Ez lehet az orosz "mesterterv": így hátrálna ki Moszkva a maga teremtette válságból

Nem kizárt, hogy szuverén államként ismernék el a kelet-ukrajnai szakadár területeket.

Mind több jel utal arra, hogy kezd körvonalazódni az oroszok visszavonulásának forgatókönyve. Még a múlt héten az Állami Duma kommunista frakciójának néhány tagja – mégpedig azok, akik a Zjuganov-féle, a Kremllel messzemenően együttműködő politikai irányvonalat képviselik a pártban – törvényjavaslatot terjesztettek be a két kelet-ukrajnai szakadár terület szuverén államként való elismerésére. Hétfőn az is kiderült, hogy a javaslatot felvették a Duma napirendjére, és február elején tárgyalják is.

Nagyon úgy fest, hogy ez lehet a Kreml „mesterterve” a kihátrálásra a maga teremtette válságból. Miután az ultimátumként megfogalmazott két szerződéstervezetüket  a Nyugat elutasította, és mert egyre nyilvánvalóbb, hogy Moszkva számos ok miatt háborúzni nem mer, az orosz vezetésnek keresnie kell a kiutat.

Ilyen kiút lehet, hogy

szuverén államként elismeri a két kelet-ukrajnai szakadár területet.

Hogy ez egyáltalán nem tűnik képtelen feltételezésnek, azt az orosz hatalompárt, az Egységes Oroszország legutóbbi kezdeményezése is megerősíteni látszik. A párt ugyanis két napja azzal a javaslattal fordult az ország vezetéséhez, hogy Oroszország fegyverek és lőszerek nyíltan felvállalt szállításával nyújtson segítséget a szakadár kelet-ukrajnai „népköztársaságoknak”. Azok ugyanis az orosz hatalompárt szerint komolyan rászorulnak erre, mert a „kijevi junta” a lerohanásukra készül. Ha valóban megindulnak az orosz fegyverszállítások, az nemcsak újabb lépés lenne e területek szuverén államként való elismerése felé, de az egyben a minszki megállapodások orosz felrúgását is jelentené. Moszkva ezzel a döntésével felhagyna eddigi álláspontjával, és nem azzal próbálkozna, hogy valamilyen módon a szakadár „népköztársaságokat” visszaszuszakolja Ukrajna testébe, és általuk próbálja korlátozni a központi hatalom működését, hanem nyilvánvalóvá és tartóssá tenné e területek kiszakítását. Ezt pedig győzelemként lehetne eladni otthon, azt állítva, hogy Oroszország megvédte honfitársait a gonosz banderovistáktól. Azért pedig, hogy a védelem teljes legyen, Moszkva azon melegében elismerné a két kelet-ukrajnai megye 40-40 százalékát felügyelő szakadár területek szuverenitását.

Ezt persze sem Kijev, sem nyugati szövetségesei nem ismernék el, de a jelenlegi helyzetben mégiscsak némi megkönnyebbültséggel vennék tudomásul, és nemcsak azért, mert a hosszú hónapokon át tartó hűhó – a határmenti jelentős orosz csapatösszevonás – ellenére elmaradna a háború, de azért is, mert – ha nem is véglegesen – egy ideig nem kellene ezekkel a területekkel foglalkozni. Kijevből úgy tekintenének ezekre a területekre, mint az ország ideiglenesen megszállt részei, amikről ugyan nem mondanak le, de egy ideig nem is kell foglalkozni velük. Ennek éppúgy lenne politikai, mint gazdasági haszna. Mindez persze nem jelentene végleges megoldást, de átmenetileg mégiscsak tisztább helyzet alakulna ki, és talán arra is volna remény, hogy az ideiglenes határnál jelentősen megritkuljanak a fegyveres incidensek. Ez azonban egyelőre csak feltételezés, de talán nem teljesen alaptalan.