Nem történt csoda: a bíróság jóváhagyta a büntetésvégrehajtás keresetét, és letöltendőre változtatta Navalnij feltételes börtönbüntetését. Igaz, nem három és fél évet kell valamelyik távoli büntetőtáborban letöltenie, hanem tíz hónappal kevesebbet. A bíróság figyelembe vette, hogy Navalnij az ellene folyó eljárás alatt hosszú időn át házi őrizetben volt. Jelen állás szerint – ha a fellebbviteli bíróság az ítéletet helyben hagyja, és ez aligha lehet kétséges – Navalnij leghamarabb 2023 augusztusában szabadulhat. Ez arra épp elég, hogy az ellenzék leghatékonyabb szervezőjeként ne nehezítse meg a már jó ideje gyengélkedő hatalompárt, az Egységes Oroszország helyzetét a szeptemberben esedékes parlamenti választás idején.
A Kreml ugyanis nem alaptalanul nyugtalan. Az orosz statisztikai hivatal épp a napokban hozta nyilvánosságra, hogy a lakosság reáljövedelme tavaly 3,5 százalékkal csökkent. A létminimum alatt élők száma csaknem 19 millióra nőtt, ma Oroszországban minden nyolcadik ember szegénynek számít. 4,4 millió a munkanélküliek száma, miközben közülük alig több mint 1 millióan részesülnek valamilyen segélyben. Az orosz gazdaság teljesítménye az év első felében a vártnál ugyan kevésbé esett vissza – a recesszió mindössze 3,5 százalékos volt –, de
amit igazán és közvetlenül éreznek az emberek, az mégiscsak a reáljövedelem-csökkenés.
Ez viszont már hetedik éve folyamatosan tart. És mert a kilátások sem különösebben fényesek, a hatalom nem tud semmi jót és hihetőt ígérni.
Ebben a nem épp derűs helyzetben került Putyin – a neki épített gelendzsiki palota bemutatása után – erkölcsileg padlóra. Navalnij filmje morálisan leterítette. Konszolidált autokráciákban azonban ebből még nem következik feltétlenül és rövid távon a politikai vereség is. A rezsim kezében még sok eszköz maradt ahhoz, hogy Putyint hatalmon tartsa. Az azonban már most is látható, hogy elindult azon az úton, ami a belorusz rendszerhez viszi egyre közelebb. A Kreml mindinkább arra kényszerül, hogy fokozza az erőszakot, ami egyre leplezetlenebbé és egyre kiterjedtebbé válik.
Szinte biztos, hogy Putyin és környezete nem éri be a most hozott ítélettel, és újabb ügyeket kreál Navalnij ellen.
Az egyiket már korábban be is jelentették. Rövidesen azzal fogják megvádolni, hogy visszaélt a korrupcióellenes alapítványa által gyűjtött adományokkal, azok egy részét saját céljaira költötte. Csalásért akár 10 évet is kaphat. Ez a büntetés viszont már arra is elég lesz, hogy Navalnij a 2024 márciusában esedékes elnökválasztás idején is börtönben legyen, már amennyiben Putyin idő előtti távozása miatt nem kell előrébb hozni a választást. De a rezsim annyira retteg Navalnijtól – akiről a központi orosz tévécsatornák az utóbbi időben azt próbálják elhitetni nézőikkel, hogy jelentéktelen figura –, hogy még egy pert fognak a nyakába varrni. Putyin már a múlt év végén tartott hosszú sajtótájékoztatóján pedzegette, hogy Navalnij nyugati titkosszolgálatokkal működik együtt, információinak egy részét tőlük szerzi. Ugyan bizonyítékokkal nem szolgált, ahogy az őt ismételgető elnöki szóvivő sem, de szavai mégsem merültek feledésbe. Épp azon a napon, amikor a moszkvai bíróság meghozta ítéletét, Margarita Szimonjan, az orosz propagandatévé, az RT vezetője a Rosszija 1 csatorna esti főműsorában hosszasan bizonygatta, hogy Navalnij hazaáruló, akit ennek megfelelően kell elítélni. És hogy senkiben semmi kétely ne maradjon, azt is megmondta, hogy minimum húsz évet kell kiszabni rá.
Ha csak a hatalmon múlna, akkor a két pert örömmel és gyorsan levezényelnék. Könnyen lehet, hogy ez a következő hónapokban meg is fog történni. De mire lesz jó mindez? A segítségükkel sikerülhet kiiktatni Navalnijt, de a Putyintól elpártolókat visszacsábítani aligha. Nem beszélve azokról a nagyvárosi fiatalokról, akik soha nem voltak az elnök hívei. Vajon a rendszer velük folyamatosan háborúzni fog? Vagy úgy tesz, mintha ezek az emberek nem tudnák pontosan, mi a rezsim igazi természete? Ez súlyos probléma, ami erőszakkal aligha orvosolható. Ráadásul ma már nem csak a fiatalabb nemzedékek fordulnak el a rendszertől. Több orosz elemző az elmúlt hetek fejleményei nyomán már azt feltételezi, hogy
az elnököt eddig hallgatólagosan támogató tömeg egy része elindult az ellenzék csöndes támogatóinak tábora felé.
Ők azok, akik Putyin védelmében önmaguktól soha nem vonultak volna utcára, de készek voltak rá és pártjára szavazni. Most viszont ezek egy része elkezdett „átállni”. Az ellenzék tevékeny támogatói épp úgy nem lesznek, ahogy nem voltak a kormányé sem, de voksukat már aligha fogják a hatalom képviselőire adni. Navalnij bebörtönzésével, a tüntetők megfélemlítésével lehet ugyan átmeneti sikert elérni, de tartósan a rezsimet stabilizálni – nem.
A Kreml persze azt is megteheti, hogy nemcsak a társadalom egyre nagyobb részének véleményét hagyja figyelmen kívül, de a külvilág reakcióit is. Ezzel viszont azt kockáztatja, hogy hovatovább Belaruszhoz hasonló páriaállammá válik. Egyelőre – ellentétben Belarusszal – Oroszország tagja az Európa Tanácsnak, ám ez bizonyos kötelezettségekkel jár. Ha Moszkva ezeket nem tartja be, megeshet, hogy felfüggesztik a Tanács parlamenti közgyűlésében a szavazatát. És persze újabb, a korábbiaknál is keményebb szankciók is sújthatják. Ez a „kétfrontos” – az egyre népesebb hazai elégedetlenkedők és a külföld elleni – harc egyre több politikai figyelmet és erőforrást fog lekötni, ami egy idő után talán az eliten belül is felveti a kérdést: mi értelme van mindennek? Talán már nem kell erre túl sokat várni....
