Bacsadi Zsófia

„Ez a film nem Vietnamról szól. Ez Vietnam” – jellemzi kissé harsányan Francis Ford Coppola az Apokalipszis mostot.

Mit tehet egy magyar építész, ha az apját egy koncepciós per nyomán a kommunista rezsim kivégzi, és elátkozott neve, továbbá ellenzéki kötődései miatt nem jut munkához? Minimum tudomásul kell vennie, hogy jó ideig nem az örökkévalóságnak fog tervezni, hanem a mulandóságnak. Nos, filmépítésznek és látványtervezőnek áll (ennyit enged a hatalom is neki: majdcsak elvész a léha művészek közt). Olyan tereket és építményeket alkot, amelyek között szabadon garázdálkodhat a fantázia – mások fantáziája.

Abból csinál viccet, amiből nem volna szabad és mi hálásan nevetünk – aztán néha kicsit el is szégyelljük magunkat.

Néprajzi horror.

Kevés filmnek változik úgy a megítélése és a filmtörténetben betöltött pozíciója, mint a Sátántangóé. Premierje idején számos kritikus tökéletesen egyedülállónak tartotta monstruozitása, gyönyörűsége vagy bátorsága okán.

Egy nő kislisszol a 36. születésnapjára rendezett partiról, hogy megkeresse elkóborolt macskáját. Nem néz szét, amikor átkel a zebrán, és elüti egy autó. A szemünk előtt vérzik el az úttesten. Majd hirtelen újra a partin találja magát, ahogy a fürdőszobai tükörbe bámul.