tudott, mégsem lépett közbe. A politikai célú légikalózkodásnak voltak előzményei a korábbi évtizedekben.

A minszki incidens hátterét és teljesen abszurd mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az Athén-Vilnius járat az eltérítésekor mindössze 73 km-re volt Vilniustól, a litván határtól pedig már csak 30-ra, ami kevesebb, mint 10 percnyi repülési időt jelent. Vagyis azzal, hogy a belarusz légierő vadászrepülője visszafordította a személyszállító gépet, annak minimum háromszor annyi időt kellett a levegőben töltenie, hogy eljusson Minszkbe, mintha tovább engedték volna. Ha még igaz is lett volna a bombamerénylet – de mint tudjuk, nem volt az –, e művelettel sokkal nagyobb kockázatnak tették ki az utasokat, mintha hagyták volna a gépet Vilniusig repülni. A bombafenyegetés alávaló hazugság volt, ami minden elemében ellentétes a polgári repülés nemzetközi szabályait lefektető 1944-es chicagói konvencióval, illetve azzal az 1971-es montreali megállapodással, amihez utóbb Belarusz is csatlakozott.

Mindeközben az is valószínűnek tűnik, hogy a Ryanair-járat pilótái megpróbáltak menekülni a befogásukra felküldött belorusz MIG-29-es elől. E menetrendszerű járat gépei 177 km-rel Vilnius előtt kezdenek el ereszkedni, ám ezúttal nem ez történt. A járatok pontos útvonalát és magasságát rögzítő FlightRadar adatai szerint a pilóták épp az ellenkezőjét tették, tovább repültek anélkül, hogy a gép magasságán és sebességén változtattak volna. Mindebből nem nehéz arra következtetni, hogy

a Ryanair személyzete csak azok után volt hajlandó irányt váltani és Minszk felé fordulni, hogy a MIG-29-es pilótája megfenyegette őket gépük lelövésével.

És ebben a fenyegetett helyzetben jobbnak találták, ha engedelmeskednek, és nem kockáztatják utasaik életét. Talán felrémlett nekik 1983 szeptembere, amikor a szovjet légvédelem egyik vadászgépe a Szahalin-sziget felett lelőtte a dél-koreai légitársaság eltévedt menetrendszerű gépét. És lehet, hogy a pilóták arról az esetről is tudtak, ami ugyancsak egy dél-koreai géppel történt 1978 áprilisában, amikor is a Korean Air Lines Párizsból Szöulba tartó eltévedt gépét a Kola-félsziget fölött lőtték le a szovjetek. Történt ez akkor, amikor a repülő már csak 80 km-re volt a finn határtól. Az utasok szerencséjére azonban a Boeing 707-es nem zuhant le, a pilótáknak csodával határos módon a gépet sikerült a félsziget egy befagyott taván letenniük. A rakétatámadásnak így is lett két áldozata, és legalább tucatnyian megsérültek. A Szovjetunió semmiféle kártérítést nem fizetett, ám azért, mert néhány napon át ellátta a lelőtt gép utasait, 100 ezer dollárt követelt Dél-Koreától.

A mostani incidens után azonnal beindult nemcsak a belarusz, de az orosz propagandagépezet is. Moszkva rögtön felidézte azt a 2013-as esetet, amikor Evo Morales bolíviai elnök gépét szállították le Bécsben, azt feltételezve, hogy a kiugrott amerikai ügynök, Edward Snowden van a fedélzeten, aki így próbál Oroszországból Dél-Amerikába menekülni. Azt azonban nagyvonalúan elhallgatják, hogy nem vadászgépek kényszerítették leszállásra a bolíviai elnök repülőjét, hanem az a körülmény, hogy amerikai kérésre Ausztria környezetében sorra tagadták meg az a gép berepülését. Washingtonnak jó oka volt így tenni, mert Snowden komoly nemzetbiztonsági fenyegetést jelentett. A nyugati világban ennek dacára sokan bírálták az osztrák hatóságokat és a légterüket a gép elől elzáró többi ország eljárását. Most viszont egy olyan fiatal újságíró miatt kényszerítették földre a Ryanair gépét, aki semmiféle államtitoknak nem ismerője, azok átadásával így nem is fenyegethet senkit. Egyetlen „bűne” van: a legolvasottabb Telegram-csatorna alapító szerkesztője volt, aki azonban már tavaly szeptemberben szakított a Nehtával, az őszi fehéroroszországi tüntetésekről beszámoló, a tiltakozók mozgósításában kulcsszerepet játszó portállal. Moszkva arról is mélyen hallgat, hogy szövetségese, az iráni rezsim is szállított le területe felett áthaladó személyszállító gépet. 2010-ben a Dubaj-Biskek (Kirgizisztán) járatot kényszerítették földre, amin a rendszer egyik terroristának nyilvánított ellenfele, egy szunnita szervezet vezetője repült. A politikust leszedték a gépről, megkínozták, halálra ítélték, majd kivégezték.

Nem kétséges, hogy

a minapi belarusz akcióról Moszkva folyamatosan értesült, már csak azért is, mert a két ország légelhárítása integrált.

Az orosz vezetés, ha akart volna, közbeléphetett volna. Nehéz magyarázatot találni arra, hogy mi szükség volt erre a felettébb kockázatos, ártatlan emberek életét fenyegető akcióra – ha nem az, hogy tovább éleződjék a nyugati-belarusz, illetve a nyugati-orosz viszony. Lukasenka a döntés előtt valószínűleg kalkulált a várható nyugati reakciókkal, és biztosra vette, hogy komoly szankciók sújtják majd. De ez az, amire épp szüksége van, mert így azt mondhatja népének, hogy a gőgös Nyugat Belarusz elveszejtésére készül – és a belarusz diktátor a politika villáskulcsával húz még egy nagyot a csavarokon.

(Címlapképünkön: Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök beszédet mond a minszki Győzelem téren 2021. május 9-én. Fotó: MTI/AP/BelTa pool/Maxim Guchek)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?

Doktor Faustus labirintusa

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.