Tévésorozat

Jett

Mikrofilm

Félrement rablások, homályosan kelet-európai bűnözők, elegáns gengszterek és egy kemény, de szexi extolvaj, akinek ez lesz az „utolsó” melója. A Jett alkotóját, Sebastián Gutiérrezt (olyan örökbecsű B filmek írója, mint a Kígyók a fedélzeten vagy a Gothika) három dolog érdekelte: legyen stílusos (mintha Elmore Leonard írta volna), legyen szexi (ha ez nem megy, akkor legyen benne sok aggályok nélkül vetkőző ember) és lehessen benne mutogatni múzsáját, Carla Guginót.

Az atmoszférára és a látványra tényleg sokat adott Gutiérrez: hangulatosak a neonfényes, exkluzív klubok, a puccos gengszterrezidenciák, az egyszerre túlfűtött és fenyegető dialógusok és a sebezhető femme fatale Jettet övező rejtélyek. Ezekkel eleinte le is veszi a nézőt a lábáról, de az egy órán túlnyúló játékidő hamar hosszúvá válik, mert Gutiérrez erősen törve beszéli Leonard írói nyelvét. Érti, hogy egy kis narratív bűvészkedés, egy-két kronológiai ugrás, pikáns párbeszéd és a levegőben lógó, hosszan elnyújtott szexuális feszültség feldobja a cselekményt, de a helyes arányok meglelésével alig boldogul. Az időbeli ugrások és a részletek rejtegetése sokszor bonyolultabbnak mutat fordulatokat, mint amilyenek valójában, az író-rendező fejében az erotika pedig egyet jelent a vetkőzéssel. Megvan az igyekezet, hogy az enerváltnak tűnő Gugino kifürkészhetetlen, eszes bestiaként lépjen elénk, mégis kicsit sokszor csábítja el a kamera tekintetét a színésznő dekoltázsára lágyan eső neonfény. Így a Jett csupán szép kiállítású, de a keveset, amit mond, hosszan és szépen mondja.

Vetíti a Cinemax

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.